"Mi a halál? Egy fokkal közelebb kerülök a nyugalomhoz, és talán kettővel közelebb a csendhez." (Dumas)
Ma meghalt Linduska, a kis tacskó, aki itt nőtt fel mellettem a szomszédban. 13 éves volt. Ő volt az, aki majd egy hétig velem lakott, amikor gazdiját kilakoltatták. Ahányszor csak tehette, átszökött hozzám. Kis piros nescafés bögrécskéjéből itta a vizet, ami nálam szerinte jobb volt, mint otthon. Anyu megtanította az ajtónkon kopogni, akkoriban félnapokat velünk volt, este ölben kellett hazavinni, s mikor letettük az előszobájukban, mindig visszaszökött. Anyu halála után el kellett egy kis időnek telnie, míg megint vendégségbe jött. Karácsonykor volt, amikor az ő kedvéért vettem szaloncukrot, a fa aljára akasztgattam, hogy elérje. Nagyon szerettem. Ma elhozta a gazdija elköszönni. Csak feküdt az autóban, megsimogattam, megpusziltam, észre sem vette. Innen tudtam, nagy a baj. Később felhívtam a kisgazdiját. Az orvos még adott neki valamit, de amikor szálltak ki a kocsiból, meghalt. Linduska, Töpike, Töpörtyű, soknevű kedves kis exszomszédom, nyugodj békében. S ha van mennyország, szaladgálj vidáman Bikfickével anyuék körül, majd egyszer találkozunk.
