Imádok vásárolni. Ez néha, gyakran(?) problémát is okoz nálam. Valami kell, ami feldobjon. Holnap megyek egy mobiltelefonért, nem túl drága, kifutó darab, de nekem nagyon tetszik. Na jó, egy Samsung Omniának vagy Pixonnak jobban örülnék, de azért annyira még én sem rugaszkodom el a földtől. Ez egy D900-as, most egy D600-asom van, vagy 3 éve nyertem. Lehet, hogy ezt megveszem és utána nyerek még egyet? Jó lenne. Meg kinéztem egy blúzt is. Vállalati előszilveszter lesz, már újítanom kell egy picit, egyetlen alkalmi blúzomat, ami nem fehér, még anyutól kaptam. S ő már négy éve nincs velem.
Láttam egy klassz ruhát, dehát többe kerülne, mint a mobil, marad a blúz, azt még kibírom. Eléggé borotvaélen egyensúlyozom az utóbbi időben, már jól jönne egy kis külön pénz, de nem sok esély van rá. Viszont ebben a borongós időben, nekem szomorú ünnepek előtt és alatt, valamivel fenn kell tartani a lelki egyensúlyomat. S ez most, jobb híján, a vásárlás.
Szerettem volna már nem egyedül ünnepelni, ebből nem lesz semmi, úgy látom. Bár nem vagyok valami nagy emberismerő, de azt már kitotóztam, hogy amit gondoltam, azt sajnos nem jól gondoltam. Erről ennyit. Új utakra kell lépni, talán jövőre. Nehéz dolog, mert már megszoktam egyedül, de az ember társas lény. Még ha társtalan is. Ez utalás a blog címére, ha esetleg nem esne le rögtön.:))
A karácsonyfát már most feldíszítettem, ezt többen furcsálják, dehát mit kezdjek a karácsonyesti fadíszítéssel? Bár a csengőt akkor én is megrázom, de csak az emlékek jönnek boldog karácsonyt kívánni. Na, jól kisajnáltam magam, megyek aludni. Az nagyon jó program, meg a csokievés a boldogsághormonnal, de a cukorbetegség előbb-utóbb azt is elveszi tőlem. Pedig nem szabad megbetegedni, mert most az orvosok hiába várnának tőlem holmi baksist.
