Társtalanul

Nagyon jó, hogy holnap mégsem kell menni dolgozni. Bár ilyenkor a havi zárás miatt mindig feszült vagyok, mert idegesít, hogy nem készülök el időre, állandóan közbejön valami, ami megszakítja a magam kialakította munkasorrendet, s én mániákusan sorban szeretek dolgozni, de legfeljebb beveszek éjszakára 1 xanaxot. Csak egyet, nem hármat, mint a múltkor.:)

Csináltam magamnak egy kis táblázatot, ahol nyomon tudom követni, hogy állok anyagilag. Egész jó, ha nem jön közbe semmi rendkívüli, kb. 1000 Ft jut egy napra, abból a saját és a macsek kaják kijönnek, bár van egy kis számlacsúszásom, a hitelkeretemről nem is beszélek. De lassan letelik a kamera részletem, hátha akkor sikerül egy kicsit megtakarítanom és végre rendbe jönnöm anyagilag. Az egyiptomi út nemigen jön össze. Vásárolni sem szeretnék semmit, pontosabban azt mindig szeretnék, csak nem mindig lehet. Karácsony és szilveszter között Pesten voltam, olcsón sikerült megúszni, csak a buszjegyem került pénzbe, a helyi közlekedésre még volt a 3 éve vett füzetjegyből, s összesen egy 10 db-os papírzsepire költöttem. Mondjuk a nagynéném főzött rám, még az a szerencse, hogy ő imád főzni (ebből is látszik, hogy nem vagyunk vérrokonok), ő a nagybátyám felesége. Ha fele annyit tudnék a konyhában, mint ő, már szakács lehetnék valamelyik étteremben.

Magamban elnéző mosollyal hallgatom, az ismerősök mennyi mindent összefőznek az ünnepekre, aztán a kaja és a süti nagy része megy a kukába, vagy már undorig eszik magukat, vagy telerakják a fagyasztót. Nálunk régen sem volt ilyen nagy sütés-főzés, bár nem panaszkodhatom, mert amíg anyu élt, nagyon jó dolgom volt. Csak ha nagyon rosszul volt, akkor főztem én, egyébként azt mondta, főzöl majd eleget, ha férjhez mégy. Ez szerinte elég elrettentő volt számomra, s azért maradtam egyedül. Van benne némi igazság. Fiatalon úgy képzeltem, a férjem meg én eszünk a munkahelyen, a gyerek a napköziben. Tudok én főzni, de egymagamra nem sok kedvem van, ha nyaral nálam valaki, akkor azért megerőltetem magam.

Ja, a vásárlás. Ijedtségre ad okot, hogy az utóbbi időben már ruhákat is szeretnék venni és nem csak a műszaki cikkeket nézegetem a kirakatokban és a neten. Kedvelt programom a MOM üzletház, ott is a Horváth cipő, kedvelem az ott forgalmazott ara és gabor márkákat, van, volt egy pár ilyen turis cipőm. Bár azok 500-700 Ft körüli ára nincs arányban az újonnan kaphatók 20.000 Ft körüli áraival, de nézegetni azt szabad. Neten meg a Scholl cipőket bűvölöm. Igazán csinos, magas sarkú cipőm nincs is, mert mióta megöregedtem, a csinosság és a kényelem között az utóbbi mellett döntök. Emlékszem, hogy szaladtam a TV-s felvételre a tizenvalahánycentis körömcipőmben! Na, most már ilyet sem tennék, meg tévéfelvételem is ritkán van.

Mindjárt éjfél, fel kéne tenni a szöveget a blogomra és lefeküdni aludni. Még megnézem, nincs-e valami új nyereményjáték. Most cseréltem spar-os pöttyöket 3 Cora-s pályázatra, remélem sikerül vele valamit nyerni. A többiek, a kedvenc oldalamon, állandóan nyernek, de nekem nincs annyi pénzem olyan sokat vásárolni, meg nem tudok ügyeskedni sem, mint ők. Azért remélem összejön valami az idén is. Most a húzós bőröndömbe nem fért be az ajándék, amit vittem, s majdnem az egészet nyertem. Én már év elején elkezdem gyűjteni a karácsonyi meglepetéseket. Szóval reménykedem.