Most látom, mennyire rég jártam itt. Sok minden történt, feledje jótékony félhomály. Próbálkoztam, volt, ahol még a személyes találkozásig sem jutottunk el, voltak olyan jelentkezők, akiket tiltani kellett a pofátlanságuk miatt, voltak éretlen kölykök, akiket nem szabad komolyan venni, szóval próbálkoztam. Néha már majdnem feladtam. De azért nem voltam, vagyok egyedül. Októberben kezdtem beszélgetni valakivel, előhozta belőlem a szexy nőt. S arra szükség van, az önbizalom az egy fontos dolog. Amellett tudom, hogy közel hatvan évesen már nem vagyok, lehetek olyan, mint 20-30 évvel ezelőtt, de koromhoz képest az ismerősök szerint jól tartom magam. :) Találkoztunk. Életemben még olyan csodálatos szexben nem volt részem, mint amilyen vele szokott lenni. Sok nyűgöm van már, de azokat mind elfelejtem, ha vele vagyok. Nem élem bele magam, úgy voltam, lesz, ami lesz, ha csak ennyi, hogy hetente, kéthetente találkozunk, akkor ezzel elégszem meg. Amúgyis nehezen alkalmazkodom, összeköltözésig nem tudom, szeretnék-e eljutni. S ma beszélgettünk, s azt szeretné, ha én is elmennék hozzá. Ez már előrelépés. Na, majd meglátjuk...
2019.július 7.
2019.07.07. 19:53 tumtum
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://tarstalanul.blog.hu/api/trackback/id/tr9514930796
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.