Első nap:
Ma volt az első óra. Nagyon-nagyon elfáradtam. Most már nem félek, hasonfekve, a lapot fogva nem süllyedek el. A lábtempót gyakoroltuk. Azt hittem, szétszakadok. Minden létező, nem létező és rég elfelejtett izmom fáj. Még lehetett volna maradni, de a bal bokámban is hasogatott. De azért nagyon jól esett. Ha emlékeim nem csalnak, ilyen egy jó szex. :)) Nagyon fáradt vagy utána, de alig várod a következő alkalmat. Holnap megint megyek.
Második nap:
Vannak, akik már a kéztempót gyakorolják. Én nem vagyok köztük. Technikámat jellemzi, hogy amikor keresztben "átúsztam" a gyerekmedencét, úgy hogy az oktató húzott, utána megdicsért, majd megkérdezte:Ez az első alkalom? :)))
Azt javasolta, üljek este a TV előtt terpesz ülésben, hogy bejáródjon a lábam. De akkor hová teszem a laptopot?
Harmadik nap:
Már egy kicsit jobban ment, talán holnap kéztempózás is lesz. Élvezem a vizet. Jó két órát tempózok, mire hazaérek fáradtan, lezuhanyozok és hipp-hopp 9 óra. Jól befalok. Ez az egészséges életmód.:))
Negyedik nap:
Ma egy kicsit elkeseredtem. Már majdnem mindenki úszik, én is gyakorlom a kéztempót, de "összevisszakalimpálás" az egész. Ráadásul kicsit meg is ijedtem, belesüllyedtem a vízbe, hanyatt, de azért észnél voltam, mert végiggondoltam, hogy amíg nem állok fel, addig nem vehetek levegőt. Hétvégén elmegyek gyakorolni, hátha egyedül jobban fog menni. Nagyon görcsös vagyok. Mint az életben. Csak hazafelé vagyok mindig szomorú, mert eszembe jut, hogy nem vár senki, ha nem mennék haza, észre sem vennének. Ráadásul későn vettem észre, hogy KK keresett telefonon, este felhívtam, azt hittem, fontos, hát elég elutasító volt. Néha olyan hangon beszél, hogy legszívesebben szó nélkül letenném a telefont. Már megint elegem van az emberekből, hát nincs egy olyan ismerősöm se, akiben megbízhatom? Rokonaim is leszarnak, már elnézést a kifejezésért, nem hiszem el, hogy valakinek annyi a dolga, hogy nem tud pár sort írni arról, hogy vannak. Ezt az évet megvárom, jövőre kezdek valamit magammal, biztos van olyan ember, akivel lehet értelmesen beszélni. Nagyon hiányzik anyu, ő volt az utolsó, akit érdekeltem és aki törődött velem.
Még jó, hogy a macskáim várnak reggelente.
Bocs a rossz hangulatomért, de van ilyen. És azért is megtanulok úszni!
Többi nap:
Na, még egyszer voltam, aztán egy időre fel is adtam. Igaz, más is közbejött, bekékült a lábujjam, az egyik alkalommal bele(és nem be)rúgtam valamibe, s félek, nehogy ne tudjak Egyiptomba menni. A két úszásoktató előtt szégyenlem magam, de ha sikerülne leküzdenem a víziszonyomat, belevágnék még egyszer a tanulásba.
