...azért mindig érik az embert. Véletlenül az m1-re kapcsoltam, Liszt Ferenc darabokat játszottak, játszanak. S a zongorista, Farkas Gábor, régi tanítványom. Valamikor az őskorban, a 80-as években, amikor hülye politikai okokból abbahagyták az orosz nyelv oktatását az iskolákban és a régi, jó tanárokat átképzésre kényszerítették, egy darabig még nem voltak német tanárok. S akkor előszedték a nyelvvizsgával rendelkezőket, köztük engem is és rábeszéltek, hogy délutánonként, tanfolyamokon foglalkozzunk a gyerekekkel. Szép pénzt adtak érte, többet kaptam, mint az órabérem, hogyne vállaltam volna. Nehéz volt, mert semmi pedagógiai végzettségem nem volt, de szép is volt, mert voltak kedves tanítványaim. Úgy mondanám, aki akart tanulni, azt meg tudtam tanítani, akit nem érdekelt a dolog, azt nem igazán tudtam lekötni. Az érdeklődők között volt Gábor is. Néhány órát a zeneiskola miatt ki kellett hagynia, de mindig bepótolta az anyagot. Nagy kucsmával a fején látom, szerintem az édesapjáé lehetett. Szegény, egyszerű gyerek volt. Az egyik legkedvesebb tanítványom lett. Nagyon örülök a sikerének.

Másik mai örömöm, hogy képeket kértek tőlem a gerléimről és azt, hogy az idén filmezzem is le őket, ha költenek az ablakomban.

Ja, s mivel véleményem szerint nem számíthatunk rá, hogy bárki is elvisz minket kirándulni, kénytelen leszek magamnak szervezni az idén programot. Már ki is néztem egy nápolyi nyaralást, remélem összejön a pénzem, útitársra nem számíthatok, de a lényeg, hogy repülős út. Már hogy is mennék busszal, amikor repülni is lehet. :)))