Még négyet kell aludni, ahogy gyerekkoromban anyu mondta volna. El sem hiszem, hogy 50 éves leszek. Napokig gondolkodtam rajta, mivel lepjem meg magam, aztán eszembe jutott a két hete látott Budmil széldzseki. Meg is vettem. Kedvenc színemben, zöldben. Imádom a zöldet. Most kiakasztottam a szekrényem oldalára és néha megnézem. 13.000 Ft volt. Most ha sokalljátok, gondoljatok arra, hogy ötven éves leszek és olyan túl sok ajándékot nem várhatok senkitől, magamnak kell meglepni magamat. Bár régebben, ha jött valami családi ünnep, mindig nyertem valamit, néha csak apróságot, de olyan volt, mintha anyuék küldték volna nekem. Nesze neked, materializmusom.

Tacsikámat elvitte a gazdija, nagyon örült neki, pedig szerintem én többet foglalkoztam vele, dehát ilyen a kutyahűség. Remélem még jópár hónapig örülhet az életnek kis öreg kutyusom.

Tegnap új lakók költöztek be a második emeleten üresen álló lakásba. Először megijedtem, mert azt hittem, cigányok, de valószínűleg ők csak segítettek a költözésnél, a nő nem az, a hapsit nem láttam. Lehet, hogy munkatársak voltak? Majd kiderül. Van egy fiatalasszony szomszédom, ő mindenkit ismer, mindenkiről mindent tud, majd kikérdezem. Mert én meg kíváncsi természet vagyok. Remélem nem lesznek hangosak. Negatívum, hogy az asszony csókolomot köszönt. :( Ezt nem szeretem.

A költözésről eszembe jutott, amikor 66-ban idejöttünk lakni. Mielőtt megkaptuk volna a kulcsot, párszor felsétáltunk nagyapámmal, aki hozta a kukkerjét és azon keresztül nézte, lekerül-e már valahonnan a függöny, mert akkor nemsokára költözhetünk. Persze utóbb kiderült, valamennyi ablakunk a hátsó udvarra néz. Akkor álom volt ez a lakás, a 7-8 évi albérlet, társbérlet után. Nekem a legjobban a kis WC tetszett. Külön volt a WC a fürdőszobától, azért hívtam kis WC-nek. Apai nagyanyám kávézónak. Később én lifteset játszottam benne, most olvasószobának használom. Innen is látszik, nem a méret a lényeg. Szóval 66. szeptemberében beköltöztünk és azóta is itt lakom. Nagyon hiányoznak anyuék.