Gyerekkoromban imádtam strandra menni. Ott volt apu, aki tudott úszni, s egyébként sem mentünk mély vízbe. Nem féltem. Féltem viszont átmenni a patak fölötti keskeny hídon, ami nem volt más, mint egy keresztbe fektetett U-vas, féltem a játszótér körhajójába belépni, s enyhén izgultam, ha belenéztem a szökőkútba. Álmomban gyakran sétáltam medencék partján, elég rossz érzés volt. Tizenéves koromban még tudtam lebegni a vízen, tavaly a céges wellnessen már nem mertem. Egyre erősebb lett bennem a víziszony, éreztem, érzem, ez ellen tenni kell valamit.
Egyébként is úgy érzem, mostanában sok minden sorsszerűen történik velem. Kezdődött azzal, hogy anyu néhány nappal a halála előtt, amikor sok mindent megbeszélve búcsúztunk egymástól, váratlanul megszólalt. "Utazzál nyugodtan repülőgéppel." Korábban, pont miatta, hogy ne izguljon, még a rejtvényeket sem küldtem be, ha repülős utat lehetett nyerni. Ne féltsen. Még arra is gondolt, hogy ha már ő nem lesz, ne tartson semmi vissza a repüléstől. Az idén Egyiptomba repülök. Nagyon várom. A múlt héten elég komoly pénzért vettem egy fürdőruhát. Ma miskolci keresztlányommal az új uszoda felé sétáltunk. Mondtam, menjünk be. Azzal fogadott régi, ott dolgozó ismerősöm, hogy szeptemberben felnőtt oktatás lesz, nem érdekel-e a dolog? Rövid gondolkodás után igent mondtam. Tehettem volna mást? Most, amikor Egyiptomba megyek? Amikor csodás medencék várnak a szálloda udvarán? Amikor megmártózhatom a Vörös-tengerben? Mintha minden úgy történne, ahogyan történnie kell.
Ma megbántott a főnököm. Viccelni akart, de nagyon rosszul esett. Mondtam benn, hogy úszni fogok tanulni. Erre mondja, hogy M. kollégám sem tud úszni, gondolkodott rajta, hogy megtanul. Már kaptam fel a telefont, hogy szólok neki a tanfolyamról, amikor azt mondja főnököm, ne szóljak, mert még azt hiszi, ki akarok kezdeni vele. Azt hittem, elsüllyedek. Hát ilyesmit gondolhatnak rólam a kollégák? Azért, mert egyedül vagyok? Ezek után mit gondolnak, amikor "fiam lehetne kollégám" párszor felszed reggel a kocsijával? Vagy Sz. kollégám kebelbarátjának nevez (s velem együtt 3 kolléganőmet). Már szólok neki, ne tegye, mert még pletyka lesz belőle. Nem vagyok én kurva, hogy kikezdjek családos emberekkel? Hát főnök, ez nagyon csúnya volt tőled. Most megint úgy vagyok, hogy nagyon szívesen hazamennék, magamra zárnám az ajtót, s behúzódnék egy sarokba. S a végén még hozzátette, ha már P-t nem sikerült megfogni.
Teljesen magam alatt vagyok.
Azóta már bocsánatot kért, viccnek szánta. Hát köszönöm az ilyen viccet. Ez egy érzékeny területem.
