Hát, kezdem összeszedni magam, ha nem tudnám, hogy ismerőseim is olvasnak, hű, miket írhatnék ide. Én, a szolid úrilány, mondhatnám, ha lány lennék, meg úri, de munkáscsaládból származom, ezért inkább csak annyi, hogy egyelőre csak virtuálisan, de bepasizom és ez most, mármint hogy egyelőre csak virtuális, rajtam múlik. De még nem tudtam elfelejteni az előzőt, ha nagyon kérne, újrakezdeném vele, még akkor is, ha tudom, hogy nem fog kérni, meg nem sok jó sülne ki abból a kapcsolatból, mert óriási a távolság és ha fizikailag át is lehet hidalni, lelkileg nagyon nehéz kibírni, hogy a másik nincs ott melletted, amikor szükséged lenne rá. De olyan jó volt hozzátartozni. Most nagyon meg kell változnom, ha végleg össze akarom szedni magam, anyuék biztos nem örülnének annak, amiket a fejemben forgatok, bár lehet, megértenének. És az vesse rám az első követ, aki olyan sokáig magában élt....
Na ennyi elég is, mert még a tőlem is kerekdedebb kollégám kíváncsiságát nagyon felkelti, hogy mi is történik velem. Ugye, NYT? :)))
2012.01.15
Közben sikerült magamban is lezárni a régit. Teljesen nem szakadtunk el egymástól, néha beszélünk pár szót a fészen, lájkoljuk a másik által kitett idézetet, zenét, de ennyi. Már nem fáj, ha rágondolok, vagy Makóra, vagy az utazásokra. Előbb-utóbb emlék lesz minden. De már nem tudnám újrakezdeni. Lassan én is lehiggadok, furcsa dolgokat hozott belőlem elő az év végi idegösszeomlásom, ennek örülök is, meg nem is. Mindenképpen fordulat volt az életemben. Most már nyitott vagyok egy új kapcsolatra, rózsaszín köd nélkül is. Nagyon sokan segítettek, hogy ez sikerüljön, mindenki a maga módján, persze más-más tanácsokkal, de mindegyikből tanultam valamit. Köszönöm mindenkinek, aki jót akart.
