A buszon 2 asszony ült a hátam mögött. Ha nem akartam volna, akkor is hallottam volna, miről beszélnek. Pontosabban az egyik beszélt, a másik csak időnként igenelt. S ahogy beszélt a saját jelenéről, eszembe jutott az én múltam.
Az én múltam: Hol volt régen az a kényelem, ami már megszokott? Anyuék 8 évig vártak erre a lakásra, amiben most élek. A 8 év alatt laktunk nagymamáméknál, erről korábban írtam, aztán társbérletben, majd albérletben. A vizet vödörrel hozták a kútról, a vizeslócán tartották, s onnan merték, ha kértem. Vajlingban mosogattunk, s hetente egyszer fürödtünk a fatekenőben, a konyhában, a többi napon csak mosakodtunk. A szenet télen szánkóval húztuk haza, egy zsákkal. A zsák mögött vagy előtt, én ültem. Ezt nagyon szerettem, bár egyszer felborult a szánkó és én beletenyereltem egy kupac lószarba. Hogy ne sírjak, anyuék megnevettettek, azt mondták, az nem lószar, hanem citromfék. A "Vigyázat, citromfék!" családi szólássá vált. Amikor első osztályos koromban megkaptuk a 3. emeleti összkomfortos lakást, az maga volt a csoda. Nekem legjobban a "kisWC" tetszett, mert addig az udvari budiba jártunk. Már volt fürdőszobánk, hengeralakú kályhával, amiben szénnel vagy fával kellett vizet melegíteni. A konyhában sparhét volt, az melegítette be télen az egész lakást, este hideg szobákban aludtunk. Az ott lévő cserépkályhákkal csak a hétvégén fűtöttük. Nagyon jó volt nekidűteni a hátunkat. De még mindig vájlingban mosogattunk. Aztán 11 éves koromban bevezették a központi fűtést és a fürdőszobába gázbojlert tettek. Már minden nap fürödhettünk, volt egytálas mosogatónk is. Később vettünk egy automata mosógépet, még később egy mikrohullámú sütőt. Könnyebbé vált az életünk, bár egyre többet kellett, kell fizetnünk ezért a luxusért. Már a régi élethez képesti luxusért. Ez jutott eszembe a hölgy hallatán, aki felháborodottan mesélte utastársának, hogy szomszédasszonya mennyit pocsékol. Nem fogja fel a vizet a WC lehúzásához. Képes naponta fürdeni, ahelyett, hogy az átalány fogyasztású gázon melegítené a vizet és vinné be fazékban a fürdőszobába. S a kávét? Milyen szörnyű, képes a mikróban megmelegíteni, sőt a levest is, pedig úgy milyen drága! Azért a pár törlőért bekapcsolja az automata mosógépet, ahelyett hogy fazékban főzné ki trisóval, mint ő. S a mosogatással sem spórol, bezzeg ő vajlingban tart vizet, abban öblíti le a nagyon zsíros edényeket.
Mintha visszautaztam volna a múltba. Azt már nem várhattam meg, vajon a kisdolgát is a ház melletti bokorban végzi-e el spórolás céljából, mert le kellett szállnom. De előtte megnéztem, kinek a monológját hallgattam végig. A hölgy fiatalabb volt, mint én. Az arcáról sugárzott a büszkeség. "Lám, én milyen takarékos, rendes háziasszony vagyok!" Hát ezért jutott eszembe a múlt.
