Méghozzá 20-a. Már elég régen írtam. A helyzet nem sokat változott, talán Gábor ügye nem fáj már annyira, de azért még mindig sajog egy picit. Megbántódtam, meg magamra is haragszom, hogy félreismertem. De ugye én vagyok a hibás, mert "álmodtam egy világot magamnak", s olyan jó volt az az álom. Nem akarok 53-54 évesen megint visszavonulni, nincs újabb 17 évem a besavanyodott apácaléthez. Nem a szex hiányozna a legjobban, jó, most már az is, hanem idegekkel nem bírnám a monoton munkámat, jó, az is jó, hogy még van állásom, de szükségem van tervekre, célokra, kikapcsolódásra. Kedvesem haragszik érte, hogy tulajdonképpen eladósodva költekezem, de nem bírom ki, havonta-kéthavonta mennem kell, ha csak 1 napra is, valahová. Most Nyíregyházán voltam, nagyon olcsón sikerült szállást foglalnom, 6.000 Ft volt 2 éjszaka és nem kellett egyágyas felárat fizetni. Csak sajnos még mindig kísértett Makó, hogy ott nem kellett egyedül lennem, még ha csak baráti alapon is. Baráti? Most már kételkedem benne, ha barátom lett volna, akkor már rég írt volna, elnézést kér, vagy valahogy eljön és tisztázzuk a dolgokat. De az az érzésem, talán örül is neki, hogy megszabadult tőlem. Érdekes, akkor fordulok a blogomhoz, ha magányosnak érzem magam. Kedvesem nem tudom, mikor tud jönni, elég veszélyes dolog, nagy a lebukás veszélye. De ez is milyen kapcsolat? Néha, nagyonnagyon néha jut belőle egy pici titkos rész, nekem ez kevés! Megint visszamentem a twoo-ra, de igen visszafogottan vagyok jelen, félek egy új kapcsolattól. Én tudom, mit szeretnék. Egy független férfit, akinek hasonló az érdeklődése, akivel nem költözünk össze, de sokat vagyunk együtt, akivel működik a szex, de működik az egyéb kapcsolat is. Aki megbecsül, s akire én is felnézhetek. Aki biztonságot ad és megint álmot tud nyújtani. Aki mellett újból nőnek érezhetem magam. Lehet, hogy reménytelen?
Július 27. Már napok óta feltűnt az ismerkedős oldalamon egy török férfi. Szinte minden nap megjelent, tegnap már írt is. Kérdeztem tőle, google-val fordít? S kiderült, hogy nem. Szkájpoltunk is keveset, aranyos, jól beszél magyarul, már 19 éve jár ide, nem írom, mivel foglalkozik, kulturális munka. Megnéztem az oldalát, meg a róla, róluk szóló újságcikket, fotókat, filmeket. Amolyan ellenőrzésképpen. De Isztambul nagyon messze van. Meg már nincs meg a vállalkozókedvem. Mondta, a múltkor Ózd mellett mentek épp el, utánanéztem, tényleg errefelé volt a fellépés. :) Mindig odáig voltam a keleti dolgokért, zenéért, táncért, de annyira, hogy belebonyolódjak egy ilyen kapcsolatba??? Most azt mondom, nem.
Még ebben a hónapban megint erre jár. Mondtam, szívesen találkozom, de szex nincs, Belement, találkozunk.
Ma jót mosolyogtam. Takarítónőnk, pár évvel idősebb csak nálam, az irodában törölgette a port. Közben kolléganőm hamarabb hazament és köszönéskor hozzátette a szokásos viccet, hogy "de jók legyetek!" Mondtam, persze, az irodában nem szoktam rosszalkodni. Mire takarítónő, nevetgélve, hozzátette: Á, mi már otthon se szoktunk, igaz? Magamban kuncogtam és arra gondoltam: "Ha tudnád!"
