Kezdek lustulni. Az előbb élménybeszámolót igértem, de az is elmaradt. Amiről most akarok írni, már arra is több mint egy hete készülök. De helyette vagy tévézek, vagy alszom. Vagy fórumozok. Most éppen a turkálókról, egyesek undorral beszélnek az ott kapható ruhákról, pedig egy időben szinte mindent ott vettünk, s minőségi árut. Nem piacit, hanem márkásat. De ez már a múlt.
Nemrég azon gondolkoztam, hányféleképpen lehet csoportosítani az ismerőseimet, szinte halmazokba rendezni őket. Vannak barátok és ellenségek, s közömbösök, politikailag hozzámtartozók és ellenfelek, rokonok és idegenek, s a legfontosabb, állatbarátok és állatellenesek. Aztán ezek a halmazok átfedik egymást, s vannak, akik mindenképpen a "rossz" csoportba tartoznak. Mert mit csináljak egy olyan emberrel, aki rokonom, mert beházasodott a családba, utálja az állatokat, politikailag a másik oldalon áll, s ráadásul vallásos, de rosszindulatúan, a keresztény megbocsátás nélkül? Semmit. Próbálok nem tudomást venni róla, de nem tudok, mert szétzilált egy addig jól működő rokoni kapcsolatot, ahol próbáltuk kerülni a vitás kérdéseket és csak a kölcsönös szeretet működött. Már több mint két éve nem voltam Budapesten, s ők se nálam, mióta leordított az utcán mocskos kommunistának nevezve, mert Gobbi Hilda színészi tehetségéről és jószándékú emberi mivoltáról meséltem a Nemzeti Színháznál unokahugom óvodás kislányának. Szerintem már régen gyűlt benne a harag, csak már nem bírta tovább tartani. Mi hárman lányok sírtunk, amikor ott helyben elbúcsúztam tőlük, s én még aznap délután hazautaztam. Elvesztettem azokat, akik a szüleim után a legfontosabbak voltak számomra. Még mindig fáj, s talán ha elnézést kérne, megbocsátanék neki, mert tudom, hogy sok bánat érte az életben, de ismerve, ez meg sem fordul a fejében.
Aznap még jobban árvának éreztem magam.
Másik oldali unokanővéremnél szalonnát sütöttünk tegnap. Eljött régi kolléganője, barátnője is, jól kibeszéltük a férfiakat. Most mindhárman magányosak vagyunk, kit megcsaltak és elvált, kit megcsaltak, de nem kellett válnia. Engem nem volt, aki megcsaljon. Mondjuk ez lehet pozitívum is, felfogás kérdése. Próbáltak kiokosítani, hogy adjak jelzést annak, aki a jó halmazban van, de azt hiszem, nekem ez nem megy. Mert vagy olyan jelzést adok, ami fejbekólintja az illetőt és elmenekül, vagy észre sem veszi. Vagy olyat mond, amivel megbánt, s olyan jól kezdek kibújni a csigaházamból, hogy nincs kedvem most visszamászni. Persze arra hiába várok, hogy beállít egy csokor virággal és megkér, hogy főzzek neki valamit.:)) Mert ilyen csak a rózsaszín lányregényekben van. Az meg már rég nem vagyok. Csak kezdem megint nagyon egyedül érezni magam. Azért írok hülyeségeket. Bocsi.
Na jó, megyek aludni, mert reggel korán kelek. S üdv a jó halmazban lévőknek.
