Már előre tudom, hogy ez egy szar hónap lesz. Bocs, hogy nyavalyogni fogok, bár aki rendszeresen olvas engem és remélem, van olyan, már hozzászokhatott. Most az tölti ki a gondolataimat, anyagilag hogy vészeljem át ezt az időszakot. Június 24-én lejár a zálogjegyem, 163.945 Ft. 3 hónapos hitel volt. A fizetésem olyan 155.000 Ft, ebből ki sem telik. Arról most ne beszéljünk, hogy a fenében nem tudtam félretenni, mentegetőzhetek fogcsináltatással, befizetendő adóval, budapesti utazással, a lényeg, hogy megint nem gondolkoztam előre. Majd megkérdezem a zaciban, hogy járok jobban, ha ezt a láncot hamarabb kiveszem, majd újra visszateszem, vagy ha meghosszabbíttatom, ha egyáltalán lehet ilyet. Nagyon béna vagyok pénzügyekben és ezért élem meg nehezen ezt a világot, mert 53-54 évesen nem tudok gazdálkodni. Tudom, helyi viszonylatban nem keresek rosszul, de nehéz, mert vannak állandó kiadásaim, 21.000-rel jövök havonta egy kollégámnak, ez az alsó fogsorom hozadéka, majd 16.000 az életbiztosításom, amit azért kötöttem, hogy legyen majd miből eltemetni, ha meghalok, ha meg nem, jó lesz lakásfelújításra, meg hát Gábor ügynökösködött, neki segítettem volna, de aztán abbahagyta, nem ment neki. Nem egy rábeszélős típus. S ehhez jött még az elmúlt 2 évben szinte minden hónapban 1-1 utazás, csak az útiköltségem volt minimum 14.000, aztán amit ott költöttem, hisz nem várhattam el munkanélküli exemtől, hogy eltartson. Ne értsétek félre, tudom, furcsa, ha egy nő fizet, de ez nem volt más, mint sajnos a realitás. Nekem volt pénzem, nekem voltak igényeim, nekem volt barátom..... Most már csak igényem van, lenne, de inkább el se megyek a boltba, mert akkor csak költök. Pedig nagyon szeretek vásárolni, lehet, pótcselekvés, nem tudom.
Na, jött a többi. Július 1-től 6 órásak lettünk, 25 % bércsökkentéssel. Én még jól jártam, ha hétvégi melómat megcsinálom, nem lesz kevesebb a pénzem. De 2 kollégám elment, nagyon szar benn a hangulat. Aztán az OTP-től az értesítés, lejjebb veszik a hitelkeretet. Lehet, jövő hónapban csak annyi pénzem, vagyis utalványom marad, 8ezres, amiből egy hónapig kell ennem. Még jó, nyertem egy 5 ezres TESCO utalványt, remélem hamar megérkezik. A nyakláncomat meghosszabbítottam 3 hónapra. Ebből következik, hogy utazás nuku, vagy csak rokonlátogatás lesz belőle. Majd augusztusban. Ma sírtam délelőtt, találtam egy Republic számot és elsirattam vele a Gáborhoz fűződő emlékeimet. A jókat persze. Nem is érdeklem, semmit nem ír, nem érdekli, mi van velem. Ez lett volna a barátság? Ő azóta könyvhetezett Budapesten, fesztiválozott Békéscsabán. Szégyen, de már az is átfutott az agyamon, megjátszotta a barátságot, még ..á, le sem írom.
Valamelyik nap KEDVESEM-nek azt találtam mondani, hogy nagyon rossz egyedül. Rosszul esett neki. Megértem, nekem is furcsa, hogy mellette párt keresek, mert olyan, mintha megcsalnám, még ha csak gondolatban is. Azt mondta, ha nem vetted volna észre, már egy éve nem vagy egyedül. Most erre mit mondjak? Szeretem, ha eljön, de ő mégis máshoz tartozik. A lopott órák nem kárpótolják a magányos perceket, órákat, napokat, sokszor heteket. Nem vagyok egy szépség, fiatal sem, tudom, arra már hiába is várok, hogy valaki őrülten belém szeressen, de vágyom a kényeztetésre és vágyom arra, hogy valaki mellettem legyen. Mindig, nem csak akkor, amikor titokban el tud jönni.
Kész, befejeztem, egykori barátomat letiltottam, mert megbántott, megint, kíváncsinak, hisztinek titulált, pedig csak az volt a bűnöm, hogy szerettem, még ha ezt titkoltam is már előtte. A twoo-ról is töröltem magam, nem akarok a húspiacon szerepelni, ha valakivel megismerkedem, az életben, állok elébe, de a neten már nem hirdetem magam. Kedvesem megvan, de ha így haladok, vele is szakítok és leszek megint az a savanyú vénasszony, aki korábban voltam. S megint csak arra várok, mikor halok meg. Ez a mai nap, bár kirándulni voltam és az jó volt, ilyen szarul fejeződött be, veszek be vagy 2 db 0,5-ös xanaxot. hogy átaludjam az éjszakát és a továbbiakban leszarom a férfiakat, senkinek nem hagyom magam sértegetni, én ÉN vagyok, önálló ember, senkinek sem a lábakapcája.
