Társtalanul

Az a bajom, hogy előjönnek a régi, előző kapcsolatból szerzett sebek, sérelmek. Azt már megtanultam, hogy az aktuálisnak nem szabad beszélni róla. Pedig olyan jó lenne, ha lehetne. Amikor mentem hozzá, félúton eszembe jutott, hogy mi lesz, ha nem lesz ott, nem vár. Ott volt. Jó volt. De nekem hiányzik a napi kapcsolat, a pár perc beszélgetés, a flörtölés. S nem a szex lenne a lényeg. Megint előjöttek azok az érzések, amikor árva maradtam és azt gondoltam, engem már senki sem fog megölelni. Most azt érzem, hogy én már senkinek sem leszek fontos, mindenkinél csak második, harmadik, sokadik vagyok a szeretetsorban. Egyedül érzem magam.

Most látom, mennyire rég jártam itt. Sok minden történt, feledje jótékony félhomály. Próbálkoztam, volt, ahol még a személyes találkozásig sem jutottunk el, voltak olyan jelentkezők, akiket tiltani kellett a pofátlanságuk miatt, voltak éretlen kölykök, akiket nem szabad komolyan venni, szóval próbálkoztam. Néha már majdnem feladtam. De azért nem voltam, vagyok egyedül. Októberben kezdtem beszélgetni valakivel, előhozta belőlem a szexy nőt. S arra szükség van, az önbizalom az egy fontos dolog. Amellett tudom, hogy közel hatvan évesen már nem vagyok, lehetek olyan, mint 20-30 évvel ezelőtt, de koromhoz képest az ismerősök szerint jól tartom magam. :) Találkoztunk. Életemben még olyan csodálatos szexben nem volt részem, mint amilyen vele szokott lenni. Sok nyűgöm van már, de azokat mind elfelejtem, ha vele vagyok. Nem élem bele magam, úgy voltam, lesz, ami lesz, ha csak ennyi, hogy hetente, kéthetente találkozunk, akkor ezzel elégszem meg. Amúgyis nehezen alkalmazkodom, összeköltözésig nem tudom, szeretnék-e eljutni. S ma beszélgettünk, s azt szeretné, ha én is elmennék hozzá. Ez már előrelépés. Na, majd meglátjuk...

Már feladtam. A párkeresést. Az özvegy is szélhámos volt, még jó, hogy személyesen nem találkoztunk. Na jó, én is az vagyok picit, mert van valakim, akihez néha odabújhatok. És nőnek érezhetem magam. De Ő nem a társam. Sokszor kielemzem magam és arra jöttem rá, már képtelen vagyok egy normális párkapcsolatra. Nem tudok alkalmazkodni, nem tudom eljátszani az ismerkedéshez szükséges szerepjátékot, önmagam adom és az nem túl szerencsés. Sokat változtam, káromkodom, már nem igazán érdekel más, csak, hogy utazhassam. Félek a csalódástól, és még mindig fáj, hogy Gáborral megszakadt az ismeretség. Szerintem én még mindig őt szeretném, ha lehetne, de sajnos mint férfi és nő nem egyeztünk, barátok maradhattunk volna, de akkor még másra vágytam. Ez van. Én meg közben megöregedtem, néha még ábrándozom, de társat már nem keresek. Sajnálom, hogy annak idején elszóltam magam erről a blogról, mert biztos van olyan, aki ha olvassa és ismer, kiröhög a hátam mögött. Le van szarva! Ez van, itt van, volt egy értékes nő, álmokkal, tervekkel, telve szeretettel, de nem életre valóan. Most itt van egy kiégett majdnem 60-as. Több próbálkozással, melyek egy részére nem vagyok büszke és a belém szorult érzésekkel. Na mindegy, jó éjt! Ja, hogy érthetőbb legyek, nem szexre vágyom, hanem egy szerethető, szerető társra. Ugyanakkor félek is tőle. Nem vagyok normális, ugye?

Azért még nem adtam fel. Összeismerkedtem a twoo-n egy miskolci férfivel, özvegy, gyerekekkel, unokákkal, de ő egyedül lakik. Ahogy én is. Chat-eltünk, beszélgettünk, s ha minden igaz, a hétvégén találkozunk. De előjött az összes régi emlékem, a sikertelen próbálkozások, a hazugságok, ígérgetések és nagyon félek. Nagyon félek, hogy nem jön el, vagy ha eljön, hiányzik majd az összhang, szóval mindentől rettegek. Még sosem éltem senkivel, vajon lesz-e türelme megvárni, még kibontakozom, mint nő és mint háziasszony?

Hú, de rég nem írtam már ide! Élem az életemet, dolgozom, sokat, idegesít már ez a hajtás és várom, várnám a nyugdíjat, de még 5-6 évem van addig. Remélem megélem. Kisebb-nagyobb nőgyógyászati problémák miatt elmentem a megyeszékhelyen található magán szűrőcentrumba, mert úgy éreztem, itt helyben nem találok megoldást. Amúgyis lejárt az éves rákszűrési eredményem, esedékes volt amiatt is. Egész olcsón megúsztam, 14 ezret fizettem, s alapos volt a vizsgálat. Amikor megmondtam az orvosnak, hogy méhpolip miatt már kétszer volt egészségügyi kaparásom, rögtön ultrahangot javasolt. Nem kellett beutaló, nem kellett napokat várni, tülekedni az ajtónál a terhes kismamákkal, hanem egyszerűen átmentünk a másik szobába. Hát nem nyugtatott meg. Van 2 valami a méhemben, a képen tumornak van írva, jó, tudom, azt mondta valószínűleg polip, de emiatt be kell majd feküdnöm 2 napra, hogy megkaparjanak és elküldjék szövettanra. A cukrom aggasztotta, 12-14 körül van. Amíg megjön a rákszűrés eredménye, ez kb. 2 hét, nagyon gyorsan leállok az édességgel, próbálok egészségesen élni. Remélem negatív lesz az eredmény és az altató orvos is elvállal, akkor mehetek a kórházba. Nem nagy öröm, szegény anyu hogy idegeskedne, ha élne. :( Pár ismerősöm felajánlotta, eljön velem, de mondtam, nagylány vagyok már, elintézem egyedül. Sok a munka, de leszarom, most az egyszer az egészségem fontosabb a munkahelyemnél. Nem szeretnék még meghalni, tudom, más se, imádom ezt a lelakott lakást, a klassz turkálós ruháimat, a Tchibo-s táskáimat, az internetet, az utazásokat, nem beszélve jó pár emberről. Holnap délután utazom megbeszélni, hogy ki fog műteni, mert az orvosom kisbabát vár és műtőbe már nem mehet emiatt, de beajánl valakihez. A műtét ingyenes, azt viszont nem tudom, mennyit illik adni, illetve felszámolnak-e valamit a hotelszolgáltatásért, mert nem abba a kórházba tartozom.

Ja, a tanár exem még mindig hívogat, igaz, spam-be tettem, de látom, a múltkor üzent a szolgáltatójával, hívjam vissza, mert fontos. Azt hittem, valami komoly gond van, visszahívtam, hát az volt a fontos, hogy még mindig szeret, meg nem fogadnám-e be a cicáját? Nem és nem. Nem akarok találkozni vele, a cicát sajnálom, remélem ha tényleg helyet keres neki, akkor talál. De szerintem csak alkalmat keresett volna a velem való találkozásra.

Szurkoljatok nekem, hogy rendbejöjjek, a társkeresés most amúgy is háttérbe szorul, le is léptem a twoo-ról, rossz véleményem van az ott keresgélő férfiakról. Legalábbis azokról, akikkel -egy-két kivétellel- beszélgettem.

Napokig gondolkoztam, beírjam-e ide a tapasztalatomat, vagy sem, mert attól félek, ismerőseim is elolvashatják és mit gondolnak rólam, de aztán úgy döntöttem, nem titkolózom. Aki elítél vagy kiröhög, lelke rajta. Azzal kezdeném, hogy 55 fölött már nehéz társat találni, mert a neten keresgélő férfiak, legalábbis akikkel én találkoztam, virtuálisan vagy személyesen, csak dugni akarnak. Ezért örültem neki, amikor a twoo-n összeakadtam egy velem egykorú, közelben, egy órányira lakó tanáremberrel. A jellemzésében leírtak nagyon szimpatikusak voltak, megnéztem a fotóit is, de nem írtam neki, vártam, ő jelentkezzen. Ez meg is történt, néhány mondatos csetelés után megadta az összes elérhetőségét, szkájpoltunk pár napot, aztán lesz, ami lesz, útra keltem. Sokan mondják, miért én mentem, hát azért, mert 1. szeretek utazni, 2. inkább én megyek, mint hogy egy idegent engedjek be a lakásomba. Közvetlensége meglepett, a buszmegállótól hazafelé összefutottunk a régi barátnőjével, menyasszonyával, Máriával és mint kedvesét mutatott be neki, akkor még semmi sem volt köztünk, kicsit csodálkoztam, de úgy gondoltam, komolyan gondolja kettőnk dolgát, s talán kicsit még büszke is voltam rá. Ami megijesztett, hogy véletlenül a biciklisávon andalogtunk, ez szintén első közös utunkon történt és egy elbambult biciklis majdnem elütött minket, utolsó pillanatban rántotta el a kormányt és elesett. Én próbáltam oldani a helyzetet, hisz tudtam, mindannyian figyelmetlenek voltunk, Zoltán azonban agresszíven kiabált az emberrel, aki inkább el is ment a helyszínről. Utána még nekem kellett őt, páromat csillapítani. Ez a hirtelen harag, agresszivitás aztán sorozatosan előfordult, kis dolgok miatt is, félreértette a szavaimat, nem az történt, amit ő akart... De tettleg sosem bántott, csak dühöngött, a másik szobában mondta a magáét, vagdosta az ajtót, a kezét a falba vagy az asztalra, elég ijesztő volt.

Hazaérve enyhe sokk hatásként ért a lakás rendetlensége. Látszott, megpróbált egy alkalmi takarítónővel összepakoltatni, de ez nem annyira sikerült. Később is azzal kellett kezdenem az ottlétemet, hogy elmosogattam, ágyat húztam, másnap bepakoltam a mosógépet, porszívóztam volna, ha jó lett volna a gép, így inkább papucsot húztam a mezítlábaskodás helyett. Ebből is hatalmas vita lett, az ő részéről, én inkább szokásommal ellentétben visszafogtam magam, amikor egyik alkalommal, miután előtte való délután azt mondta, elmegy mosogatni, másnap megérkeztem és ott volt a heti mocskos edény, a mosogatóban, amiben nem volt víz, mert a WC miatt el kellett zárni a főcsapot, szóval a koszos edényekbe, edények közé beleverve a hamu és amikor szóvá tettem, hogy takarítónőt keresett-e, zokon vette. Azt mondta, akkor inkább hívjon egy takarítónőt és azt dugja meg? Akkor kellett volna eljönnöm.

Kicsit csapongok, bocsi, nem vagyok képes időrendbe rakva felépíteni a mondanivalómat, talán elnézitek. Elmeséltette velem életem történetét, kiemelve belőle a számára legfontosabbakat, mármint kivel mikor hányszor és milyen volt, szóval a szexuális életemet, vagy a szex hiányát boncolgatva, cserébe nekem is végig kellett hallgatni kapcsolatait és szakításait, ahol persze mindig az aktuális nő volt a hibás. Megismertem családját, beleértve régvolt feleségét és annak mostani párját, szó szerint, mert összefutottunk az üzletben, egyedül legutóbbi szerelmét, Ilikét nem, vagyis én sokat hallottam róla, ő énrólam semmit. Valszeg még mindig őt szereti, csak nem kellett a szintén pedagógus nőnek és ez frusztrálta? Nem tudom.

A szex az jó volt, eleinte, aztán már sok is volt. Nekem. Szinte egész nap, hajnaltól késő estig készen állt, szó szerint. Azóta utánanéztem, lelki okai vannak annak, ha valaki nem tud elélvezni. Persze ez is miattam volt, mert nem voltam elég ügyes. Kissé naturisztikus részleteket írva: ő csak akkor élvezett, ha a párja leszopta, s szerette volna mindezt valami szabadtéren megtenni, mert az izgalom, ha látják, jó hatással lett volna rá, na erre én nem voltam hajlandó. Mármint a szabadtérre. A többire rávettem magam, picit túljátszva a dolgot, mert én szóval nem a szopástól élvezek el, de legyen neki szép napja, mindent megtettem, hogy neki is jó legyen, mert az igazság az, ő is megtett nekem mindent...

De a rendetlenség, a túl sok szexuális igény, az italozás, az állandó szopásról való előadások hallgatása, a látszólag ok nélküli dühkitörések ahhoz vezettek, hogy egy vasárnap reggel, amikor lement cigarettáért, gyorsan összepakoltam és elmenekültem. Szó szerint menekülésnek éreztem a dolgot. Mire utánam ért volna, elindult a busz, széttárt karját látva még megsajnáltam, de úgy éreztem, én ezt a kapcsolatot nem tudom hosszú távon elviselni.

Írogatott, majd egy mondata miatt adtam még magunknak egy esélyt. Azt írta, "szeretlek"! Következő hétvégén visszamentem. Semmit sem változott. Semmi nem volt jó. Lusta disznő (sic!) voltam, mert nem bírtam mellette térdepelni, hogy ő "aközben" tudja fogni a melleimet, lusta disznő voltam, mert este már ágyba akartam bújni, mert azt hittem, leszakad a hátam, szólongatott, hogy rossz a tartásom, húzzam ki  magam, ne igyak colát, mert mérgező, ne egyek állandóan, mert fogynom kell, filmnézés közben szopogassam a farkát, mert az milyen jó és Mária is mindig azt csinálta, hallgassam végig, mit és miért ír netes ismerőseinek (kedveskedő dolgokat idegen nőknek), de ő is mindent szeretett volna tudni, amit a fészen beszélgetek. Befogadtunk egy aranyos cicát, az visszatartott a szakítástól, de aztán rájöttem, elegem van, én önálló nő vagyok, nem egy szopógép, vannak álmaim és vágyaim, amiket egy egyre többet ivó, valaha értékes, tanult ember mellett nem tudnék elérni, vannak barátaim, akiktől nem szeretnék elszigetelődni, s nem akarom, hogy valaki kisajátítson, s nem akarom, hogy dühöngő rohamai egyikében majd egyszer megüssön. Eljöttem. Zaklatott, a cicával csábítgatott volna vissza és az ártatlan jószág megölésével fenyegetett, mire letiltottam. És ez, a fenyegetés tette véglegessé elhatározásomat, hogy mégegy, harmadik esélyt már nem adok neki. Most megint egyedül vagyok, de nyugodtan, egyelőre nincsenek szexuális igényeim, vagyis nem is gondolok a szexre, élvezem azt, hogy nem parancsol senki. Ennyi volt a közel 2 hónapig tartó kapcsolatom története.

Milyen sok idő telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. S már megint szar a hangulatom, mostanában csak akkor jövök ide, ha nem érzem jól magam. Persze megint az anyagiak. Túlvállaltam magam a legutóbbi kecskeméti úttal, sokat kell visszafizetnem a hitelkártyámra és szerettem volna megemeltetni a K&H banknál a 100 ezres hitelkeretemet 150 ezerre. Már az is furcsa volt, hogy újonnan kellett végigcsinálni az egész cirkuszt, nem egyszerűen az emelést nézték, hanem megint elbíráltak és könnyűnek találtattam. Szerintem az OTP-nél maradt AMEX hitelkártyám az oka, elég nagy a hitelkerete, de azt sosem használom ki, megpróbálok ügyelni, a mostani botlásomat leszámítva eddig sikerült is. Ma megkaptam az elutasítást és szégyen szemre megint mehetek a zaciba. Utálom ezt a bankot, de főnöki utasításra át kellett jönni, ezt sosem bocsátom meg. Persze ő nem értheti meg a dolgozók számára kicsinyes gondjait. Én meg könnyelmű vagyok.

Társkeresésben is sikertelen. Eddigi próbálkozásaim, a nős barátomat leszámítva, sikertelenek voltak. Mondhatnám azt, hogy naivan besétáltam a házasságszédelgők karjaiba, de ez nem lenne igaz, mert a fene se akar férjhez menni, csak azt szeretném, ha valaki szeretne és nem csak az lenne a célja, hogy megdugjon. De szerintem öreg vagyok már.

Holnap június 1. Jó esetben nemsokára fizetés, pici könnyebbség, de én most eléggé szarban vagyok. Nem is tudok igazán a szerelmi vagy inkább szexuális életemmel törődni, mert az anyagiak megőrjítenek. Ez egy nagyon nehéz hónap lesz. Mivel jó esetben nem ismertek, ezért írhatok erről is, munkahelyemen megpróbálom tartani a számat. Szóval van még tartozásom, kifizetetlen közüzemi számlák, abból a távhő jócskán elmaradva és eléggé kiköltekezett AMEX hitelkártyám és ebben a hónapban lejáró zacim. Meggondolatlan vagyok, meg volt egy céges ingyenes út, de azért elég sok járulékos kiadással járt, meg még nyögöm ugye a maszek évekkel ezelőtti fogcsináltatásomat, a kényszer bankváltással járó előző bankomnál rendezett, új bankomnál törlesztett folyószámla hitelemet.

Vagyis kapok 155 000 körüli fizetést. Ebből ki kell fizetnem:

19435 Ft 03. havi fűtést, 4642 Ft vízdíjat, 3603 Ft áramot, 1809 Ft gázt, 4900 Ft TV és net számlát, 17000 Ft utolsó törlesztőrészletet kollégámnak, 23278 Ft hitelt a bankomnak, 26000 Ft költséget a zacinak, nyakláncom továbbra is bennmarad, és jelenleg fennálló 53994 Ft-ot a hitelkártyámra. Ehhez jön még a folyószámla hitelem költsége, ami szerencsére nem túl sok, mert bár 100ezer mínuszban vagyok, de a hiteles napok száma csekély, mert az AMEX kártyát csak 28-án kell utalni. De ígértem keresztlányomnak szülinapjára 5000 Ft-ot, ezért nem veszem meg inkább magamnak a buszbérletet, s elmaradok a közös költséggel. Megpróbálok 13-ig minimálisan költekezni, hogy a hitelkártyám összege ne nagyon növekedjen, s utána a kaját már a következő havi fizetésem terhére vásárolhatom. S még a rokonokhoz is szerettem volna menni pár napra Budapestre. :(

Jövő hónap látszólag, de csak látszólag könnyebb lesz. Megőrülök!!

S emellett úgy mennék, utaznék valahová. Ez van! Majd nyerek a lottón. Vagy sem. Hát igen, annak is van költsége, heti 3 szelvénnyel játszom.

Pünkösd. Igaz, még csak szombat. Terveztem egy egy napos szilvásváradi utat, de összeszámoltam, mennyi készpénz van otthon, azt, hogy elég van-e a bankszámlámon, meg se merem most nézni. Úgyhogy maradok, boltba se mentem, van mit enni, colám is van, mert anélkül nem bírom, sütni is tudok, ha édesség hiányom van. Nagyon ügyesnek kell lennem, 15. után majd megkérem valamelyik ismerősömet, ha vásárolni megy, hadd fizessek én a hitelkártyámmal, a készpénz meg megy a bankszámlámra, muszáj ügyeskedni. Kedvesemnek nem szeretném részletezni, hogy állok, mert csak azt kapnám, gyagya vagyok és most valahol igaza is van, kollégám meg csak azt mondogatja, hogy végre törlesztettem nála a hitelemet, hogy ha ennyit meg tudok spórolni ezután, amit neki megadtam, akkor simán félre is tudok tenni, de könyörgöm, először nullázni kell a tartozásomat, s csak utána tudok félretenni. Senki sem ért meg, mindenki azt hiszi, milyen könnyű. Hát igen, nem tudok gazdálkodni. De egyáltalán nem könnyű. Nagyon egyedül vagyok, s most kétségbeesetten keresnék valakit, aki szeretni tudna, s akit én is tudnék, de nem találok. Valahogy át kell vészelnem ezt az egy hónapot. Ma utolsó alkalom, utána csak 2 hét múlva, hogy kedvesem eljöhet, ha ma sem jön, akkor ennek a kapcsolatnak 2 év után szerintem vége. Látom, érzem, már nem nyújtjuk, nyújthatjuk egymásnak azt, amit a másik szeretne, s a kielégítésen kívül nem sok közös van már bennünk, de még ez a rövid összebújás okozta emberi érzés is nagyon hiányozna most, ha végleg eltűnne az életemből.De kinek kell egy állandóan depis, feszült vénasszony!!!! Hová lett belőlem a tűz, a vidámság, a könnyedség? Csak remélem, még vissza tudom csempészni az életembe a régi énemet. Bár a régi is ilyen volt, legalább magamat ne áltassam!. Na mindegy, ez van.

Nem jött. Azt mondta, ő most nem szeretne jönni, de menjek én. Én nem megyek, nem akarom, hogy a felesége ott találjon. Szó szót követett, szokás szerint nem értett meg, és szokás szerint én vagyok az önző. Lehet. Hisztis és önző vagyok. De szeretetéhes és úgy érzem, én vagyok az, akivel nem törődnek és én vagyok az, aki adja saját magát és nem kapja meg azt, amit szeretne. A szeretetet. Úgyhogy vége ennek a kapcsolatnak is. Egész nap bőgtem, aztán ittam egy kis Becherovkát, megint sírtam, aztán hajat mostam, lezuhanyoztam, fogat mostam, talán ez hozzátartozott a lelki tisztuláshoz és egy picit megnyugodtam. Érdekes dolog azért, hogy a múltkor kínomban anyuhoz fordultam segítségért, sírva, mert máshoz nem volt és abban biztos vagyok, hogy ő még mindig szeret és már régen éreztem, hogy törődne velem, de most arra gondolok, lehet pont ez a szakítás a segítség. Hisz ez egy zsákutca volt az életemben, nem akartam kedvesem  házasságát feldúlni, ő sem akarta a feleségét otthagyni, mindenképpen én kerültem volna ki vesztesen, így meg hátha akad valaki, akire végre felnézhetek és aki szintén felnéz rám és szerethetjük egymást, nem csak szexelhetünk egymással. Ha ezt anyunak köszönhetem, akkor biztos van kiút és biztos jön még valami jó az életemben.

Nagy boldogan írtam a múltkor, hogy már nem vagyok társtalan. De most megint ott tartok, hogy nem értek semmit. Megismerkedtem Tamással, teljesen odáig volt értem, háromszor találkoztunk is, itt aludt, nagyon jó volt, aztán legközelebb nem tudott jönni, mert pezsgőzött, aztán nem jelentkezik, bár aranyosnak tart engem. De ha aranyos vagyok neki, akkor mi van? Mit akart? Levadászott és ennyi? Kavarognak bennem az érzések, képtelen vagyok most leírni, beleéltem magam valamibe, amibe nem kellett volna és nem értem, mi van.

2014. április vége. Baromira fáj a fejem, minden idegesít, délelőtt fúrtak az egyik szomszédnál, már valamit szednek szét a másiknál, kinn esett az eső. Kedvesem - nem a Tamás, ő már felejtős- sem jelentkezett ma, nem is láttam fenn a neten. Már nincs oda szerintem annyira értem, úgy érzem, 2-3 hónap múlva lesz két éves a kapcsolatunk, de már nem érzem azt, hogy rohanna hozzám, szerintem tényleg van még valakije. Mindig mondja, sorban állnak nála a nők, na ez enyhe túlzás lehet, de elképzelhető, hogy frissített. Szar érzés, hogy már nem érzem fontosnak magam, sőt néha már magányos is vagyok. Nem látom értelmét a társkeresésnek, a twoo-n fennlévők nagy része csak dugni akar. De szeretném pedig, ha valaki megszeretne, olyan, akit viszont tudnék szeretni! De ez már elképzelhetetlen. Holnap megvigasztalom magam, elmegyek turkálni, alig van pénzem, de kell valami, amit szívesen csinálok. Kedvesemnek el se mondom, ha ma nem érdekeltem, akkor holnap se keressen. Le van szarva mindenki!

Ma megint világvége hangulatom van. Ha a fészre írom ki az érzéseimet, akkor megjegyzéseket kapok, jó esetben kiröhögnek, mert hát ilyenek az emberek. Igenis elegem van sok mindenből, Szeretetre vágyom, nem szexre, hanem arra, hogy valaki magához öleljen és szeressen. Akár szex nélkül is. Ezt nem érti kedvesem, a mai rossz hangulatom miatt majdnem szakítottam is vele. Lehet, jobb is, ha ő csak szexet akar, mert akkor legalább nem szeret belém, hisz felesége van. Szóval bonyolult az élet. Ma azt éreztem, hogy még ebben az évben meghalok. Remélem nem így lesz, de egyre inkább öregnek és magányosnak érzem megint magam, nem dob föl semmi, vagy ha igen, csak rövid időre. A párkapcsolatom sem elégít már ki, úgy értem, lelkileg. Egyre igazabbnak érzem azt a mondást, amit valahol olvastam, hogy ha a férfi udvarol, akkor csak dugni akar. Sok rossz tapasztalatot szereztem, naiv vagyok ezen a téren.

Elnézést kérek azoktól, akik esetleg követték életem eseményeit, de az utóbbi majd egy év bejegyzéseit priváttá tettem. Közben megismerkedtem valakivel, akivel jól érzem magam és független és szeret velem lenni, én is vele, jó vele feküdni és ébredni, bár ez egyelőre csak alkalomszerű, de remélem hosszú távú. Szóval most már tényleg nem vagyok társtalan. <3

Bár nem vagyok társtalan, a Tamás-os ügyből nem lett semmi. Hülye nőcsábász. Ebből az esetből is tanultam valamit.

Majd írok....

És nem írtam. Már október van. 10-e. Kellőképpen kidühöngtem magam. Mert megint megbántottak. A török. Amióta találkoztunk, párszor felhívott szkájpon. Nem akartam én tőle semmit, hisz a világ végén lakik, még Makónál is messzebb, pedig az is igen távol volt, de néha nézegettem a hivatalos oldalát a fészbukon és mint rendes fészlakó, lelájkoltam azokat a hivatalos fotókat, amik tetszettek. Amúgyis nagy lájkoló vagyok. A múlt héten láttam, hogy a gép az egyik megosztása mellé kiírta, hogy megosztva Budapest környékén. Tehát sejtettem, hogy nálunk járt megint. De amíg itt volt, egy árva szót sem szólt hozzám, magyarul most nem akart találkozni. Az ő dolga. De azzal ma nagyon megbántott, hogy írt szkájpon, inkább ne lájkoljam a fotókat. :( Ennyi. Most veszekedj, vagy mondd meg a magadét valakinek, aki úgysem érti. Jaj. De azért kiírtam magamból, ami bántott, e-mailben, majd lefordítja ha nem érti és letöröltem a szkájpról. Menjen a francba! Azt mondta, nincs senkije. Akkor mi zavarja? Vagy hazudott? Na jó, én is hazudtam neki, akkor kvittek vagyunk.

Kérlelt azóta, ne haragudjak rá, nem tudja most elmesélni, mert hosszú és bonyolult, gondolom a kevés közös szókincs miatt, de majd elmondja és puszil és.... Aztán elköszönt, reggel kórházba megy, hál istennek vagy Allahnak? "csak" a térde fáj. Picit megenyhültem.

Október 23. Annyira feszültnek érzem magam. Pedig tulajdonképpen nincs rá okom. Párkapcsolatom Kedvesemmel jól működik, Istanbullal néha elbeszélgetek a neten, az utóbbi egy hónapban minden szombaton kirándultam, s mégis. Lehet, a szokásos közeledik a halottak napja szindróma. :( Most például az idegesített föl, amihez semmi közöm, a szomszédnéni hangja. Néha kiborít, ahogy fennhangon telefonál a szomszédban vagy a folyosón valamelyik családtagjával, sűrű puszikat küldve és negédesen. Nem megjátssza magát, ő ilyen. Tulajdonképpen aranyos, csak mivel mindent lát, mint az öregek általában, kénytelen voltam vele megosztani a kedvesemes dolgot és mivel Ő nős ember, ezért el kell viselnem szomszéd néni nemtetszését. Egyidőben csúnya szavakat használva emlegette Őt, ezt leállítottam, mert nagyon bántott. Most úgy tesz, mintha semmi se lenne, ha véletlenül valami miatt felemlítem a kapcsolatot, picit félrenéz, mintha nem hallotta volna. Ugyanakkor tudom, csak egy mondatot mondanék, már engem sem ismerne, mint régi barátnőjét, aki szóvá tette, hogy az azóta elhunyt szomszéd bácsi bepróbálkozott nála. Na amit kapott érte, persze ő volt a hibás, nem a bácsi. Nem hiszem, hogy nem tud róla, bár én sem szóltam senkinek, egyedül egy kollégámnak, hogy az öreget nagy ívben ki kell kerülni, ha egyedül van, engem is próbált fogdosni, 80 évesen, leállítottam és betudtam szenilitásának, de többen azért maradtak el az ismerős nők közül. Na ezt vagy tudja a szomszéd néni, vagy maga előtt is titkolja, nem tudom, én már megtartom magamnak ezt az információt, de a szent család képébe némileg belepiszkít ez az emlék. Nekem sosem tetszett az a felfogás, hogy a nőnek azért van nagy köténye,hogy eltakarja a férj hibáit. Emberek vagyunk, senki sem szent, persze vannak kivételek. Szomszéd néni azt mondta, ő a férjén kívül soha senkire még csak nem is gondolt, mint férfira. Na ja, még 15 sem volt, amikor férjhez ment. A lakásból alig mozdult ki, otthon maszekolt. Persze aztán panaszkodott, hogy nincs nyugdíja. Amikor sokadszor tette ezt, megkérdeztem tőle, s ő mennyit fizetett be a közösbe a keresetéből?? Meg ő nem szeretett csalni, nekem voltak kis stiklijeim, lógások a pesti villamoson, bérlet nélküli utazások pár hónapig. S ő teljes biztonsággal állította, hogy ő nem szereti az ilyesmit. Erre rákérdeztem, na és az ipar nélküli otthoni maszek?? Erre mi volt a válasz, jó, de neki OTT is dolgoztak kuncsaftjai és szóltak, ha valaki feljelentette. Persze, ez akkor nem csalás????? Bocs, hogy most erről írok, nem is szép dolog, de néha kiborul a bili. Annyira tájékozatlan szegény, meg szerintem jelentkezik nála lassan az időskori elbutulás, nekem furcsa, semmiről sem lehet vele beszélni. Anyu szegény annyira értelmes volt, annyi minden érdekelte, nagyon hiányzik, nincs senkivel komolyan beszélgetni, bár ezt a bonyolult szerelmi életemet ő sem értené meg. Még itt is félek, ismerős is elolvashatja, bár engem nem érdekel, mit gondolnak rólam, csak a másik felet nem szeretném kompromittálni.

Ma takarítottam, meg befestettem a hajam. Meg elmélkedtem a török-magyar barátságról. :) Izgalmas hetem lesz, legalábbis remélem.

Úristen, már 5 éve blogolok. Veszélyes dolog, ma egyik kollégám elég furcsa megjegyzést tett, remélem nem olvassa, amit írok. Török beszélgető partneremmel még nem találkoztam, már Magyarországon van. Vajon mi lesz belőle, És lesz-e belőle valami?

Egyébként ma megint pesszimista hangulatom van. Azt találtam ki, biztos nem jön el Isztanbul. Keresztlányom nevezte el így. Hívott tegnap, meg tegnap előtt is, de csak röviden beszéltünk, rengeteg dolga van, tudom és még jöhet a héten, de ma rámtört a bizonytalanság. Az összes Gábortól kapott sértés mind előtör ilyenkor, kellene egy önbizalom erősítés, szeretet megerősítés. De amilyen depressziós hangulatom van ma, ehhez nagyon sok megerősítés kellene. Most elegem van megint mindenből, a twoo oldalról töröltem magam, mert egy félreérthető kérdésre válaszolás után az összes ismerősömnek ment egy ismerkedős e-mail. Olyan égő az egész, ráadásul az érzés, hogy Istanbul biztos nem fog jönni, mert nem tetszem neki, mert kövér vagyok, és megint olyan magányosnak érzem magam.

Jelentem, elmúlt a depresszióm. :)

Egész délután takarítottam. Elfáradtam, de legalább rend van.

Itt a várva várt hosszú hétvége. A délelőtti meló az enyém, ráadásul az egyik hivataltól rendkívüli adatkérés, mindkét cégnek, két bazi táblázat és akkorra, amikor még szabin lennék. Megcsinálom inkább a 4 nap alatt, aztán 1 nap bemegyek és ha minden igaz, 1 hétig még a munkahelyemről sem szeretnék hallani. Megnéztem, hogy állok az úr színe előtt, hát ebben a hónapban nagyon sok kifizetni valóm volt, ebből nem lesz még rokonlátogatás sem, legfeljebb kisebb, 1 napos kirándulás(ok). Tegnap éjjel hívott Istanbul, megérkeztek az egyik városba, nem sokat beszéltünk, mert nagyon álmos és fáradt voltam. Most háromnegyed 11, nem jelentkezett még. Jöhetne már egyszer, de úgy, hogy el is vihetne valahová, 1 vagy 2 napra, rámférne.

Augusztus 19. Számvetést végeztem, na nem az életemben, hanem a pénztárcámban és rájöttem, ha a nálam lévő 5 csekket nem fizetem be, csak a szeptemberi fizetés után, akkor sincs annyim, hogy bárhová is elmenjek az ünnepek utáni várva várt szabadságom alatt. Jó, ha kajára lesz pénzem, van itthon egy korábbi kirándulásról származó 30 euróm, majd azzal megyek vásárolni az Intersparba. Elég húzós hónap volt, kifizettem az életbiztosításom elmaradt részleteit, hogy szeptember 1 után visszavásároltathassam, meg 33ezer körüli távhőszámlámat, éves elszámolóst, meg nem sokkal a fizu előtt voltam Nyíregyházán, úgyhogy nem panaszkodhatom. Nagyon nehezen jövök rendbe, folyószámlahitelem teljesen kimerítve, kollégámnak még jó félévig fizetem a fogcsináltatáshoz adott kölcsönét, az is havi 21ezer, s bár már a makói utak elmaradnak, azért kell még idő, hogy azt mondjam, na nincs hitelem. Lesz olyan? Nem hiszem. Istanbul már 2 napja megint nem jelentkezik, hiányzik az a kis izgalom az életemből, hogy beszélgethessek vele. Tegnap elkezdtem törökül tanulni az internet segítségével, biztos nem lesz szükségem rá, de legalább tornáztatom az agyamat. Szerettem volna elmenni Budapestre, megnézni egy műsort, nem írom melyiket, mert nem akarom felfedni kilétét, de ez sem jön össze. Ennyi.

És most, 19-én kész lettem azzal a rendkívüli adatszolgáltatással is, amit egy felettes szerv rótt ki ránk, a kedves, igaz, mást szoktam rájuk mondani, a kedves helyett, azt, hogy kurva...  Legalább 8 órám elment az ünnepemből rájuk, a franc essen beléjük. De a 6 órás munkarendemből már nem futotta volna, így különösen nem, hogy szabadságra szeretnék menni. Bár a szabi nagy része is csúsztatás lesz, mert hó elején végig 8 órát dolgoztam. :(

Holnaptól csúsztatok, rokonlátogatás lesz éééééééééééééééééééééééééééés ki visz majd föl hozzájuk? Hát Istanbul. Holnap jön. Jesszusom, ha meglátja ezt a lelakott lakást, rosszul lesz. De nagyon izgulok ám.

Megköttetett a barátság. Ma épp azon elmélkedtem, hogy ahhoz képest, hogy 17 évig szűzies életet éltem, ahhoz képest milyen lettem. Néhány évvel ezelőtt simán kimondtam volna az ítéletet egy hasonló 50-es nőre. Most már másképp gondolkodom. Nem tudom, mi lesz, mi lehet egy ilyen kapcsolatból, ahol az egyik fél itt él, a másik meg Istanbulban. Ha lesz is ebből kapcsolat, csak laza lehet, hiszen a távolság nagy úr. Nem táplálok hiú reményeket, bár néha álmodozom róla. De jó volt, nem bántam meg és szeretném, ha lenne folytatás.

Méghozzá 20-a. Már elég régen írtam. A helyzet nem sokat változott, talán Gábor ügye nem fáj már annyira, de azért még mindig sajog egy picit. Megbántódtam, meg magamra is haragszom, hogy félreismertem. De ugye én vagyok a hibás, mert "álmodtam egy világot magamnak", s olyan jó volt az az álom. Nem akarok 53-54 évesen megint visszavonulni, nincs újabb 17 évem a besavanyodott apácaléthez. Nem a szex hiányozna a legjobban, jó, most már az is, hanem idegekkel nem bírnám a monoton munkámat, jó, az is jó, hogy még van állásom, de szükségem van tervekre, célokra, kikapcsolódásra. Kedvesem haragszik érte, hogy tulajdonképpen eladósodva költekezem, de nem bírom ki, havonta-kéthavonta mennem kell, ha csak 1 napra is, valahová. Most Nyíregyházán voltam, nagyon olcsón sikerült szállást foglalnom, 6.000 Ft volt 2 éjszaka és nem kellett egyágyas felárat fizetni. Csak sajnos még mindig kísértett Makó, hogy ott nem kellett egyedül lennem, még ha csak baráti alapon is. Baráti? Most már kételkedem benne, ha barátom lett volna, akkor már rég írt volna, elnézést kér, vagy valahogy eljön és tisztázzuk a dolgokat. De az az érzésem, talán örül is neki, hogy megszabadult tőlem. Érdekes, akkor fordulok a blogomhoz, ha magányosnak érzem magam. Kedvesem nem tudom, mikor tud jönni, elég veszélyes dolog, nagy a lebukás veszélye. De ez is milyen kapcsolat? Néha, nagyonnagyon néha jut belőle egy pici titkos rész, nekem ez kevés! Megint visszamentem a twoo-ra, de igen visszafogottan vagyok jelen, félek egy új kapcsolattól. Én tudom, mit szeretnék. Egy független férfit, akinek hasonló az érdeklődése, akivel nem költözünk össze, de sokat vagyunk együtt, akivel működik a szex, de működik az egyéb kapcsolat is. Aki megbecsül, s akire én is felnézhetek. Aki biztonságot ad és megint álmot tud nyújtani. Aki mellett újból nőnek érezhetem magam. Lehet, hogy reménytelen?

Július 27. Már napok óta feltűnt az ismerkedős oldalamon egy török férfi. Szinte minden nap megjelent, tegnap már írt is. Kérdeztem tőle, google-val fordít? S kiderült, hogy nem. Szkájpoltunk is keveset, aranyos, jól beszél magyarul, már 19 éve jár ide, nem írom, mivel foglalkozik, kulturális munka. Megnéztem az oldalát, meg a róla, róluk szóló újságcikket, fotókat, filmeket. Amolyan ellenőrzésképpen. De Isztambul nagyon messze van. Meg már nincs meg a vállalkozókedvem. Mondta, a múltkor Ózd mellett mentek épp el, utánanéztem, tényleg errefelé volt a fellépés. :) Mindig odáig voltam a keleti dolgokért, zenéért, táncért, de annyira, hogy belebonyolódjak egy ilyen kapcsolatba??? Most azt mondom, nem.

Még ebben a hónapban megint erre jár. Mondtam, szívesen találkozom, de szex nincs, Belement, találkozunk.

Ma jót mosolyogtam. Takarítónőnk, pár évvel idősebb csak nálam, az irodában törölgette a port. Közben kolléganőm hamarabb hazament és köszönéskor hozzátette a szokásos viccet, hogy "de jók legyetek!" Mondtam, persze, az irodában nem szoktam rosszalkodni. Mire takarítónő, nevetgélve, hozzátette: Á, mi már otthon se szoktunk, igaz? Magamban kuncogtam és arra gondoltam: "Ha tudnád!"

Már előre tudom, hogy ez egy szar hónap lesz. Bocs, hogy nyavalyogni fogok, bár aki rendszeresen olvas engem és remélem, van olyan, már hozzászokhatott. Most az tölti ki a gondolataimat, anyagilag hogy vészeljem át ezt az időszakot. Június 24-én lejár a zálogjegyem, 163.945 Ft. 3 hónapos hitel volt. A fizetésem olyan 155.000 Ft, ebből ki sem telik. Arról most ne beszéljünk, hogy a fenében nem tudtam félretenni, mentegetőzhetek fogcsináltatással, befizetendő adóval, budapesti utazással, a lényeg, hogy megint nem gondolkoztam előre. Majd megkérdezem a zaciban, hogy járok jobban, ha ezt a láncot hamarabb kiveszem, majd újra visszateszem, vagy ha meghosszabbíttatom, ha egyáltalán lehet ilyet. Nagyon béna vagyok pénzügyekben és ezért élem meg nehezen ezt a világot, mert 53-54 évesen nem tudok gazdálkodni. Tudom, helyi viszonylatban nem keresek rosszul, de nehéz, mert vannak állandó kiadásaim, 21.000-rel jövök havonta egy kollégámnak, ez az alsó fogsorom hozadéka, majd 16.000 az életbiztosításom, amit azért kötöttem, hogy legyen majd miből eltemetni, ha meghalok, ha meg nem, jó lesz lakásfelújításra, meg hát Gábor ügynökösködött, neki segítettem volna, de aztán abbahagyta, nem ment neki. Nem egy rábeszélős típus. S ehhez jött még az elmúlt 2 évben szinte minden hónapban 1-1 utazás, csak az útiköltségem volt minimum 14.000, aztán amit ott költöttem, hisz nem várhattam el munkanélküli exemtől, hogy eltartson. Ne értsétek félre, tudom, furcsa, ha egy nő fizet, de ez nem volt más, mint sajnos a realitás. Nekem volt pénzem, nekem voltak igényeim, nekem volt barátom..... Most már csak igényem van, lenne, de inkább el se megyek a boltba, mert akkor csak költök. Pedig nagyon szeretek vásárolni, lehet, pótcselekvés, nem tudom.

Na, jött a többi. Július 1-től 6 órásak lettünk, 25 % bércsökkentéssel. Én még jól jártam, ha hétvégi melómat megcsinálom, nem lesz kevesebb a pénzem. De 2 kollégám elment, nagyon szar benn a hangulat. Aztán az OTP-től az értesítés, lejjebb veszik a hitelkeretet. Lehet, jövő hónapban csak annyi pénzem, vagyis utalványom marad, 8ezres, amiből egy hónapig kell ennem. Még jó, nyertem egy 5 ezres TESCO utalványt, remélem hamar megérkezik. A nyakláncomat meghosszabbítottam 3 hónapra. Ebből következik, hogy utazás nuku, vagy csak rokonlátogatás lesz belőle. Majd augusztusban. Ma sírtam délelőtt, találtam egy Republic számot és elsirattam vele a Gáborhoz fűződő emlékeimet. A jókat persze. Nem is érdeklem, semmit nem ír, nem érdekli, mi van velem. Ez lett volna a barátság? Ő azóta könyvhetezett Budapesten, fesztiválozott Békéscsabán. Szégyen, de már az is átfutott az agyamon, megjátszotta a barátságot, még ..á, le sem írom.

Valamelyik nap KEDVESEM-nek azt találtam mondani, hogy nagyon rossz egyedül. Rosszul esett neki. Megértem, nekem is furcsa, hogy mellette párt keresek, mert olyan, mintha megcsalnám, még ha csak gondolatban is. Azt mondta, ha nem vetted volna észre, már egy éve nem vagy egyedül. Most erre mit mondjak? Szeretem, ha eljön, de ő mégis máshoz tartozik. A lopott órák nem kárpótolják a magányos perceket, órákat, napokat, sokszor heteket. Nem vagyok egy szépség, fiatal sem, tudom, arra már hiába is várok, hogy valaki őrülten belém szeressen, de vágyom a kényeztetésre és vágyom arra, hogy valaki mellettem legyen. Mindig, nem csak akkor, amikor titokban el tud jönni.

Kész, befejeztem, egykori barátomat letiltottam, mert megbántott, megint, kíváncsinak, hisztinek titulált, pedig csak az volt a bűnöm, hogy szerettem, még ha ezt titkoltam is már előtte. A twoo-ról is töröltem magam, nem akarok a húspiacon szerepelni, ha valakivel megismerkedem, az életben, állok elébe, de a neten már nem hirdetem magam. Kedvesem megvan, de ha így haladok, vele is szakítok és leszek megint az a savanyú vénasszony, aki korábban voltam. S megint csak arra várok, mikor halok meg. Ez a mai nap, bár kirándulni voltam és az jó volt, ilyen szarul fejeződött be, veszek be vagy 2 db 0,5-ös xanaxot. hogy átaludjam az éjszakát és a továbbiakban leszarom a férfiakat, senkinek nem hagyom magam sértegetni, én ÉN vagyok, önálló ember, senkinek sem a lábakapcája.

Akkora kínlódás ez az egész élet. Június végén ki kell vennem a zaciból 160ezres aranynyakláncomat, nincs annyi a fizetésem se, nem tudom, mikor jövök rendbe anyagilag, legalább már a fogsorom megvan. Pénzproblémám ellenére majdnem megint utaztam Makóra, na emiatt vagyok kiakadva. Gábor kitalálta, nem mennék-e le, úgyis szegedi napok, meg Magna cum laude koncert Makón. A gond az, hogy minden második nap 12 órázik, a helyettesítő kollégája betegen van, csak cserélni tudna valakivel, de utána neki kellene egyhuzamban 3 napot ledolgoznia. De megpróbálja megbeszélni. Mondtam neki, nekem az se gond, ha ő dolgozik, leutazom csütörtök reggel, pénteken neki munka, én elleszek a lakásban, vagy ha nem szeretne egyedül hagyni, ki tudja, mi jár a fejében, akkor addig elmegyek Szegedre. Szombat a mienk és vasárnap hajnalban amikor dolgozni megy, én hazautazom. Először mondta, jobban szeretné, ha neki se kellene dolgozni, de aztán én is annyit beszéltem, hogy látszólag belement. Kedden írtam neki, elengedett a főnök csütörtöktől szabira. Azt mondja erre, KORAI volt még elkéredzkednem, neki még nem biztos a szabi. Mondom, de megbeszéltük, hogy akkor is. De hajthatatlan volt, én már készülőfélben, főleg lelkileg, szinte könyörögtem neki és ezért szégyellem magam, mi a fenének kellett megint megalázni magam. Kiborultam, írtam csúnyákat isi, de másnapra úgy-ahogy lerendeztük az ügyet, elvoltunk neten egymással. Végül csütörtökön elmentem Miskolcra, mammográfiás meghívóm volt, ma nézem 10 körül, Gábor a neten van. amikor egyébként dolgozna. Kikapcsoltam a gépet első mérgemben, de aztán 3 órával később muszáj voltam kiadni magamból az indulatomat, a következő beszélgetés formájában.

Gábor:

aha,,,látom tényleg nem vagy..sütsz biztos.molyon se láttalak már vagy 2 napja.
én meg adót intéztem,,,letudva.
takarítás,..virágok tusolása..olvas,,
este lehet csak bemegyekBorit nézni-hallgatni.
lóg az eső lába, bár nem esik. (és semmit se szól arról, hogy is tudott otthon maradni)

Én:

Azt hiszem, ma megöregedtem. Befejezem a társkeresést, semmi értelme, mindig csak megbántódom. Kedvesem ma megígérte, megpróbál elszökni, egész délután vártam, aztán 10 után írta, nem jött, mert nagyon fáradt volt. Miért, én csak akkor vagyok jó, ha kipihent és szexre van szüksége? Énnálam nem lehet pihenni? Szex nélkül? Megalázottnak és szerencsétlennek érzem magam.

Szerencsére ez az érzés elmúlt, igaz, mostanában nem találom a helyem. Egyrészt vágyom exemhez, egy hete 2 teljes napot töltöttem vele Budapesten a könyvfesztiválon, csak napot, mert külön helyen aludtunk, de nagyon hiányoznak a közös programjaink, nagyjából hasonló érdeklődésünk van, szeretek vele, nála lenni. Ha nyernék, sokat, vennék Makón egy lakást, hogy külön, de ha jól esik, együtt múlassuk az időt. Másrészt KEDVESEM is hiányzik, bár vele semmi közös érdeklődési körünk nincs, na persze a szexen kívül. :) Milyen jó annak, aki egy emberben megtalálta a kettőt, nem kell őrlődnie, ráadásul úgy, hogy igazából egyedül kinlódja végig az életét.

Egyre kevesebb az érzelem és egyre több az anyagi probléma. Nem csoda, hogy csökkent az olvasottságom, bár én is ritkábban járok a saját blogomon. Ma reggeli közben észrevettem, hogy megmozdult a két metszőfogam, csak a szentlélek tartja őket a helyükön, remélem éjszaka nem nyelem le. Most is turmixot csináltam, mert már éhes lettem, nem tudom, meddig bírom így ki, remélem sokáig, mert jó lenne, ha a fogcsináltatás, ami 100 %, hogy lesz, egész felső fogsor, áthúzódik áprilisra. Még egy fizetésre lenne szükségem, bár amit kiveszek láncot, biztos, hogy később vissza kell majd vinnem. Komoly elvonásaim lesznek, amellett, hogy amit tudok, nem fizetek ki, amellett nem vettem buszbérletet, lemondok a coca cola zero-ról és nem sütögetek annyit. Ez korábban is terv volt, míg mielőtt a fogam előtérbe került volna. A hajamat azért megcsináltattam, kedvesem szerint azt nem kellett volna, ha spórolok, de dolgozni nem járhatok szanaszét álló hajjal. Makói exemnek megírtam az ügyet, hogy nem tudom, akart-e meghívni a közeljövőben, mert ha akart volna, se tudnék menni. Annyira nem rázta meg az ügy. Igaz, már megszoktam, nem túl együttérző, elvan a saját problémáival meg a könyveivel. Kedvesem megsértődött picit, amikor írtam neki, hiába van ő, de csak titokban lehet és én egyedül érzem magam. Szerinte nem vagyok egyedül. Most megint olyan bőghetnékem van, rajtam van a világfájdalom, azért is jöttem biztos ide írni.

Fejlemények. Hiába vigyáztam, másnap reggel fogmosás közben leesett a fogam. Munkahelyemen váratlanul rámosolyogtam a mit sem sejtő kollégákra, jó móka volt. Csütörtökön a fogorvosnőhöz menet felvettem a fizetésem, kiváltottam az aranyláncom és eladtam egy másik láncot 2 fülbevalóval, 130 ezerért, így felszerelkezve érkeztem meg a város másik végébe. Most vésés, kalapálás, csiszolás és 2 fogkihúzás (mindezt egy ültömben) után várom a sebgyógyulást, lehet, még húsvét után kinő a felső fogsorom. Ez vagy az utolsó lesz az életemben, vagy már csak "mobilfogat" csináltatok legközelebb. Az ékszereladás picit könnyített a helyzetemen. Ez van. Tegnap korán reggel exem és kedvesem is köszöntött az interneten a nőnap alkalmából. Örültem neki és jól esett.

Március 19, délelőtt, itthon döglődöm, megfáztam, köhögök, egyszóval beteg vagyok. De nem is ezt akartam írni, csak fel akarom jegyezni, hogy tegnap, 2013. március 18-án azt hiszem feladtam a küzdelmet, hogy harcoljak az érzéseim ellen. Fenn volt kedvesem, bevásárolt nekem, kényeztetett és annyira más volt minden, mint eddig. Beleszerettem.

Hű, de rég jártam erre. Most nem is tudok mást írni, csak azt, hogy annyira, de annyira vágyom Makóra, hogy már majdnem sírok kínomban. Ha azt mondaná, menjek, hajnalban indulnék is.

De nem mondta. Igaz, minden második nap 12 órázik, nekem meg pénzem sincs most egy ilyen hosszú útra, szerintem márciusban se lesz, mert ki kell vennem a zaciból 83ezerért az aranynyakláncomat. :( Meg rengeteg adósságom van, most már rendbe kell szedni magamat, a fogsorom, a tabletem, a sütés-főzés, amire rákaptam és ami miatt fel kellett tölteni a konyhámat, mert szinte semmi se volt otthon, az utazások teljesen kinyírták az anyagi helyzetemet. S milyen sokan hiszik azt, hogy jaj, de könnyű nekem. Azért annyira nem keresek jól, meg nem is tudok beosztani, az az igazság. De ÉLNI szeretnék és nálam ez azt jelenti, hogy menni, utazni.

Elvették a hétvégi munkáért járó túlórapénzt is, lecsúsztathatom. De mikor és hogyan? Makói barátom nyakára nem mehetek, különösen ha nem is hív, ha hív is, 3-4 napra, én akár 2 hétig is ellennék nála, de nem mehetek a nyakára, meg neki is vannak egyéb programjai. Kedvesem nem jöhet velem a felesége mellől, meg nekem olyan útitárs kellene, aki megengedheti magának, hogy fizeti a saját részét, ugyanakkor szeret is utazni és független és jó társaság. Nem szexre vágyom már én, inkább szeretetre, megbecsülésre, közös programokra, megértésre. Egyre kisebb az esély...

Érdekes, amikor jól érzem magam, meg boldognak, legalábbis a lehetőségekhez képest, akkor nem írok ide. Amikor megbántanak, sírok, akkor elhozom nektek a bánatomat. Röviden az előzmények. Voltam Makón G-nél, exemnél, nagyon jó volt, nagyon szép volt, szex mentes volt. Szerettem volna, ha eljön karácsonyra, vagy legalább elhív, igaz pénzem semmi, ezért beadtam az aranyláncomat a zaciba, ne vízzel kelljen majd magammal koccintani, meg hátha lesz kinek főzőcskézni. Szerettem volna valakit magam mellett az ünnepek alatt, akiről gondoskodhatom, még ha csak lelki társam is már. Mert tudjátok, valaki szeretőjeként magányosan telnek az ünnep napok, bár ha tud, siet hozzám. Tudnak exemmel egymásról, de két külön dolog, még ha kívülállók nem is tudják, mi zajlik az életemben. De jöttek a szokásos kifogások, aztán már nem is erőltettem a dolgot, de tegnap óta már annyiszor megbántott, hogy időnként csak ülök itthon és bőgök. Nehéz leírni, mert nem akarom bő lére ereszteni, röviden meg nem érthető, a lényeg, a karácsony neki is idegbajos ünnep, szerintem visszavágyik a majd 10 éve elvesztett családjába, hiányoznak a gyerekei és őt nem lehet megvigasztalni, ilyenkor bármit mondasz, a lelkedbe rúg, ahelyett hogy értékelné, hogy valaki mellette van. Még ha ilyen távolságból is. Ma már az is baj volt, amikor megnézette velem a neten, nyitva van-e a posta és felfedeztem, Makón kettő is van, s megkérdeztem, hol a másik. Kinn a picsában, sosem járok oda, hangzott a válasz, ehhez tudni kell, ritkán káromkodik, majd azt mondta, minek kérdezek hülyeségeket. De az új munkájáról sem lehet kérdezni, ma elutazott uncsijához, el se mesélte, csak egy másik oldalról, nem a fészről tudtam meg, s játssza nekem a sértettet, bocsánatot nem kérne. Most úgy érzem jobb lenne soha többet elmenni hozzá, de tudom, ezt nem bírom. Tavaly is szar volt a karácsony, azzal a különbséggel, meghívott és amikor nagybátyáméktól, Budapestről felhívtam, akkor rendben van-e minden, azt mondta, inkább ne menjek. Akkor hazajöttem és öngyilkosságot kíséreltem meg, ami szerinte nem volt más, csak női hiszti. A nyomát, ahogy elestem, a mai napig viselem, kollégám jött el, s elvitte a maradék gyógyszereimet. Most már ilyet nem csinálok, akkor szerelmes voltam és félreértettem az ő érzéseit. Most már tudom, érzéketlen. De azért fáj. Azért egy xanaxot bevettem, lassan álmosodom is tőle, remélem holnapra rendbe jövök.

Már 10. van és kavarognak a fejemben a gondolatok, de lusta vagyok írni. Meg nehéz is néha. Az idén könnyebb volt elviselni a Halottak napját, ami bármikorra is esik hivatalosan, nekem november elseje. Mindig akkor mentünk ki a temetőbe, az idén könnyebb volt a szívem, mert már a másnapon járt az agyam. Makóra utaztam, meghívott az a férfi, akit exemnek szoktam nevezni, hogy töltsem ott a születésnapomat. Még a gondolatom is kitalálja, már annyira vágytam hozzá, meg a kedvenc városomba. Nagyon jó nála. Amikor 4-én, a szülinapomon felébredtem, már a konyhában volt, s kávét főzött, amikor kimentem utána, szólt, hogy ágyba akarta hozni, gyorsan visszabújtam a paplan alá. 53 évem alatt még senki nem hozta ágyba a kávét, valamikor, ha beteg voltam, anyu a kakaót, de már rég volt részem ilyen kényeztetésben. Hamar elszaladt az a pár nap, hétfőn reggel már indulnom kellett haza. Nagyon nehéz volt a szívem. S először mondta ki ő is, olyan jól meglennénk mi együtt. Szerintem senki sem hinné el, hogy szex nélkül is imádom, az odabújása, a kedvessége, a közös érdeklődés többet jelent számomra, mint egy érzelem nélküli szeretkezés, s érzem, tudom, ha csökkenne a fizikai távolság, erre a problémára is megoldást találnánk. Remélem tényleg eljön, ahogy ígérte, én mondtam neki, akár hosszabb időre is szívesen látom, gondolatban hozzátettem, akár még örökre is, de nehéz dolog ez, én sem tudom feladni az életemet, ő sem igen, bár hogy most nincs munkája, akár nálam is ellehetne. Most nem tudom, mit csináljak, nem szabadna újból belé szeretnem, mert akkor megint kiborulok. Közben ózdi kedvesem is gyógyulgat, a napokban már el tud jönni hozzám, most olyan, mintha az egyiket megcsalnám a másikkal, holott tudnak egymásról, bár már nem emlegetem őket a másik előtt. A kedvesem a testemnek kell, az exem a lelkemnek, bár a testemet is odaadnám neki, s tudom, hogy kedvesemnek én is csak egy test vagyok, az exemnek pedig egy lélek. 14000 Ft az útiköltség, ha látni akarjuk egymást. Ha én is munkanélküli lennék, hogyan találkoznánk?

Tegnap felment a vérnyomásom, délutánra belázasodtam, rázott a hideg, mára teljesen elmúlt. Szomszéd néni szerint mindez amiatt van, mert ideges vagyok és szerelmes.

De nem lehet szeretni igazán azt, aki nem hagyja magát. S mivel ma, vasárnap délelőtt már megint kezdtem depizni, helyre kell rázni magam. Még a fizetésem elég lenne kettőnknek, az optimizmusom az kevés. S hiába szeretnék segíteni, ha a másikat az láthatóan zavarná. Úgyhogy marad minden a régiben, én itt, ő ott, nekem itt a kedvesem, neki ott vannak a könyvei és időnként összetalálkozunk, összebújunk, mint két árva gyerek és lassan elmúlik az életünk. Nem ennyit szeretnék erre a hátralevő pár évre, de úgy látszik, csak ennyi jár nekem. És már megint bőgök.

November 15. Gábor kérdezi, ha meghív mikulás utáni hétvégére, elmegyek-e? :) Hát persze! Előtte való hét nekem jobb lenne, mert akkor még nincs elszámolás, de hát segélye és nekem fizetésem sincs még akkor, úgyhogy maradtunk a meghívás idejében. Annyira örülök, ilyen még nem volt, hogy én nem is céloztam arra, hogy szeretnék menni, meg nem is rég jöttem haza és már szeretné, ha újból mennék. Visszafogom a vásárlásaimat, majd inkább ott, együtt. A hagymaszökőkút helyén már ott lesz az adventi koszorú, ha kiteszik rá a tavalyi díszeket, megkeresem rajta az enyémet. Tavaly vittem. I love Makó!

Még 2 hét és ott leszek. Már gyűjtögetem az ajándékokat, köztük a legfontosabbat, egy könyvet. Semmivel sem lehet nagyobb örömöt szerezni exemnek. Bár a múltkor a felhalmozott mosóporaimból vittem egy jó adagot, annak is nagyon örült. Megpróbálom elhozni Ózdra, bár nem hiszem, hogy sikerül, pedig annyira, de annyira jó lenne, ha végre én is vendégül láthatnám. Ha csak 1 hétre jönne, még ha délelőtt dolgoznom is kellene, akkor is hátha rákapna az ittlét ízére. Szomszéd néni 80 évesen szurkol nekem, nekünk, tudja a részleteket, s tudja, milyen sokat jelent nekem a barátsága. Ma láttam kedvesemet is, a buszra vártam a TESCO előtt, amikor elmentek előttem az autóval, a feleségével volt bevásárolni. Ő nem vett észre. Később írta, jó nekem, én legalább láttam őt, míg ő engem nem. Érdekes a mostani életem, korábban elképzelhetetlen lett volna számomra egy nős szerető, mára már feldolgoztam magamban ezt a helyzetet. Ismerkedni már nem ismerkedek, korábban igen, keresgéltem valakit, aki mindkét szerepet betölti az életemben, de ha nem nős lenne, akkor nem tudnék az exemhez utazni és azt nem hiszem, hogy elviselném. Jó ez így. Szomszéd néni csak azt sajnálja, hogy eltékozoltam a fiatalságomat, hisz 17 évig úgy éltem, mint egy aggszűz. De el nem tudtam képzelni, hogy én kelljek valakinek, mára már megjött az önbizalmam, s vele együtt a férfiak érdeklődése, s volt idő, amikor azon kellett tűnődnöm, hogy ki is legyen a "testi" barátom. De aztán az idő megoldotta. Remélem, még sokáig élek és élvezhetem az életet, az utazást, a kényeztetéseket.

Nagyon ideges vagyok. Kedvesem ma ment be a kórházba, felülvizsgálatra. Műteni fogják, de nem most, most biztos nem tartják benn, mondta tegnap, amikor felszöktem hozzá pici időre. És ma még nem láttam fenn a neten, pedig ha nekem nem is tud írni, akkor is látom, ha játszik a Farmville-n. Szörnyű, hogy semmit sem tehetek érte, hisz én "csak" egy szerető vagyok. Remélem nincs semmi baj.

Na, aztán kaptam tegnap hírt róla, még e héten megműtik.

Túl van rajta, hazafelé menet kaptam az sms-t, "sikerült, élek." Holnapra kaját kért, pörköltet viszek nokedlivel, sütöttem muffint, vettem pár apróságot és megyek hozzá. Remélem nem futok össze nála senkivel, bár arra is megvan a forgatókönyv. Olyan jókat tudunk nevetni együtt!

Tegnap meglátogattam és kárt sem tettem benne. Mondjuk, picit félt akkor, amikor tolókocsival kitoltam a WC-be és a sebességem olyan volt, mint az Intersparban, amikor sietve tolom a bevásárlókocsit. De sikerült csak kétszer nekitolni a bejárati ajtónak, de hálistennek nem repült ki a kocsiból, visszafelé inkább kiszállt és gyalog bicegett be. Egyáltalán nem csodálkoztam rajta. :)Pedig mondtam neki, ne féljen, dűljön hátra és akkor nem lehet baj. Hát a kórház állapota szörnyű. 7-8 ágyas szobák, ócska vaságyak, kapaszkodók nélkül, WC a folyosón, az éjjeli szekrényben szó szerint éjjelit tarthattak még az 50-es években, megeszi a rozsda, semmi sem zárható. Minden tiszteletem az orvosoké, akik tudnak itt dolgozni, meg az ápolónőké, meg persze a betegeké. Még elpakolásztam a holmit, amit vittem, meg-meg simogatott, úgy látom a nemi vágyat szerencsére nem műtötték ki belőle. Már alig várom, hogy eljöjjön hozzám, de lesz az 2 hónap is, mire autóba ülhet. Nehéz lesz kivárni, de erős vagyok.

Megfáztam. Vagy látogatáskor, vagy előtte, a "felugráskor", csavar az orrom és prüszkölök. S a kedvem is olyan szar ma, olyan vagyok, mint a szinus-görbe. A tegnapi hívásomkor picit lekezelőnek éreztem kedvesem, pedig biztos nem volt az, mert nem olyan fajta, de elég volt arra a hangsúlya, hogy ma sírásra hajlósan várjam, hogy ő csörögjön rám, mert úgy döntöttem, ma nem hívom. Pedig hiányzik és féltékeny vagyok a feleségére, mert neki joga van hozzá. Á, tiszta hülye vagyok.

Nem semmi hapsi írt rám ma a twoo-n. Negyedóráig röhögtem utána. Fiatal, miskolci gyerek, 26 éves, fiam lehetne, de akkor is későn szültem volna már. Megkérdezi tőlem, hányas a lábam. Úristen, ki ez, valami cipőmarketinges az ismerkedős oldalon? Persze nem írtam meg, rólam mindent tudhatni, de a 39-40-es lábam nem tartozik rá. Mondom miért kérdezed? Mert szívesen szagolgatná, nyalogatná. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, reggel zuhanyoztam, hogy akarja ő Miskolcról szagolgatni? Mondtam, bocs, de erre nem izgulok föl. És a hagyományos szex nem érdekel? Próbálkozott tovább. Mondtam, van partnerem, nem. Elnézést kért, de azért még bepróbálkozott, nincs-e olyan barátnőm, aki a fiatalabb fiúkat kedveli. Mondtam, nincs, és ennyiben maradtunk. Utána fölhívtam unokanővéremet röhögni. De azért nem hagytam ki, megkérdeztem, mint fiatal, pár napos nagymamának nincs-e kedve fiatal fiúra. Nem volt. :D

Az igazsághoz tartozik, hogy az exem is és a kedvesem is fiatalabb nálam. Exem 5, kedvesem 10 évvel. Várok pár évet, lehet, eljutok a huszonévesekig. :D :D :D

Ja és hogy el ne felejtsem, az 53. szülinapomat exemnél ünneplem majd meg. Már honvágyam volt hozzá és én is hiányoztam neki, úgyhogy ezt ma lebeszéltük. De mi már csak barátok vagyunk, de azért kíváncsi vagyok, kedvesem mit szól hozzá?

Azt hiszem, mára, vagyis a mai napig kitomboltam magam. Ez nem azt jelenti, hogy visszatérek a régi életemhez, á, azt már nem tudnék, hiszen szükségem van társra, még ha ez úgy is alakult, hogy a testi-lelki barátom különböző, egyik a testi, másik a lelki. :) Rájöttem, hiába keresgélek, egy személyben nem találom már meg azt, akire igazán szükségem lenne, ha meg rám akar még találni a szerelem, az keresgélés nélkül is rám fog. Volt egy kis egészségi megzakkanásom, ebből csak annyi tartozik ide, hogy most már, ezentúl, amíg és ha nem késő, megpróbálok ügyelni magamra. A pénzügyeim is nagyon rendezetlenek, óriási mínuszom van, ott is megpróbálom rendbe hozni a dolgokat. Mert amíg dolgozok, nincs annyira nagy baj, de ha valami történne a munkahelyemmel, kilátástalan helyzetbe kerülnék. Azt pedig nem szeretném. Ezen a téren sem várok csodát magamtól, hisz vannak káros szenvedélyeim, elsősorban a Coca cola Zero, másodsorban az utazás, most is fizetési előlegből megyek a születésnapomat megünnepelni exemhez, aki a lelki része a barátomnak (lásd fentebb), de egyéb kiadások terén szigorúbb leszek magamhoz. Azért sokszor eszembe jut, milyen jó lenne, ha exem szerelmes lenne belém és szeretne annyira, hogy feladja életét és ideköltözne, én dolgoznék, ő ellátná az itthoni munkákat, hisz ez a felállás lenne a legjobb számunkra (na jó, szerintem), de erre nem számíthatok. Pedig ha a munkám megmaradna, ebből a pénzből ketten is kijönnénk és ismerve takarékosságát, még félre is tudnánk tenni, nem folyna ki a pénz a kezeim közül. Csak hogy ne túl sokra gondoljatok, 160-165 ezer jön be havonta, ez nem kevés, de nem is túl sok, elég jelentős állandó kiadásaim vannak, s olyan 20-30 ezer elmegy már második éve, havonta, hogy hol ide, hol oda utazok. Exem ennek negyedéből gazdálkodik, sikeresebben, mint én.

Kedvesem javul, már autókázgat a városban, hozzám még nem jön, én jártam nála, ritkábban megyek, mint szeretné, de elég rizikós, mert mi lenne, ha .... Tudom, nem a legbecsületesebb dolog, amit teszünk, bár én nem csalok meg senkit, de kedvelem, csak nehezen viselem, a tudatot, hogy sosem lehet az enyém, teljesen. Ez van. Szép napot nektek és örüljetek, ha boldog kapcsolatban éltek!

Új hónap. Mielőtt bármit is írnék, visszaolvasom saját magam, ez hosszú lesz, mert 2008. március 2. óta blogolok. Kb. 2 éven rágtam át magam az este, még az a jó, amiket akkor írtam, már nem fájnak annyira. Még nem tudtam elengedni anyut és az ismerkedéssel is csak elméleti szinten foglalkoztam, nem hiányzott a szex, hosszú "mentes" periódus állt mögöttem és 3 év előttem G-ig. De addig még el sem jutottam az olvasásban. Ja és jobban írtam, mint most.

Eltelt pár nap, abbahagytam az olvasást, nem volt rám jó hatással a múlt. Most itt ülök kedvenc bőrfotelomban, s ha látnátok, apu fehér kötött sáljával körbetekerve a nyakam. Nem a torkom fáj, hanem valszeg huzatot kaptam és a nyakam nem bírom emelni, ha az ágyban felülök, az egyik kezemmel meg kell támasztani a nyakamat. De úgy érzem, a meleg jót tesz, ma már mozgékonyabb vagyok. Kedvesemnek kiújult a gerincsérve, egyszer már műtötték, elképzelhető, most is fogják és már azon aggodalmaskodik, hogy túléli-e és ha igen, hogy fogom meglátogatni. Mondtam, ne aggódj, akiért két asszony is izgul, az biztos meggyógyul, a látogatást meg majd megoldjuk. Este sikerült elszöknie hozzám, képzeljetek el egy párt, az egyiknek a lába, a másiknak a nyaka fáj. De azért megoldottuk. :) Féltem őt.

Bonyolult az élet. S van pár dolog, amiért haragszom magamra, hogy kitárulkozok, itt a neten és szomszéd néninek is, mert sokan nem értenek meg. Tegnap egész napos kiránduláson voltam kedvesemmel, sokat beszélgettünk, testalkatról is, s bár elég nagy darab vagyok, kedvesem azt mondta, nekem nincs is nagy fenekem, a feleségének az egyik olyan, mint nekem a kettő, s hozzátette, ellágyulva, de azért szeretem. Mármint a feleségét szereti. Aztán elnézést kért, mert gondolta, nekem rosszul esett ez a mondat. Hát igen, egy picit. Bár ezt eddig is tudtam, de azért megkérdeztem, ha szereti, akkor miért kereste az én társaságomat? Amikor annyira tiltakoztam, miért erősködött, hogy találkozzunk? S miért jön mindig, ha csak teheti? Azért arra jó volt ez a beszélgetés, picit helyrezökkentsen, mert bár nem akartam szétrúgni a házasságát, isten mentsen meg ettől, de vigyáznom kell, nehogy beleszeressek valakibe. Erre ma szomszéd néni mondja nagy huncutul, reggel piacra menet látta kedvesem autóját a ház előtt, amikor jött hazafelé, még mindig ott volt, biztosan kihasználtuk az alkalmat indulás előtt. Igen, ki. Mert jól esett. De: És ez a de utáni mondat picit fejbevert, azt mondta, sokat gondolkozott ő azon, hogy miért keresheti Ő az én társaságomat, ha a feleségét szereti, biztosan olyat nyújtok, amit egy feleségtől nem kap meg. Na most ezzel a mondattal földig alázta az érzéseimet, az önértékelésemet és az eddig szabadnak vett életemet. Mentségére legyen mondva, 79 éves, nem túl tájékozott az élet dolgaiban. Megsérteni nem akartam, de azért azt megmondtam neki, hogy amit mi teszünk együtt, azt a házaspárok is csinálják, a mai világban már nem tabu. S nem akartam megbántani, meg semmi köze hozzá, hogy mit miért csinálunk, de nehogy azt gondolja már rólam, hogy azért jön hozzám valaki, mert én... Na jó, ide le sem írom, amit akartam, mert közönségesnek hangzik, pedig csak egy szükséges dolog, ha bármi mozgásbeli akadálya van a hagyományos szexnek, ami biztos csak azoknak adatik meg, akik a kapcsolatukat az égben kötötték, s ők csak a misszionárius pózt alkalmazva élik le papírral igazolt házas életüket. A kurva életbe, de ideges vagyok. Most mondjam meg neki, hogy csak rá való tekintettel nem mondom el neki, hogy egyébként aranyos férje velem együtt minden közelben lakó fiatal és öreg nőnél bepróbálkozott, s aki ezt szóvá tette, azzal már nem is áll szóba? S én végighallgattam a többé-kevésbé hasonló történeteket, csitítva a károsultakat, a bácsi egyre romló szellemi képességeire hivatkozva, még az én fogdosásomat bölcsen elhallgattam? Egy picit már fáraszt az egyébként aranyos szomszéd néni, már bánom, hogy beavattam néhány dolgomba, nem kellett volna. De szükséges volt, mert úgyis mindent észrevesz, s bár nem mond el senkinek, de azért kommentálja. Most egyébként is bajban vagyok, miskolci ismerősöm nagyon szeretne jönni, állandóan fűz, még kedvesem sem zavarja. Na most ilyenkor mi van? Minden férfi ilyen? 17 év szexmentesség után vállaljak be 2 kapcsolatot? Én egyet, csak egyet, egy függetlent szeretnék, aki szeret és csak engem szeret. Kedvesem nagyon fél, fél attól, hogy műtét közben meghal, vagy lebénul, ha lebénul vagy sokáig nem tud vezetni, hogy fog engem látni? Kellett nekem még egy idegesség? Néha olyan szerencsétlennek érzem magam, s erre jön a szomszéd néni és a lelkembe tipor. Á!

S nem elég ez, meg kedvesem betegsége, még valami. Kedvesem előtt volt T. Miskolcról, akivel már 2 hónapja nem találkoztam, s annyira fűzött a múlt héten, hogy szeretne jönni, még az sem érdekli, hogy van valakim, hogy nehéz volt nemet mondanom, ma délutánig. Feljött gyerekkori barátnőm, aki már látta képen T-t és szólt, hogy szomszédasszonyát fűzi szintén a twoo-n, már rég óta és azt írta neki, bármikor jönne, ha igent mondana. Na, ennyi elég volt T-ből, most már írhat bármit, nem hiszek neki. Ezt meg is írtam. De a másik nőtől is megkapta a magáét. Reggel, ha felmegy a netre, "kedves" meglepetésben lesz része. Már elegem van a twoo-ból is, de hol ismerkedjen az ember 52 évesen?

Bár most felfüggesztem párkereső tevékenységemet. Egyrészről van egy kis gondom, amit meg kell oldanom, másrészről bármikor műthetik kedvesemet és addig és utána is jó pár hétig nem tudunk találkozni. Bár vannak stratégiai tervek, de elég veszélyesek, minden este megy a rábeszélés, egyelőre még nem mertem igent mondani. Tegnap nagyon depis voltam fentiek miatt, ezért mogorva kollégám és rám mogorva főnököm közös munkája eredményeképpen kénytelen voltam még a munkahelyemen bevenni egy xanaxot, aminek az lett a következménye, hogy délután fél 5 körül elaludtam és 9-kor ébredtem fel. Mára szabit kértem és elugrom Szilvásváradra, a természet mindig segíteni szokott rajtam.

Jó volt a kirándulás, de már megint depis vagyok, érzékeny, lelki simogatásra vágyom. Kedvesemmel cseteltem, aztán elköszönt, hogy aludni megy, mert reggel 5-kor kelnie kell. S látom, hogy a fészen valami gagyi játékkal még mindig játszik. Persze, hogy rosszul esik a dolog. Elment a kedvem az egész bujkálástól, de elment a kedvem a társkereséstől, néha az élettől is, de azért a haláltól félek. Nem ezt érdemeltem, amiben vagyok, megpróbálom rendbe hoznom a dolgaimat és emelt fővel tovább lépni. S majd lesz, ami lesz. Exem is csak akkor ír, ha lájkolnom kell valami hozzászólását, azt hiszem, eljött az idő, hogy belássam, az odautaknak is vége. Mert szex már rég nincs köztünk, de barátság még volt, szerettem vele lenni, sétálni, főzőcskézni, együtt netezni, de annak a kapcsolatnak nincs értelme, ahol az egyik kitárja a lelkét, életét a másik előtt, a másik meg csak picit enged bepillantani a hétköznapjaiba.

Na, a szokásos, szakítok. Kedvesemnek írtam, majd holnap olvashatja:

"Mosolygok, mosolygunk, de valami nincs rendben. Úgy érzem, néha már unod a velem való beszélgetést. Tudom, nehéz eset vagyok, de ezt biztos elmondtam már valamelyik őszinteségi rohamomban. Depis vagyok, ezt is tudhatod. Neked ott van, akit szeretsz, én olyanra vágyom, aki engem szeret. Nekem főleg lelki simogatásra lenne most szükségem, s nem akarom a nyavajgásaimmal tönkretenni a szabad idődet. Ez az egész twoo-s itt létem komoly tapasztalat volt számomra, megszenvedem a következményeit. Lehet, soha sem lesz senkim, majd beletörődöm idővel."

Az az igazság, hogy még mindig a személyesen sosem látott Kálmánra vágyom, mert tőle vártam a gondoskodást, a szeretetet, mert a szeretetre vágyom és nem a szexre, amit minden kiéhezett, nős férfi szeretne megkapni, jó, biztos ő is így volt vele, bár nem nős, a szexre gondolt, de mást is ígért, igaz, semmi sem lett belőle. 18 évvel idősebb nálam, kedvesem 10-zel fiatalabb, nem érdekel a kor, csak szeretne valaki, önzetlenül, elfogadna olyannak, amilyen vagyok, s ne kellene törölni minden egyes beszélgetést, hogy meg ne lássa a felesége, akit szeret, de akkor mi a fasznak jönne hozzám! Elnézést a nyerseségemért! Na olvasok még egy picit.

Na, reggel van. Kedvesem megkérdezte, kialudtam-e már a butaságaimat? Nem tudom. Már nem sírok, de eléggé magam alatt vagyok. Különben én is nagyon hibás vagyok a kapcsolataimban, ez a szakítok, mert hátha a másik is azt szeretné és inkább én megelőzöm, egy ismétlődő dolog nálam.

Már új hónap. Egy "jóslat" szerint (na jó ez nem komoly, csak a fészbuk) néhány héten belül megtalálom a szerelmemet. Ez jó lenne, mert más van, de szerelem az nincs, pedig igazából arra lenne szükségem. Most kigondoltam valamit, nem tudom, sikerrel járok-e. Csak körvonalazom a dolgot, a nyaralásomból leugrom egy napra a Balatonra, ezt megírtam K-nak. Nem oda, ahol ő lakik, hanem kicsit lejjebb, egy régi kedvenc helyemre. S megírtam, ha úgy gondolja, találkozhatunk, szívesen beszélgetnék vele. Kíváncsi vagyok, mit lép, azután, hogy korábban találkozás nélkül erre a környékre akart költözni, olyan helyre, ahonnan én is tudok járni dolgozni, mert mondtam, a munkám és a lakásom szent, tehát ha valaki velem szeretne élni, ide kell jönnie, de összeköltözni a saját lakásomba nem szeretnék... Szóval én is bonyolult vagyok, de ez már a korral jár. :) Na és utána a nagy semmi. Ezért vagyok kíváncsi, mit lép az e-mailemre.

K-tól semmi. G-nek már van terve 20-ára, ezért marad Budapest. Közben kiötlöttem, az idő rövidsége, G. 2 hónapos munkaviszonya miatt nem tudjuk Bakonybélt összeegyeztetni, tehát elmegyek egyedül. (Tudjátok, van egy 2 éjszakás, kettőnk nevére szóló ajándékutalványunk, ami szeptember 30-ig vehető igénybe.) Persze, ha lesz hely. Balatont is betervezem valahogy, imádok utazni, csak ne lenne olyan kurva drága az útiköltség, állandóan mennék valahová. Sajnos a sajátos "viszonyok" miatt senki sem tud velem jönni. Pedig lenne, aki szeretne, dehát .....!

Kicsit lecsökkent a blogom olvasottsága, ez várható, miután ritkán írok ide, pedig lenne mit. De elnézitek nekem, remélem, bonyolult lett az életem és mivel ez a másiknak is bonyolult, ezért még így félig-meddig álnéven sem írhatom le az eseményeket. Szóval van valakim és ennyi.

A múltkor levédtem ezt a bejegyzést, vagyis privátra állítottam, de aztán rájöttem, semmi értelme, ha csak én olvasom. Tegnap érkeztem haza, fáradtan. K. nem jelentkezett, s ezért is, meg a sok útiköltség miatt is kihagytam a Balatont. Viszont megvolt Bakonybél, egyedül, de így is jó volt, csak be kéne tartanom a fogadalmamat, hogy 3 éjszakánál rövidebb időre nem utazom sehová. Ráfizethettem volna, hisz az egész hotelszámlám 800 Ft volt, de várt haza I, s tegnap már jött is, hiányoztunk egymásnak. Most megint sokáig, több mint egy hétig nem találkozhatunk, de ha ügyesek leszünk, s bevetünk némi furfangot, még egy egész napos kirándulás is kinéz a közeljövőben. Csak nem az igazi ez a szerető státusz, mindig csak a második lehetsz, az ünnepnapok nem a tieid lesznek és csak reménykedhetsz, hogy nem kell annak az asszonynak a szemébe nézned. Még mindig nem adtam föl, hogy megtalálom az igazit, azt, aki csak engem szeret, független, nem akar hozzám költözni, megvan a saját lakása, de ha akarunk, azért összebútorozhatunk, a visszavonulási lehetőséget megtartva, szeret és tud is utazni, meg szeret főzni..... :D Na jó, ez utóbbitól eltekintenék, 53 évig nem főztem, ezt a kis időt már kibírnám a konyhában valaki kedvéért.

Tényleg, még nem is mondtam, vettem egy Samsung Galaxy Tab 2-t, 7 colos szerkentyű, telefon is egyben, meg tablet is, jó játék 120 ezerért. Megint nagyon elszaladt a hitelkeretem, I. tanácsára elsejétől írni fogom a kiadásaimat, hátha az majd visszatart. Bár tudom, ebben az évben és tavaly is, az utazásaim emésztették föl a pénzemet, havi 20-30-40 ezer forint azért nem semmi. Debrecen, kétszer Zsóry, kétszer Makó, most Budapest és Bakonybél, nem semmi ilyen buszárak mellett. S ez csak az idei felsorolás, márciustól. S mennyi helyre szeretnék még menni!

G-n csodálkozom, valami miatt tartózkodó lett, az esti búcsúzáskor írt pp, ez 2 puszit jelent, elmaradt, sőt, napok óta el se köszön, ha kérdezek tőle valamit, akkor válaszol, de semmi több. Jó, sejtem, szerelmes valakibe, de én már nem vagyok bele, hálistennek sikerült túllépnem ezen az érzelmen, de azt hittem, azért a barátság megmaradhat, jó lett volna megbeszélni az életünket, de ő erre úgy látszik nem tart igényt. T-vel is eltávolodtunk, ennek örülök, nem szeretnék párhuzamos viszonyt folytatni, ha jelentkezik is, udvariasan megírom neki, hogy vége. Úgyhogy a bonyolult életemből csak egy bonyolultság maradt meg, nős szeretőm, I. Most bő 1 hétig nem látom, furcsa volt 1 személyre felhúzni az ágyat.

Csúnya dolog, de borzasztóan élvezem a dolgot. Fenn vagyok a twoo-n és tapasztalom azt, amit mindig hallottam, hogy a férfiak azután hajtanak, aki elérhetetlen. Szóval az elég szar dolog, hogy nem találok olyat, aki minden tekintetben megfelelne az "igényeimnek", magyarul független, közel lakik, jópofa, belevaló, de tud komoly is lenni, szeret és tud is utazni, szóval ilyet keresek. De. Nem találok.

De amit élvezek, az az, hogy van egy ózdi hapsi, aki nem hagy békén, de nős és ezért nem kezdenék vele, de olyan jól esik nemet mondani. Végre nem én hajtok valakire, hanem valaki hajt utánam. Ma rámvigyorgott a Tesco-nál, vártam a buszt és utána írta, hogy a pénztárnál észre sem vettem, de nem mert megszólítani, mert nem tudta, hogyan reagálok. hihi. Úgy látszik, a neten elijesztettem. Mondtam neki, nem vertem volna fejbe az esernyőmmel, különösen hogy nem is volt nálam, s egy bolti beszélgetés még belefér, de egyéb nem. Pedig hazahozott volna. Persze!!!!!!! Állandóan írogat, na most ő nem tudja, nekem van már egy titkos kapcsolatom, ami annyira titkos, hogy szomszéd néni is tudja, ha jön, szóval semmi szükségem egy ózdi szerelmi viszonyra. Én egy jó barátot keresek, némi erotikával fűszerezett kapcsolatra, aztán később hogy alakul, az már kettőnkön múlna, de nem szerető kell, s nem olyan, akinél azt érzem, a lakásomra lenne szüksége, s nem is olyan, aki a világvégén lakik. G. más, ha úgy alakult volna, nem bántam volna, ha hozzámköltözik, de az már a múlt, ő maradt egy igen jó és közeli barát, még ha messze is lakik.

Ha nem lennék ilyen lusta, mint amilyen vagyok, írnék a párkereső tapasztalataimról, érdekes ez a világ, 17 éves önkéntes apácaéletem során nem is gondoltam, milyen aktív párkeresés folyik a való és a virtuális életben, bár sok férfi arra hajt, hogy ingyen szeretőt találjon, lelki élet nem számat, na mindegy. De én jól elszórakozom lakásom biztonságában. Ja, aki hajt utánam, 42 éves. :)

Hú, de egy marha állat vagy TE tumtum. Most miért kell azzal szkájpolnod, akivel nem akarsz megismerkedni? Hááát! Ha én egyszer ezt a klubban elmesélem! De azt hiszem, inkább nem fogom.

Szép reggelt Mindenkinek! Minden reggel ilyen szép lehetne, wellnessezni megyek, Zsóryra, ott lesz a Republic, holnap, már nagyon várom!!! Most is a Republic szól a laptopomból. Szép az élet!