Csak azért írtam ezt a címet a posztom fölé, mert valami nevet kellett adni neki. De ha már odaírtam, akkor elmesélem a Luca-napi történetemet, mert nekem valahogy mindenről van egy történetem.

Boldogult fiatal koromban, amikor még hittem, vagy csak hinni akartam(?) a babonák erejében, mint minden fiatal lány, én is jósoltam magamnak ezen a napon. Ahhoz már lusta voltam, hogy gombócot főzzek és annak a belsejébe dugdossam be a fiúneveket tartalmazó cédulákat, mint anyu lánykorában (neki sikerült apu nevét megtudni, bár akkor még nem is ismerték egymást), én csak papírcetliket hajtogattam, ha jól emlékszem tizenhármat. Munkaidőben. A nevekre már nem emlékszem, írtam egy olyat is, amilyen nevű fiút nem is ismertem, s azóta sem ismerek, a Bálintot. Hát őt húztam ki. Annyi eszem nem volt, vagy még naivacska voltam, hogy üres papírt is tegyek be a képzeletbeli kalapba. Vagy eszembe sem volt olyasmi, hogy ilyen öregen, mert akkor a 49 éveseket már borzasztó öregnek gondoltam, egyedül lehetek. Hát ennyit a Luca-napról.

A megszokott egyedüllétembe belezavart az, hogy unokanővérem bepasizott. Örülök neki, viszont eszembe jutott, hogy akkor én miért ne? S hogy elüssem az időt és a kedvenc laptopom mellől se kelljen felállni, szétnéztem a neten. Ha valamelyikőtök böngészi az ilyen oldalakat, megtalálhatja a legjobb reklámot rólam. Mert mit írtam magamról? Persze név, fénykép és konkrétumok nélkül? A legjobbat, amire harapnak a fiúk, azt, hogy "kövér vagyok".  Így aztán bebiztosítom magamnak az egyedüllét nyugalmát, ugyanakkor a lelkiismeretem is tiszta, mert elmondhatom, "én mindent megtettem azért, hogy ne legyek egyedül.":)))

Hát kellemes jósolgatást a fiatal lányoknak, de ha előrelátók vagytok, azért ne felejtkezzetek meg az üres céduláról sem. Biztos, ami biztos.