Az előző bejegyzésben említett csomagolós játék az a valóság volt, csak az esetleges idetévedő idegeneknek nem szerettem volna a tudomására hozni, mikor nem vagyok itthon. Péntek 13-án indultunk Tunéziába és 20-án érkeztünk haza. Nagyon jó volt, bár az élmény nem közelítette meg az egyiptomi útét. Lehet, az azért volt meghatározóbb, mert első afrikai út, első repülés és sok gyerekkori élmény kapcsolódott hozzá? Nem tudom.

"Navigare necesse est, vivere non est necesse."

Ez a latin szólás jutott most eszembe, amit magyarra talán így fordíthatnánk: hajózni szükséges - kifejezi már a római korban is érvényes igazságot, amely a tengeri kereskedelem és szállítások fontosságát hangsúlyozza. A mondás második része a következőképpen szól: "Vivere non est necesse." Vagyis: élni nem muszáj. Ezt Pompeius mondta hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába. Mielőtt valaki azt hinné, latinos műveltségemet fitogtatom, elmondanám, a Google-ból másoltam ki a szöveget, bár a mondás első részét ismertem. Magam számára ezt úgy alakítanám át, "repülni muszáj". Imádok repülni. S imádom a magasságot. Azért most is volt újdonság az életemben, nagyfőnöktől névnapomra kapott élmény, motorcsónakkal húzott ejtőernyőzést próbálhattam ki a tenger fölött. Ami megragadott és amire úgy utólag döbbenek rá, az a nagy csend és nyugalom, amit fenn éreztem a magasban. Tunézia Afrika és Európa keveréke. Már Egyiptom rádöbbentett, imádom a kelet zaját, zenéjét, rendetlenségét, ízeit. Utóbbit még akkor is, ha 1 hétig állandóan éreztem a jégkocka okozta gyomorprobléma utóhatását, ami 4 kiló leadásával járt együtt és még mindig nem állt helyre a régi rend. Bacik vagy vírusok harcolnak a belsőmben, remélem minél hamarabb győznek a jobbak, ellentétben az átalam kívánt választási eredménnyel. Na, majd holnap folytatom...