Ez most kivételesen nem az én kérdésem, hanem Jakupcsek műsorának a címe. Egyik vendége Csernus Imre, akit nagyon bírok. Bár nem mindig értek vele egyet, de szívesen venném, ha kielemezne, persze nem nyilvánosan, egy műsorban, hanem rendesen. Azt mondja, a nők az apjukat keresik egy pasiban. Ezzel nem értek egyet, bár voltak igen nagy korkülönbségű kapcsolataim, régen, de én sosem az apámat kerestem bennük. Bár hazudnék, ha nem vágynék arra, hogy végre ne nekem kelljen erősnek, határozottnak, probléma megoldónak lennem, hanem valaki gondoskodna mindenről helyettem. Bár a másik oldal az, hogy nem nagyon tűröm, tűrném, hogy valaki irányítson. Sehogy se jó már nekem. Lehet, hogy pasi helyett egy ötöstalálatot szeretnék? Az biztos, tőlem hiába várnak kezdeményezést, várom, hogy valaki lépjen helyettem. S igen, az jellemző rám, hogy egy illúzióvilágot teremtek magamnak, s néha észreveszem, hogy ez a világ nem létezik, akkor nagyon rossz, de egyébként jó.
Más. Ma megfőztem életem első töltöttkáposztáját. Elég sokra sikeredett, legalább nyolcszor ehetek majd belőle. Egy kicsit keményebb lett, hozzáértő kóstoló szerint több rizs kellett volna bele. Legközelebb azért kevesebbet is főzök belőle, mert szó szerint kijött a fazékból, moshatom a szép tűzhelyemet. Belegondoltam, már nem tudnék egy egész családnak főzőcskézni. Mert csak akkor főzök, ha kedvem van.
Meg kellene már a vércukromat is mérni, mert zabálom az édességet. Holnap reggel megmérem, hátha elrettenek.
Megmértem. 15,5 éhgyomorra. Ahhoz képest, hogy 6-ig normális, sok. De ahhoz képest, hogy mennyi édességet zabáltam, tűrhető.
