Ma takarítottam, meg befestettem a hajam. Meg elmélkedtem a török-magyar barátságról. :) Izgalmas hetem lesz, legalábbis remélem.
Úristen, már 5 éve blogolok. Veszélyes dolog, ma egyik kollégám elég furcsa megjegyzést tett, remélem nem olvassa, amit írok. Török beszélgető partneremmel még nem találkoztam, már Magyarországon van. Vajon mi lesz belőle, És lesz-e belőle valami?
Egyébként ma megint pesszimista hangulatom van. Azt találtam ki, biztos nem jön el Isztanbul. Keresztlányom nevezte el így. Hívott tegnap, meg tegnap előtt is, de csak röviden beszéltünk, rengeteg dolga van, tudom és még jöhet a héten, de ma rámtört a bizonytalanság. Az összes Gábortól kapott sértés mind előtör ilyenkor, kellene egy önbizalom erősítés, szeretet megerősítés. De amilyen depressziós hangulatom van ma, ehhez nagyon sok megerősítés kellene. Most elegem van megint mindenből, a twoo oldalról töröltem magam, mert egy félreérthető kérdésre válaszolás után az összes ismerősömnek ment egy ismerkedős e-mail. Olyan égő az egész, ráadásul az érzés, hogy Istanbul biztos nem fog jönni, mert nem tetszem neki, mert kövér vagyok, és megint olyan magányosnak érzem magam.
Jelentem, elmúlt a depresszióm. :)
Egész délután takarítottam. Elfáradtam, de legalább rend van.
Itt a várva várt hosszú hétvége. A délelőtti meló az enyém, ráadásul az egyik hivataltól rendkívüli adatkérés, mindkét cégnek, két bazi táblázat és akkorra, amikor még szabin lennék. Megcsinálom inkább a 4 nap alatt, aztán 1 nap bemegyek és ha minden igaz, 1 hétig még a munkahelyemről sem szeretnék hallani. Megnéztem, hogy állok az úr színe előtt, hát ebben a hónapban nagyon sok kifizetni valóm volt, ebből nem lesz még rokonlátogatás sem, legfeljebb kisebb, 1 napos kirándulás(ok). Tegnap éjjel hívott Istanbul, megérkeztek az egyik városba, nem sokat beszéltünk, mert nagyon álmos és fáradt voltam. Most háromnegyed 11, nem jelentkezett még. Jöhetne már egyszer, de úgy, hogy el is vihetne valahová, 1 vagy 2 napra, rámférne.
Augusztus 19. Számvetést végeztem, na nem az életemben, hanem a pénztárcámban és rájöttem, ha a nálam lévő 5 csekket nem fizetem be, csak a szeptemberi fizetés után, akkor sincs annyim, hogy bárhová is elmenjek az ünnepek utáni várva várt szabadságom alatt. Jó, ha kajára lesz pénzem, van itthon egy korábbi kirándulásról származó 30 euróm, majd azzal megyek vásárolni az Intersparba. Elég húzós hónap volt, kifizettem az életbiztosításom elmaradt részleteit, hogy szeptember 1 után visszavásároltathassam, meg 33ezer körüli távhőszámlámat, éves elszámolóst, meg nem sokkal a fizu előtt voltam Nyíregyházán, úgyhogy nem panaszkodhatom. Nagyon nehezen jövök rendbe, folyószámlahitelem teljesen kimerítve, kollégámnak még jó félévig fizetem a fogcsináltatáshoz adott kölcsönét, az is havi 21ezer, s bár már a makói utak elmaradnak, azért kell még idő, hogy azt mondjam, na nincs hitelem. Lesz olyan? Nem hiszem. Istanbul már 2 napja megint nem jelentkezik, hiányzik az a kis izgalom az életemből, hogy beszélgethessek vele. Tegnap elkezdtem törökül tanulni az internet segítségével, biztos nem lesz szükségem rá, de legalább tornáztatom az agyamat. Szerettem volna elmenni Budapestre, megnézni egy műsort, nem írom melyiket, mert nem akarom felfedni kilétét, de ez sem jön össze. Ennyi.
És most, 19-én kész lettem azzal a rendkívüli adatszolgáltatással is, amit egy felettes szerv rótt ki ránk, a kedves, igaz, mást szoktam rájuk mondani, a kedves helyett, azt, hogy kurva... Legalább 8 órám elment az ünnepemből rájuk, a franc essen beléjük. De a 6 órás munkarendemből már nem futotta volna, így különösen nem, hogy szabadságra szeretnék menni. Bár a szabi nagy része is csúsztatás lesz, mert hó elején végig 8 órát dolgoztam. :(
Holnaptól csúsztatok, rokonlátogatás lesz éééééééééééééééééééééééééééés ki visz majd föl hozzájuk? Hát Istanbul. Holnap jön. Jesszusom, ha meglátja ezt a lelakott lakást, rosszul lesz. De nagyon izgulok ám.
Megköttetett a barátság. Ma épp azon elmélkedtem, hogy ahhoz képest, hogy 17 évig szűzies életet éltem, ahhoz képest milyen lettem. Néhány évvel ezelőtt simán kimondtam volna az ítéletet egy hasonló 50-es nőre. Most már másképp gondolkodom. Nem tudom, mi lesz, mi lehet egy ilyen kapcsolatból, ahol az egyik fél itt él, a másik meg Istanbulban. Ha lesz is ebből kapcsolat, csak laza lehet, hiszen a távolság nagy úr. Nem táplálok hiú reményeket, bár néha álmodozom róla. De jó volt, nem bántam meg és szeretném, ha lenne folytatás.
