Reggel először is felébredtem. Aztán a szokásos tiszteletkörök után feljöttem a netre, itt megtudtam, hogy a bankom csakúgy felemelte 30.000 Ft-tal a hitelkeretemet. Nem is én lennék tumtum, ha nem szaladtam volna a fél tizenegyes busszal az Intersparba, csak azért nem hamarabb, mert fél tíz és fél tizenegy között én végeztem a cégem számára a karitatív munkát, vagyis ingyen és bérmentve dolgoztam egy órácskát. Csak úgy hobbiból, mivel eddig még egy kani forintot sem fizettek a hétvégi, karácsonyi, szilveszteri, újévi, húsvéti stb. melóért. Na, mindegy. Szóval rögtön a nyakára akartam lépni valamennyi pénznek, mert jóformán egy huncut vasam sem volt már, hála lakberendezési kiadásaimnak. Tele is pakoltam a kosarat, Milka csoki, jó nagy, mert nyerni lehet vele, pipicomb, ásványvíz, meg a pontgyűjtő akcióból egy digitális mérleg, meg kenyérsütő tepsi. Ja, azt el is felejtettem írni, hogy telefonon még otthon megkérdeztem, él-e már a mai nap a hitelkeret emelés, s azt mondták, igen. A pénztárnál aztán kellemetlen meglepetés ért, mert a bank azt jelezte, hogy nincs a számlámon fedezet. Mögöttem hosszú sor, még jó, hogy ők türelmesek voltak, nem úgy a félkiló szemfestékkel megáldott ismerős eladó, aki szájhúzogatva jött a szintén nem a kedvességtől duzzadó pénztárosnő segítségére, hogy stornózzák a tételeimet, meghagyva annyit, amit kp. ki tudtam fizetni. Amint jöttem el, hallottam, amint a hangosbemondó mondta, hogy az ilyen, meg olyan, meg amolyan osztály munkatársát kérik az ixedik pénztárhoz, gondolom, az általam összevásároltakat visszapakolni. Nem is volt annyira égő.
Kintről felhívtam az OTP-t, elnézést kért a hölgy a kolléganője tévedéséért, nem jól mondta reggel, mert igaz, hogy az emelést megkaptam, ők is, én is látom, de a rendszer majdcsak hétfőn. Hab a tortán, hogy még benn, felpakolt kosárral összefutottam KKatival, aki kikerekedett szemmel nézte, mit vettem, s amikor elmondtam, hogy mit, azt mondta, hülye vagyok. Csak annyit mondtam neki, az én pénzem. Azt már nem tettem hozzá, hogy nem fogom szégyellni a vásárlásaimat, csak azért, mert neki anyagi gondjai vannak. De azért már akkor felhúztam magam, aztán jött a pénztár és az a tudat, hogy mégsem a saját pénzemet (akartam) költeni.
Közben egész nap fáj a bal kezem, biztos eső lesz, a jó szamár megérzi. Most jött a mail, hogy az étterem, ahonnan az ebédemet hozatom, egy darabig nem szállít ide, gépkocsi problémák miatt. Főzhetek. Utálok.
Aztán majdnem lemaradtam a wellnessről, a születésnapomat akartam máshol ünnepelni, de mire kifizethető, jó helyet találtam, addigra lefoglalta más. Kevés az az időszak, amikor szabira tudok menni a munkahelyi dolgok miatt, aztán felhívtam őket, máskorra lefoglaltam a 3 éjszakát, ennyire telik. S most csapott át jó irányba a reggeli vásárlási sikertelenségem, mert a mérlegre meg egyebekre kiadott pénzt másra tudom költeni. Mivel teljesen ki vagyok már borulva, s vékony cérnaszálon táncolnak az idegeim (elég fura hasonlat), ezért mindenféle pihentető dolgot kipróbálok majd, a szaunát, a masszázst és lehet, hogy a török hamman fürdőt is, bár az ötezerbe kerül, de valahogy túl kell, hogy éljem a munkahelyi stresszt.
Még valami kétrészes fürdőruhát is kell vennem, nem mintha mutogatni akarnám lenge termetemet, de a masszírozáshoz kell, a múltkor is fehérneműben vonultam be Zsóryn a masszőrhöz, kérdeztem, nem szégyenlős-e, nem volt az, úgy döntöttem, én sem, ebben megegyeztünk. Az olyan jingjangos masszírozás volt, nagyon jól esett, az izmaim jól le vannak már tapadva, hadd szedjék fel őket. Hű, micsoda szakkifejezés.
Szóval ha már Törökország elmarad, kell helyette valami, nem lehet mindig dolgozni!
Na, jó éjszakát, még írnék, de már lusta vagyok.
