Ha valaki megkérdezné, mit gondolok, mi maradt ki az életemből, biztos megdöbbentő lenne a válaszom. Hiányzik az életemből a tánc. Nem tudok sajnos, azon a gólyabáli keringőn kívül mást nem is tanultam, s eléggé gátlásos vagyok ahhoz, hogy akár ismerősök előtt is teljesen átengedjem magam a ritmusnak. De azért hiányzik.
Az, hogy nincs gyerekem, már nem zavar. Amíg ketyegett az a bizonyos biológiai óra, úgy 40 éves, szülőképes koromig, addig éreztem a kényszert, hogy akár egyedül is, de vállalni kellene egyet. Hogy nem lett családom? Legalább anyu mellett lehettem, amikor szüksége volt rám. Amikor tudtuk, hogy már vége, azzal vigasztaltuk magunkat, hogy bár korán el kell mennie, de sokat lehettünk együtt, sűrített életet éltünk.
Hogy mit szeretnék még? Szeretnék egy jó társat, hogy ne kelljen mindig mindenben egyedül döntenem. S legyen kivel beszélgetnem. S néha kirándulnom. Szeretnék egy gondtalanabb, boldogabb életet. S a végén egy könnyű halált.
