Új hónap. Mielőtt bármit is írnék, visszaolvasom saját magam, ez hosszú lesz, mert 2008. március 2. óta blogolok. Kb. 2 éven rágtam át magam az este, még az a jó, amiket akkor írtam, már nem fájnak annyira. Még nem tudtam elengedni anyut és az ismerkedéssel is csak elméleti szinten foglalkoztam, nem hiányzott a szex, hosszú "mentes" periódus állt mögöttem és 3 év előttem G-ig. De addig még el sem jutottam az olvasásban. Ja és jobban írtam, mint most.
Eltelt pár nap, abbahagytam az olvasást, nem volt rám jó hatással a múlt. Most itt ülök kedvenc bőrfotelomban, s ha látnátok, apu fehér kötött sáljával körbetekerve a nyakam. Nem a torkom fáj, hanem valszeg huzatot kaptam és a nyakam nem bírom emelni, ha az ágyban felülök, az egyik kezemmel meg kell támasztani a nyakamat. De úgy érzem, a meleg jót tesz, ma már mozgékonyabb vagyok. Kedvesemnek kiújult a gerincsérve, egyszer már műtötték, elképzelhető, most is fogják és már azon aggodalmaskodik, hogy túléli-e és ha igen, hogy fogom meglátogatni. Mondtam, ne aggódj, akiért két asszony is izgul, az biztos meggyógyul, a látogatást meg majd megoldjuk. Este sikerült elszöknie hozzám, képzeljetek el egy párt, az egyiknek a lába, a másiknak a nyaka fáj. De azért megoldottuk. :) Féltem őt.
Bonyolult az élet. S van pár dolog, amiért haragszom magamra, hogy kitárulkozok, itt a neten és szomszéd néninek is, mert sokan nem értenek meg. Tegnap egész napos kiránduláson voltam kedvesemmel, sokat beszélgettünk, testalkatról is, s bár elég nagy darab vagyok, kedvesem azt mondta, nekem nincs is nagy fenekem, a feleségének az egyik olyan, mint nekem a kettő, s hozzátette, ellágyulva, de azért szeretem. Mármint a feleségét szereti. Aztán elnézést kért, mert gondolta, nekem rosszul esett ez a mondat. Hát igen, egy picit. Bár ezt eddig is tudtam, de azért megkérdeztem, ha szereti, akkor miért kereste az én társaságomat? Amikor annyira tiltakoztam, miért erősködött, hogy találkozzunk? S miért jön mindig, ha csak teheti? Azért arra jó volt ez a beszélgetés, picit helyrezökkentsen, mert bár nem akartam szétrúgni a házasságát, isten mentsen meg ettől, de vigyáznom kell, nehogy beleszeressek valakibe. Erre ma szomszéd néni mondja nagy huncutul, reggel piacra menet látta kedvesem autóját a ház előtt, amikor jött hazafelé, még mindig ott volt, biztosan kihasználtuk az alkalmat indulás előtt. Igen, ki. Mert jól esett. De: És ez a de utáni mondat picit fejbevert, azt mondta, sokat gondolkozott ő azon, hogy miért keresheti Ő az én társaságomat, ha a feleségét szereti, biztosan olyat nyújtok, amit egy feleségtől nem kap meg. Na most ezzel a mondattal földig alázta az érzéseimet, az önértékelésemet és az eddig szabadnak vett életemet. Mentségére legyen mondva, 79 éves, nem túl tájékozott az élet dolgaiban. Megsérteni nem akartam, de azért azt megmondtam neki, hogy amit mi teszünk együtt, azt a házaspárok is csinálják, a mai világban már nem tabu. S nem akartam megbántani, meg semmi köze hozzá, hogy mit miért csinálunk, de nehogy azt gondolja már rólam, hogy azért jön hozzám valaki, mert én... Na jó, ide le sem írom, amit akartam, mert közönségesnek hangzik, pedig csak egy szükséges dolog, ha bármi mozgásbeli akadálya van a hagyományos szexnek, ami biztos csak azoknak adatik meg, akik a kapcsolatukat az égben kötötték, s ők csak a misszionárius pózt alkalmazva élik le papírral igazolt házas életüket. A kurva életbe, de ideges vagyok. Most mondjam meg neki, hogy csak rá való tekintettel nem mondom el neki, hogy egyébként aranyos férje velem együtt minden közelben lakó fiatal és öreg nőnél bepróbálkozott, s aki ezt szóvá tette, azzal már nem is áll szóba? S én végighallgattam a többé-kevésbé hasonló történeteket, csitítva a károsultakat, a bácsi egyre romló szellemi képességeire hivatkozva, még az én fogdosásomat bölcsen elhallgattam? Egy picit már fáraszt az egyébként aranyos szomszéd néni, már bánom, hogy beavattam néhány dolgomba, nem kellett volna. De szükséges volt, mert úgyis mindent észrevesz, s bár nem mond el senkinek, de azért kommentálja. Most egyébként is bajban vagyok, miskolci ismerősöm nagyon szeretne jönni, állandóan fűz, még kedvesem sem zavarja. Na most ilyenkor mi van? Minden férfi ilyen? 17 év szexmentesség után vállaljak be 2 kapcsolatot? Én egyet, csak egyet, egy függetlent szeretnék, aki szeret és csak engem szeret. Kedvesem nagyon fél, fél attól, hogy műtét közben meghal, vagy lebénul, ha lebénul vagy sokáig nem tud vezetni, hogy fog engem látni? Kellett nekem még egy idegesség? Néha olyan szerencsétlennek érzem magam, s erre jön a szomszéd néni és a lelkembe tipor. Á!
S nem elég ez, meg kedvesem betegsége, még valami. Kedvesem előtt volt T. Miskolcról, akivel már 2 hónapja nem találkoztam, s annyira fűzött a múlt héten, hogy szeretne jönni, még az sem érdekli, hogy van valakim, hogy nehéz volt nemet mondanom, ma délutánig. Feljött gyerekkori barátnőm, aki már látta képen T-t és szólt, hogy szomszédasszonyát fűzi szintén a twoo-n, már rég óta és azt írta neki, bármikor jönne, ha igent mondana. Na, ennyi elég volt T-ből, most már írhat bármit, nem hiszek neki. Ezt meg is írtam. De a másik nőtől is megkapta a magáét. Reggel, ha felmegy a netre, "kedves" meglepetésben lesz része. Már elegem van a twoo-ból is, de hol ismerkedjen az ember 52 évesen?
Bár most felfüggesztem párkereső tevékenységemet. Egyrészről van egy kis gondom, amit meg kell oldanom, másrészről bármikor műthetik kedvesemet és addig és utána is jó pár hétig nem tudunk találkozni. Bár vannak stratégiai tervek, de elég veszélyesek, minden este megy a rábeszélés, egyelőre még nem mertem igent mondani. Tegnap nagyon depis voltam fentiek miatt, ezért mogorva kollégám és rám mogorva főnököm közös munkája eredményeképpen kénytelen voltam még a munkahelyemen bevenni egy xanaxot, aminek az lett a következménye, hogy délután fél 5 körül elaludtam és 9-kor ébredtem fel. Mára szabit kértem és elugrom Szilvásváradra, a természet mindig segíteni szokott rajtam.
Jó volt a kirándulás, de már megint depis vagyok, érzékeny, lelki simogatásra vágyom. Kedvesemmel cseteltem, aztán elköszönt, hogy aludni megy, mert reggel 5-kor kelnie kell. S látom, hogy a fészen valami gagyi játékkal még mindig játszik. Persze, hogy rosszul esik a dolog. Elment a kedvem az egész bujkálástól, de elment a kedvem a társkereséstől, néha az élettől is, de azért a haláltól félek. Nem ezt érdemeltem, amiben vagyok, megpróbálom rendbe hoznom a dolgaimat és emelt fővel tovább lépni. S majd lesz, ami lesz. Exem is csak akkor ír, ha lájkolnom kell valami hozzászólását, azt hiszem, eljött az idő, hogy belássam, az odautaknak is vége. Mert szex már rég nincs köztünk, de barátság még volt, szerettem vele lenni, sétálni, főzőcskézni, együtt netezni, de annak a kapcsolatnak nincs értelme, ahol az egyik kitárja a lelkét, életét a másik előtt, a másik meg csak picit enged bepillantani a hétköznapjaiba.
Na, a szokásos, szakítok. Kedvesemnek írtam, majd holnap olvashatja:
"Mosolygok, mosolygunk, de valami nincs rendben. Úgy érzem, néha már unod a velem való beszélgetést. Tudom, nehéz eset vagyok, de ezt biztos elmondtam már valamelyik őszinteségi rohamomban. Depis vagyok, ezt is tudhatod. Neked ott van, akit szeretsz, én olyanra vágyom, aki engem szeret. Nekem főleg lelki simogatásra lenne most szükségem, s nem akarom a nyavajgásaimmal tönkretenni a szabad idődet. Ez az egész twoo-s itt létem komoly tapasztalat volt számomra, megszenvedem a következményeit. Lehet, soha sem lesz senkim, majd beletörődöm idővel."
Az az igazság, hogy még mindig a személyesen sosem látott Kálmánra vágyom, mert tőle vártam a gondoskodást, a szeretetet, mert a szeretetre vágyom és nem a szexre, amit minden kiéhezett, nős férfi szeretne megkapni, jó, biztos ő is így volt vele, bár nem nős, a szexre gondolt, de mást is ígért, igaz, semmi sem lett belőle. 18 évvel idősebb nálam, kedvesem 10-zel fiatalabb, nem érdekel a kor, csak szeretne valaki, önzetlenül, elfogadna olyannak, amilyen vagyok, s ne kellene törölni minden egyes beszélgetést, hogy meg ne lássa a felesége, akit szeret, de akkor mi a fasznak jönne hozzám! Elnézést a nyerseségemért! Na olvasok még egy picit.
Na, reggel van. Kedvesem megkérdezte, kialudtam-e már a butaságaimat? Nem tudom. Már nem sírok, de eléggé magam alatt vagyok. Különben én is nagyon hibás vagyok a kapcsolataimban, ez a szakítok, mert hátha a másik is azt szeretné és inkább én megelőzöm, egy ismétlődő dolog nálam.
