Vannak dolgok, amik pillanatok alatt letörnek, eltartanak 1-2 napig, hiába tudom, hogy nem érdemes foglalkozni velük. Arra is jó ez a blog, hogy leírom őket és megkönnyebbülök.
1981 óta dolgozom ugyanazon a helyen. Szó szerint a hely ugyanaz, a cég megváltozott. Azok a kolléganők, akik olyan korúak voltak akkor, mint most én, már régen nyugdíjasok. Jónéhányan meghaltak, vagy a fiatalabbak munkanélküliek. Pár évvel volt idősebb nálam Zsuzsi. Akkor még egyedülálló, olyan vénlány típus, enyhén rosszindulatú és irigy. Aztán férjhez ment, gyereket szült, a gyerek megnőtt, a férje (jóval idősebb nála) néhány éve meghalt. De Zsuzsi, legalábbis a pénteki esetet figyelembe véve, semmit sem változott.
2 után tömött buszon utazom haza, a sofőr utáni ülésen ülve. Már csak 1 megálló van hátra, akkor felszáll Zsuzsi. Köszönünk, ő megy hátra, én utánaszólok, hogy "a következő megállónál leszállok", s folytatnám, "akkor leülhetsz a helyemre". De ő ezt már meg sem várja, flegmán és jó hangosan odaszól, "jól van, felőlem nyugodtan leszállhatsz". Belém szakadt a szó, meg a segítőkészség, leforrázva leszállok. Gondolatban odamegyek és belérúgok. "Na, neked sem akarok többet segíteni!"
Más: Néhány éve, szintén a 2-es buszon, mikuláskor hazafelé történt. Ülök az egyik ajtó közelében, sokan vannak, addig nem akaródzik felállni, míg meg nem áll. Megkérem az ajtónál álló nőt, jelezzen már legyenszíves. Kikel magából, hogy ő nem azért áll itt, hogy mindenkinek jelezgessen. (Lehet, nem én voltam az első, aki erre kértem, de akkor is!) Azért jelzett. Leszálláskor visszaszóltam neki. "Köszönöm a kedvességét, de úgy látom, magának sem fog hozni semmit a mikulás bácsi." Többen felröhögtek, itt legalább nem én égtem. Rossz az arcmemóriám, már nem ismerem meg, hogy ki volt, ő biztos emlékszik rám.
Lehet, hogy én túlzottan segítőkész vagyok, szólok a kolléganőknek, ha valahol valami akció van, vagy valamivel nyerni lehet, s nehéz megszoknom, hogy nem vagyunk egyformák. Tudom, nekem is vannak hibáim, túl nyílt vagyok, nehezen tudok titkot tartani, könnyen megbántódom, sokszor megbántom azt, akit szeretek, pedig nem akarom. Hidd el.
