Társtalanul

Érdekes, amikor jól érzem magam, meg boldognak, legalábbis a lehetőségekhez képest, akkor nem írok ide. Amikor megbántanak, sírok, akkor elhozom nektek a bánatomat. Röviden az előzmények. Voltam Makón G-nél, exemnél, nagyon jó volt, nagyon szép volt, szex mentes volt. Szerettem volna, ha eljön karácsonyra, vagy legalább elhív, igaz pénzem semmi, ezért beadtam az aranyláncomat a zaciba, ne vízzel kelljen majd magammal koccintani, meg hátha lesz kinek főzőcskézni. Szerettem volna valakit magam mellett az ünnepek alatt, akiről gondoskodhatom, még ha csak lelki társam is már. Mert tudjátok, valaki szeretőjeként magányosan telnek az ünnep napok, bár ha tud, siet hozzám. Tudnak exemmel egymásról, de két külön dolog, még ha kívülállók nem is tudják, mi zajlik az életemben. De jöttek a szokásos kifogások, aztán már nem is erőltettem a dolgot, de tegnap óta már annyiszor megbántott, hogy időnként csak ülök itthon és bőgök. Nehéz leírni, mert nem akarom bő lére ereszteni, röviden meg nem érthető, a lényeg, a karácsony neki is idegbajos ünnep, szerintem visszavágyik a majd 10 éve elvesztett családjába, hiányoznak a gyerekei és őt nem lehet megvigasztalni, ilyenkor bármit mondasz, a lelkedbe rúg, ahelyett hogy értékelné, hogy valaki mellette van. Még ha ilyen távolságból is. Ma már az is baj volt, amikor megnézette velem a neten, nyitva van-e a posta és felfedeztem, Makón kettő is van, s megkérdeztem, hol a másik. Kinn a picsában, sosem járok oda, hangzott a válasz, ehhez tudni kell, ritkán káromkodik, majd azt mondta, minek kérdezek hülyeségeket. De az új munkájáról sem lehet kérdezni, ma elutazott uncsijához, el se mesélte, csak egy másik oldalról, nem a fészről tudtam meg, s játssza nekem a sértettet, bocsánatot nem kérne. Most úgy érzem jobb lenne soha többet elmenni hozzá, de tudom, ezt nem bírom. Tavaly is szar volt a karácsony, azzal a különbséggel, meghívott és amikor nagybátyáméktól, Budapestről felhívtam, akkor rendben van-e minden, azt mondta, inkább ne menjek. Akkor hazajöttem és öngyilkosságot kíséreltem meg, ami szerinte nem volt más, csak női hiszti. A nyomát, ahogy elestem, a mai napig viselem, kollégám jött el, s elvitte a maradék gyógyszereimet. Most már ilyet nem csinálok, akkor szerelmes voltam és félreértettem az ő érzéseit. Most már tudom, érzéketlen. De azért fáj. Azért egy xanaxot bevettem, lassan álmosodom is tőle, remélem holnapra rendbe jövök.