Ha eddig azt gondoltam, hogy jó lenne egy társ, akkor tévedtem. Ma megvilágosodtam, hogy vannak dolgok, amiket már nem tudnék elviselni. Az sem volt jó, amikor egy régi barátom túlmagasztalta műszaki érdeklődésemet, s azt gondolta, amiért kezelni tudok egy számítógépet, már zseni vagyok. De amikor beszólnak egy e-mail-em kapcsán, akkor harapni tudnék. S ha ez már sokadszor történik meg, akkor ne csodálkozzon az illető, ha azt mondom, hogy a francot sem érdekli, hogy mit gondol a stílusomról, vagy a hozzáállásomról. Ha nem tetszik, írja meg ő, de a saját neve alatt. Örülök, ha pár szóval letudom a dolgot, nem fogok órákat egy levéllel tökölni, amikor fontosabb dolgom is van. Na, ez egy kollégánál idegesít. Mit csinálnék, ha a párom csinálná ezt? Na, nem.
51 évesen már megvannak a magam szokásai, azt eszem, amit akarok, azt veszek, amit szeretnék és amit tudok, én már nem tudnám elviselni mások rigolyáit. Úgyhogy a blogom címében a társtalanul szó hallatán nehogy sajnálkozzon valaki!!!!!
Persze más lett volna 20-30 évvel ezelőtt. De akkor meg annyira ragaszkodtam anyuékhoz! Lehet, hogy így jó, ahogy van. Az ember úgyis legtöbbször magában hal meg, ha van családja, ha nincs. De azért azt még nem szeretnék! Szóval még ha ellentmondásosan is hangzik, de bár nagyon szeretek egyedül lenni, de azért jó lenne, ha lenne valakim. Nem állandóan, csak úgy, mint régen. Kis udvarlás, sok beszélgetés, közös kirándulások. Nekem ebben a korban már nem a szex hiányzik, hanem a mély, önzetlen barátság. Amibe azért belefér egy kis összebújás is. De nem ez a fő cél.
Mostanában rengeteget álmodom anyuékkal. Igazából ők hiányoznak, szívesen lennék még 51 évesen is gyerek. Az ő gyerekük.
