De sok minden történt az utóbbi időben, jó is, rossz is, volt, amit leírtam, de aztán kitöröltem, mert nem tartozik másra, volt, amit le sem írtam. Kisebb, nagyobb és néha nagyon nagy döccenőkkel élünk, a távolság nagy probléma, már rég továbbléptünk volna szerintem, ha közelebb lennénk egymáshoz, de nem is a távolság, inkább az útiköltség nagy akadály. De hát ez van, s akárhogy is van, én többre vágyom és nemigen tudom elképzelni már nélküle az életemet. Ha együtt vagyunk, nagyon jó, ha elválunk, olyankor azt hiszem, megijed a saját érzéseitől, próbál távolságot tartani, félti az önállóságát, aztán úgysem bírunk elszakadni és megy minden tovább. Majd az idő megoldja.
Az idei év nekem a nagy utazások éve volt. Már februárban hívott Pestre, egy kiállításra, de a hidegre hivatkozva nem mentem. Márciusban Galyatető, még egyedül, szeretett volna jönni, de nagyon drága volt a szállás és azt nem bírta volna. Nekem az gyerekkori álmom volt, pénzem is volt az önkéntes nyugdíjpénztár hozamából, így elmentem. Áprilistól már együtt, előbb Lajosmizse, amit én csak baráti alapon gondoltam először, aztán "kicsit" több lett, májusban Makó, nála, kis szegedi kiruccanással, júniusban Gyula, fesztiváloztunk. Július kimaradt, fogat kellett csináltatnom, rengeteg pénzből, OTP-s és baráti hitelből, köszönet érte fiúbarátomnak :) ezúton is. Augusztus megint Makó, szeptember Bakonybél, egy nyeremény wellness. Ott kaptunk újra egy ajándékutalványt, hóesésben szeretnénk majd ott tölteni pár napot. Szegény bárányhimlős lett, hazafelé úton vettem észre rajta a foltokat, én már voltam benne. Most még aggódom érte, mert hazaérkezés után összeomlott lelkileg, de remélem az ottani barátok segítségével hamarosan talpra áll. Nemsokára Törökországba repülök a kollégáimmal, aztán mindkettőnk születésnapját szeretnénk majd valahol megünnepelni, de hogy hol és mikor, az még kérdéses, neki ilyenkor évek óta állandó baráti programja van, s bár uncsiját személyesen ismerem, én még nem férek be a baráti társaságba és a házba. Nem erőltetem, most kivárok, ahogy lányismerőseim mindig is tanácsolták, de mit csináljak, ha a nagy önállóságomban kicsit nagyon erőszakos és rámenős lettem, pedig tudom, hagyni kell a férfiakat kezdeményezni, de más tudni és más betartani a szabályokat.
Legszívesebben hozzáutaznék ünnepelni, imádok Makón lenni, mintha mindig is ott laktam volna nála, olyan olyankor, nekem jobb, mint egy wellness, főz rám, ha ő jönne, nekem kellene. Nem kényelmesebb így? hehe, ahogy a fészbukon nevetnék. Na, majd meglátjuk, mi lesz.
Mai felfedezésem ez a dal: