Már megint itt vagyunk, április közepe is elmúlt. Szerencsére már nincs olyan deszeretnékmeghalnimertmiértelmevanazegésznek gondolatom, mint tavaly ilyentájban. Mert az volt az az 50. szülinapomra szánt gondolatom, amit szerencsére kivert a fejemből az élet, meg a főnököm. Most mi jár az eszembe? Mindjárt leírom:
Ne zaman Türkiye'ye gitmek? Bir Eylül mı?
Ez egy gépi fordítás, lehet, hogy ha visszafordítanánk, értelmetlen is lenne, de a lényeg a lényeg. Gyönyörű idő van, ki kéne menni sétálni, de mostanában a hétvégeken nagyon nehéz kimozdulnom a lakásból. Tegnap, szombaton, egész délelőtt aludtam. Persze reggel korán kelek, csak utána visszafekszem. Igaz, hogy pénteken este helyett éjszaka fél kettőkor sikerült csak elaludnom, akkor is xanax-szal, de hát ez a szokásos számlázásos időszak körüli idegességem. A vérnyomásom meg tegnap is nagyon magas volt, este 162/108, de mi a fenétől?
Különben jól vagyok, örülök a kedvenc kütyüjeimnek, az új Nokia telefonomnak, a jó kis fényképezőgépemnek, az ablakban keltő gerléimnek és igyekszem a poblémákat elfelejteni. Ezért is nem politizálok. De azért szavazni elmegyek a jövő héten.
Nézem a Story TV-n a felnőtteknek szóló "mesefilmet", az Álomhajót. Tudjátok, az a színész a hajó kapitánya, aki a Nem kell mindig kaviárban játszotta a főszerepet. A történet elég gyengécske, de olyan csodálatos tájakra utaznak, ahová én-bár elég erős a fantáziám-nemigen fogok eljutni. Ma például Bora Bora-n járnak. Hát nem vagyok egy házasodós fajta, de ott még én sem mondanék nemet. :)
