Amikor már úgy érzem, hogy elolvad a jégfal, ami hosszú évek óta körülvesz, akkor jön egy rosszabb hangulat, egy bántóan vagy csak számomra bántóan odavetett néhány szó és akkor úgy gondolom, inkább venne körül örökké egy stabil jégpáncél, minthogy azt gondoljam, még jöhet a tavasz és aztán rájöjjek, nekem már örökké tél lesz.
Közben este lett. Rájöttem, mi az oka (még) a rosszkedvemnek. November 1. előtt mindig nagyon szarul érzem magam, most meg egyébként is kivagyok. Aztán arra jöttem haza, hogy valaki vagy valakik felfeszítették a levelesládámat. Levonultam egy kalapáccsal meg ellentámaszként (vagy minek hívják) egy fa táblával és sűrű káromkodások közben jó hangosan, teljes erőből visszavertem a leveles ajtaját. Nem tökéletes, de ennyit tudtam. Nem azért, lassan a kondásnak nyelvleckét adhatnék káromkodásból. Hogy mit loptak ki, az örök rejtély marad. Aztán fél 6 körül eszembe jutott, hogy elfogyott a cukorgyógyszerem. El kellett mennem a patikába. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚútálok már délután bárhová is menni. Most csak egy dologra vágynék, hogy VALAKI szorosan magához öleljen. Ha másképp nem is, csak úgy szeretetből. Most nagyon szar egyedül lenni. Legalább a macskáim szeretnek. Na megyek aludni, aztán majd lehet, hogy holnap kitörlöm innen a nyavajgásomat.......
