Tegnap előtt hazaérkeztem. Szuper volt minden, a repülőút is, különösen a fel- és leszállás. Most már bármikor, bárhova elmegyek. Hogy a nyugalomtól-e vagy a jó kajáktól, a vércukrom 3 egésszel lejjebb ment. Mindent ettem és ittam, elfelejtkeztem az óvatosságról. De nem bánom. Egyetlen kellemetlen epizód volt, amikor kiderült, hogy kollégáim közül néhányan olvassák a blogomat. Szokásos nyiltságom miatt pár embernek elmondtam nick neveimet és így eljutottak hozzám. Annyira nem zavar, mert én az életben is ilyen nyílt vagyok, nincs takargatnivalóm. Csak azt nem viselem el, ha a hátam mögött vigyorognak rajtam. De az vigasztal, hogy én is vigyorgok néha rajtuk. A hátuk mögött is. Ugye, CsipkeJózsika?
A hátamon vedlek, tegnap azon röhögtem, ahogy bekentem krémmel. Nem érek el odáig a kezemmel és éppen nem volt senki kéznél, akit megkérhettem volna erre a felemelő munkára, ezért McGyver-ré változtam és kitaláltam a szupermódszert egyedülállóknak hátkenésre. Egy fa fogas végére konyhai papírtörlőt rögzítettem befőttesgumival, olyan lett, mint egy buzogány, a krémet a nyakamnál a hátamra nyomtam és a célszerszámmal elkentem. Próbáljátok ki.:))
A képeket már felmásoltam egy olyan oldalra, ahol a meghívott személyek megnézhetik, majd teszek fel ide is párat, csak most a filmek kiírásával kínlódom. Meg pihengetek.
