Társtalanul

Már korábban írtam ide, de kitöröltem, mert nem akartam senkit sem megbántani. Meg már lényegtelen is. De a mai reggel, az csodálatos volt. Itt volt T., egyre jobban hozzászokom a kényeztetéshez. Hú, sok ilyen hajnal kellene.

Közben eltelt pár nap és a kedélyem ismét hullámzó. Biztos hozzájárul a munkahelyi hajtás is, nem fizikai, hanem idegi hajtás. De a legfőbb ok, hogy K. nem jelentkezik. Olyan jó volt elképzelni, azt a sok szeretetet, amit majd kapok tőle, esetleg azt, hogy együtt élünk majd. Tudom, hülyeség így elképzelni dolgokat, hisz még nem is találkoztunk, de egy normális embert ismertem meg benne a szkájpon, a hosszú beszélgetések alatt. Egy darabig el is hittem, hogy rengeteg a dolga és azért nem jelentkezik, illetve hagyja, hogy éljem az életemet, de most már nem bírom így. Tegnap írtam neki, hogy elmegyek pár napra megint Zsóryra, lefoglalom a szállást, de ha úgy gondolja, hogy a munkája már engedi, és el tud jönni hozzám, akkor nem megyek. Azóta sem válaszolt. Ez olyan megalázó, amúgy is sérült a lelkem, most megint sírhatnékom van, pedig már régen tettem. Megint előjött az az érzés, hogy senki sem szeret, senkire sem számíthatok és az nagyon szar érzés, ne tudjátok meg. G. is kínlódik a maga dolgaival, néha én próbálok neten keresztül lelket önteni belé. T. jön, két-három hetente, aranyos, meg minden, de az csak szex. Jön, aztán megy, szinte nem is beszélgetünk, furcsa ez az állapot. Én olyat szeretnék, aki megért, megszeret idővel, együtt lehetünk és nem kell félni a lebukástól, mert független, beszélget velem, néha nálam alszik, kirándulunk. Na pont ezek hiányoznak. Azt hiszem, most bőgök egy kicsit, aztán szétnézek ismét a twoo-n, hátha sikerül valakire rátalálnom, aki nem csak kefélni, vagy szkájpolni akar, hanem szeretni is.

Közben G. is meghívott, nem megyek-e le hozzá, bemennénk Szegedre megnézni a Munkácsy kiállítást. Jó lenne, csak írtam neki, inkább júliusban, mert ha most lemondom Zsóry-t és közbejön valami és nem tudok Makóra menni, akkor kiborulok. Jobb a békesség, most Zsóry, aztán majd következő hónapban Makó, esetleg hazafelé Bakonybél, mert ott van még egy wellness utalványunk, kettőnk nevére. Na majd alakul, legalább kiutazhatom magam. Nekem most azért is jó Zsóry, mert majd 1 hétig ott lehetek, G. meg azért addig nem biztos, hogy elvisel. :)) K. még nem jelentkezett.

A sors. A szállóban javítják a medencét. Közben működik, de betonoznak. Szóval megyek Makóra. Ott csak 3 éjszaka, de az is teljes 2 nap. Kialkudtam a minden esti szökőkút látogatást és G. azt mondta, főz rám. Megpróbálom rábeszélni a canopy-ra is. S én is átcsúszom megint a Maros fölött. Jó móka. Meg Szeged, Munkácsy kiállítás, ha bejutunk. Legalább nem leszek egyedül. S imádom Makót és szeretek G-vel lenni, pedig már "csak" a barátom.

79 éves szomszédasszonyom, aki majd minden kínomat, örömömet ismeri, azt mondja, K. biztos megijedt tőlem. Ezt ő viccesnek találja, nekem rosszul esik, bár lehet, igaza van. 18 év van köztem és K. közt, ez nem is lenne baj, de én sem vagyok mai csirke, K. meg 71 éves. Lehet, átgondolta, mit jelent az ő korának egy ilyen fiatal nő, akiről lehet azt gondolja, nagy igényei vannak. Pedig ha tudná, hogy a nagy szeretet és a törődés pótolja nálam a szexet, bár ahogy én tudom, azzal nincs nála probléma. Bár mondom, még nem találkoztunk. Közben igyekszem, nehogy beleszeressek valakibe. T-be azért nem, mert ő csak szex, meg egyébként sem független. G. messze van, meg már megégettem egyszer vele magam, inkább szeretném megtartani, mint jó barátot és nem elveszíteni, mint elmúlt szerelmet.

Sajnos nagyon gyorsan elrohan az az idő, aminek lassan kellene telnie. Már véget ért a makói vakáció, nagyon jó volt, sok séta, beszélgetés, kirándulás Szegedre, nagy alvások, pihenés. Barátság. Nem mondom, hogy nem szeretném, ha több volna, mert borzasztóan érzem ilyenkor G. hiányát. Pár napra Budapesten maradok, tegnap jöttem és holnap után akarok reggel hazamenni, de erősen gondolkodom a holnap délutáni utazáson, mert nagybátyám szokás szerint berúgott és nem vagyok én hozzászokva a részeg emberekhez. A nyugalmat kívánom. Lehet, azt gondoljátok, sokat nyavajgok, de még mindig nem találom a helyemet. Már párkapcsolati téren. G-vel imádok lenni, de kell(ene) valaki, aki szeret, aki tisztel, aki kíván és aki szintén velem szeretne lenni, akivel közös programokat csinálva tudnám leélni az ünnep-és a hétköznapokat. Bejött a képbe egy velem egykorú ózdi férfi, csetelünk pár napja, szkájpolni is szeretett volna, de mondtam, majd ha hazamegyek. Azért aki velem egyszer összejön, nem lesz könnyű dolga, mert akár féltékeny természet, akár nem, ha belegondolok, én se örülnék neki, ha elmenne napokra a régi barátnőjéhez nyaralni, még ha plátói is a kapcsolat, lehet, én sem hinnék neki.

Szóval K. felajánlotta, hogy ha találok valakit, nem áll az utamba, mert nem tartja tisztességes dolognak, hogy a nagy leterheltsége miatt hetekig még nem találkozhatunk és esetleg én így elveszítek valakit, akivel közben találkozhatnék. S ezt értettem félre. Megbeszéltük. Én is felajánlottam neki ezt a lehetőséget, ha talál valakit, azt mondta, ő már talált, engem. Remélem hamarosan túl lesz a pénzes dolgain és szabad lesz. Komoly tervei vannak, tiszteletben tartva az én kérésemet, hogy a lakásom és a munkám szent. Jaj, nem pletykálok el már mindent, majd alakul.

Istenem, most írt Gábor, nincs-e kedvem pénteken elmenni hozzá Makóra, sétálnánk egy picit... Már napok óta érzem rajta, hogy akar valamit. Fél éve hogy örültem volna a hívásának, de most mondtam, hogy most én mondom, hogy nem szabad felszakítani a sebeket, szeretem, mint embert, de nem akarok megint beleszeretni, mert az fájdalmas lenne és most nyugodt vagyok. Pedig esküszöm, szívesen elmennék, de nem szabad. Még ott van a szívemben, mint emlék, s lassan már csak mint szép emlék, a rosszakat igyekszem elfelejteni, de nekem már a jövőre kell gondolnom, arra, hogy szeressenek és én is tudjak szeretni és ez valószínűleg K-val lesz majd, ha végre lesz ideje elszabadulni a munkától.

Szombat van. Na és hol vagyok? Természetesen Makón. Csak baráti alapon, tehát semmi szex, de baromi jó, sétálunk, főzőcskézünk, délután megyünk a kalandparkba, mert drótkötélen akarok átcsúszni a Maros fölött. Tegnap rengeteget zabáltunk, utána aludtunk egy jót, olyan nyugis itt, imádom Makót, s tulajdonképpen Gáborral is szeretek lenni, de beleszeretni nem akarok. Mert bonyodalmas lenne megint az életem. De nélküle is rossz lenne. Bigámista akarok lenni!!! Na jó, ez vicc volt.

Hétfő este, Adele-t hallgatom, szenzációs ez a nő, gyönyörű érett hangja van. Nagyon jól sikerült ez a hétvége, nem panaszkodhatom, elégedett vagyok a mostani életemmel, van egy klassz barátom, ahol feltöltődhetem, csak szerelmesnek nem szabad lennem, van valaki, akivel még nem találkoztam, de akit még az sem bánt, hogy Gáborral töltöttem a hétvégét... S persze van munkám. S naná, hogy lebuktam a munkahelyemen, hogy hol voltam, kolléganőm lánya rögtön kiszúrta a fészbukon a feltöltött képeket. Ennyit a titkolózásról. :)

Ma megint lebukás, hajnalban itt volt T., utána elvitt dolgozni, persze, amikor szálltam ki a kocsiból, meglátott 2 kollégám. Aztán vigyorogva szóvá tették, hogy jó kocsiból láttak kiszállni. Esküszöm, fogalmam sincs, milyen autóval volt. Tulajdonképpen nem zavar a lebukás, nem tartozom senkinek felelősséggel, mondhatni, élvezem is a dolgot. Csak hát ez a kapcsolat nem az igazi, csak szex és én többre vágyom. A Gáborral való meghittség és a T-vel való szex egyvelegét szeretném egy emberrel élvezni. Ez lehetne K, de már rég nem szkájpoltam vele és már hosszú az az idő ahhoz, hogy az érzéseim megmaradjanak az irányában. Itt a hosszú hétvége, valamit már léphetne, úgy érzem, fog is, ha nem, akkor már nem sok esélyt adok ennek a kapcsolatnak. Üzleti ügyek ide, üzleti ügyek oda, nem lehet senki sem ennyire munkamániás.

Hosszú hétvége. Most semmi programom nem volt, úgyhogy főztem, meg sütöttem. Kicsit rossz lett a hangulatom, találkoztam szombaton a piacon egy ismerősömmel, vele volt Veszprémből a barátnője is, aranyos fiatal nő. S eszembe jutott K. Pont K., akivel még sosem találkoztam, de akivel hiszem, hogy ha összejövünk, szép lesz az életem. Legalábbis erről ábrándozom. Már nagyon szeretnék vele találkozni. S nem bánnám, ha már elmúlna ez a zűrzavar, ami most körülöttem van, egy valakit szeretnék, aki a barátom, a szeretőm, a társam, a szerelmem lenne egy személyben. Picit félek attól, hogy K. sokkal idősebb, mint én, s ha együtt lennénk, szeretném, ha még sok időnk lenne együtt. Dehát a minőség a fontos, nem a mennyiség, s ha együtt leszünk, igyekszünk majd kihasználni minden időt, együtt. Ha... Na, az van, amitől nagyon féltem. Szerelmes lettem.

Lassan vége a hónapnak, kifáradtam, elmegyek picit Zsóryra pihenni. Egyedül.

Még április van, de már annyira összefolytak a történések, hogy inkább új bejegyzést nyitottam. Hálistennek, lenyugodtam , már nem jön rám a bőgés és az önsajnálat egyfolytában, sőt, nagyon is jól érzem magam a bőrömben. Még nem tisztázódott le minden, de kezdenek kitisztulni a dolgok. Gábor iránt már nem érzek semmit, szimpla netes barát. A szeretőm, bocs, az egyszerűség kedvéért hívom így, még megvan. Rendes ember különben, azzal nem foglalkozom, hogy ő kit csal meg, az legyen más problémája. De mivel közben rájöttem, én elsősorban szeretetre vágyom és csak másodsorban szexre, nem hiszem, hogy sokáig fenntartható lesz ez a kapcsolat. Különösen, hogy ÉN nem tudok kétfelé élni és ha sikeres lesz az ismerkedésem K-val, akkor szépen elbúcsúzom T-től.  K. tud T-ről, de azt írta, imád, így is szeretne velem találkozni, s majd úgyis alakul a dolog. Szerintem azért ilyen nyugodt, mert korábban mondtam már neki, ha mi összejövünk, akkor én szakítok a korábbival. Egyre többet gondolok K-ra, s várom a közös kikapcsolódást, ami itt lesz a közelben, mert rám bízta, hogy hol, s mivel fizetés előtt igen csehül állok, gondolni kellett az útiköltségemre. Utána hazajövünk, csak először idegenben szeretnék találkozni vele. Független és nem lesz gond neki az utazgatás és a wellnessezés, amire én igencsak rászoktam. De egyedül már nem szeretek menni. Na, ennyi elég mára, mert teljesen nem akarom kiteríteni a lapokat, úgyis sokat elárulok magamról, de a páromról, illetve lehetséges páromról nem szeretnék többet.

Közbejött valami, most nem találkozunk. Én megértem, meg tudom, miért, csak az a baj, hogy előjöttek azok az érzések, amikor Gábor nem akart találkozni velem karácsonykor és ettől nagyon szar lett a hangulatom. Ezt meg is írtam K-nak. Próbálta átütemezni a dolgait, de nem sikerült. Remélem hamarosan sikerül.

Közben vasárnap lett, picit unatkozom. De aki ismer, az tudja, akkor tudok igazán kikapcsolódni, ha fülem-farkam elengedhetem. Már nem szó szerint értve. erre az egyébként nagyon aranyos szomszédnénim megkért, segítsek már neki kitölteni az egyszeri gyógyszertámogatás iránti igényt. Ez rendben is lenne, nem nagy munka. De. Szerdán be akarja adni az orvoshoz a papírt, valamelyik nap, míg itthon vagyok, csináljuk már meg. Mondom, nem sok munka, de az a tudat, hogy valamit meg KELL csinálni, már elrontja az itthon létemet. Mondtam, ma délután megcsinálom neki, remélem összejön, különben annyira ideges tudok lenni, hogy elrontja a hétvégémet. Legközelebb, ha hosszú ünnep lesz, akár egyedül, akár Valakivel, de elmegyek itthonról, mert tegnap is négyen jöttek meglátogatni, ma ez a kérés, nem tudok így lazítani. Délelőtt is elaludtam, szomszéd néni csodálkozott, mitől vagyok fáradt? Mert ugye csak az ó családja dolgozik sokat. Hát mitől. Idegileg a munkámtól. Na kicsit zavaros lett a megfogalmazás, de nincs kedvem javítgatni. Szóval nem szeretem a kötött programot, ha pihenek, akkor kötöttségek nélkül akarom tenni. Ez a lényeg.

Úristen, még el sem kezdődött és már vége. K-val. Majd később leírom, most nem megy. Vagy még sincs vége? :)

"Fénylő április 4". Egész nap ez jár az eszemben. Meg Gábor. Azért akármit is csinálok, nem tudom a szívemből kiverni. Elég fura kifejezés. A legszívesebben nála tölteném a húsvétot, még ha szexmentesen is. Hát, sajnos ez veszett fejsze. A szeretőmmel, mert ő csak az, is régen, több mint egy hete találkoztam, nem olyan egyszerű dolog titokban ide-oda utazni. Most nagyon kéne valami, ami feldob, mert kezdek picit magamba süppedni. Jön az ünnep, mehetnékem van, de hová????? Meg a pénzemet sem utazhatom örökké el!

Kellemes és boldog ünnepet Nektek. Szokás szerint egyedül, bár virtuálisan már meglocsolt Gábor, kapott érte egy virtuális tojást. Ilyenkor sincs sok dolgom, mivel vendégre nem számítok, sütni, főzni nem kell, Rnénitől mindig kapok valami kóstolót, az bőven elég. Olyat csinálok ma is, amit hétköznap nem, mákos csíkot főzök ki, megkívántam. Hétköznap szoktam különlegességeket enni, futár hozza a finom salátás fitness kaját, hogy nehogy visszahízzak. Úgyhogy hétvégén, ünnepekkor lazíthatok. A lényeg, hogy Coca cola Zero legyen itthon, más nem számít. Most éreztem azt, amit korábban csak olvastam, hogy az ünnepnapokon a szeretők magányosak, mert párjuk ilyenkor a családdal van. Nem nekem való ez az életforma, hisz úgy indultam neki a társkeresésnek, hogy függetlent keresek, aki nem olyan messzire lakik, mint Gábor, lehet vele programokat csinálni, nem kell arra várni, míg a másik el tud autókázni hozzád, nem is kis távolságból, s nem akkor, amikor szeretnéd, hanem akkor, amikor alibit tud szerezni. Úgyhogy keresgélek tovább, hátha találkozom olyannal, akivel el is tudok beszélgetni, van közös téma, tetszünk is egymásnak, mert késői társkereső tanulmányaim során jöttem rá olyan dolgokra, amikre fiatalon kellett volna, hogy nem elég, hogy szimpatikus legyen, de szexuálisan is vonzódjatok, mert a párkapcsolatot nem lehet, nem szabad erőltetni. De csupán a szex sem elég, bár néha kompromisszumot köt az ember, s egyik vagy másik hiányzik a kapcsolatból, de az az igazi, ha minden jól megy. Tegnap beszélgettem egy új férfival, pontosabban kettővel is, nem is beszélgettem, csak cseteltem, érdekes ez, kitágul a világ, olyanokkal "találkozol", akikkel talán soha, s nem tudhatod, mit hoz a jövő. Szóval jó ez az internet, főleg a hozzám hasonló "vén" csajoknak.

Ma addig udvarolt nekem cseten, az álprofilomon egy férfi, hogy megmondtam neki a rendes nevemet és a szkájp elérhetőségemet. Beszélgettünk. Először nem akartam, mert messze lakik, meg idős is hozzám, aztán nem bántam meg. Nagyon kedves. Néha egy beszélgetés is sokat jelent az embernek, a nyűgjeidet, a bonyolult életedet könnyebb elmondani egy idegennek, mint egy közvetlen ismerősnek, vagy rokonnak. Bár én nagyon szeretek mesélni magamról, ha úgy érzem, valakit érdekel az életem, és nem csak szimplán kíváncsiskodik. A szerető dolgon csodálkozott, hogy tudok érzelem nélkül, de aztán szerintem megértette. Rnéni rosszul lenne a korától, hisz neki az 52 éves is öreg hozzám. :) Én 53 leszek az idén. Ezt azt hiszem, egy darabig nem árulom el neki. Mármint az új internetes ismerősöm korát.

Aztán csak elárultam és meséltem róla. És azt mondta, ismerjem meg, mert hátha pont őbenne találom meg azt, amit keresek. A szeretetet.

Attól félek, lassan szerelmes leszek. De ez olyan jóóóóóóóó dolog! Úgy döntöttem, belemegyek a találkozásba. Semleges helyen. Rám bízta, hol, most keresgélek.

Nem sok beszámolni valóm van. Lehet, hogy ismétlek is dolgokat, akkor elnézést kérek. Elmegyek Debrecenbe egy picit pihenni, egyedül. Lehet, hogy valamelyik nap találkozom ott egy netes ismerősömmel, aki a közelben lakik. De ez még egyáltalán nem biztos. Csak beszélgetős találkozást tervezek, annyira nem ismerem ezt a férfit, túl sokat nem szoktunk csetelni, reggelente beköszön, este meg elköszön. Gáborral beszélgetünk, meg lájkolom a beírásait egy bizonyos oldalon, ahol jól akar szerepelni. Kis túlzással még a szerelmi ügyeimet is vele beszélem meg, már csak azért, mert igazából nincsenek is szerelmi ügyeim. Őt nem zavarja, jó haverja vagyok, szerelmének nem tekint(ett), ez van. Kezdem elfelejteni, mint férfit. Viszont sokat beszélgetek egy ózdi férfivel, nem tudom, alakul-e valami belőle. Némely témában picit elvont, az én érdeklődésem meg leszűkült néhány témára az utóbbi időben. Zene, utazás, internet, kapcsolatok... Úristen, hová lett a régi énem! Azt mondta tegnap, hogy nekem is ..na mindegy, majd máskor leírom.

Szóval arról cseteltünk, hogy ment egy szám és az olyan pároknak szóló volt. Mondtam Neki, hogy neked való szám, mert neked van kapcsolatod, de nekem nincs és erre azt mondta, neked is van, csak még nem vetted észre. Hát ha Ő úgy értette, ahogy én szeretném, akkor jó lenne. Tudok is vele beszélgetni, tetszik a humora, meg közel is van. Régen ismertük egymást, most még nem találkoztunk. Ma nagyon ideges voltam, sok volt a meló, meg kapkodni is kellett, s ha feszült vagyok, olyan dolgok jutnak az eszembe, amik megnyugtatnának. Na, nem bánnám, ha összejönnénk, hogy érthető legyek.

Hullámvölgy. Ma nagyfőnök előadta, hogy mindegy, hová utazik az ember, csak az nem mindegy, kivel. Viccesnek szánta, de az én nagyon gyenge lábakon álló kedély állapotomnak elég is volt. Ahogy kitette a lábát az irodából, majdnem rámjött a bőgés, hogy én egyedül megyek. Annyira utolsó lennék, hogy nem tudok magamnak párt találni? Annyira vágyom már a szeretetre, hogy attól félek, nehogy meggondolatlanul belebújjak valaki ágyába, azért, hogy ha arra a kis időre is, de azt érezzem, valakinek kellek.

Az ózdival nem lesz semmi, ő csak beszélgetős, kiderült, ráadásul valószínűleg unja a nyavajgásomat. Lélekgyógyásznak szerettem volna használni. Hát arra már rájöttem, csak akkor kellesz valakinek, ha vidám vagy, gondtalan, mosolygós, magabiztos. Na, én egyik sem. Úgyhogy vagy elfogadom valamelyik komolytalan férfi ismerkedős ajánlatát és feladom elveimet, de legalább a testemnek jó lesz, ha a lelkem magányos is marad, vagy maradok egyedül, mint Gábor előtt, 17 évig. Már az előbb kibőgtem magam, annyira egyedül vagyok és ilyenkor szenvedek, mert tudom, senkinek sem vagyok fontos. Senkinek sem kellek. Most sajnáltatom magam, legalább egy icipicit sajnáljatok! Hogy miért nem voltam jó Gábornak?! Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, a bonyolultsága mellett.

Hú, ez egy nagyon "vidám" utazás lesz. Nem tudok aludni, pedig már fél 10 van. Bevettem egy xanaxot. De most csak egyet! Már tiszta vörös a szemem, rég bőgtem ennyit, most a változatosság kedvéért Gábor miatt. Lehet, még mindig szeretem? Kitett a fészre egy József Attila verset. Gyönyörű. Csak nem nekem szól. Nem tudom kinek, lehet, ő is csak úgy tárgy nélkül szenved, mint én?

Várlak
Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

Na, ezen is bőgtem, a múltkor a sminkleszedéskor jutott eszembe, hogy olyan vagyok, mint a bohóc, ha hazaérek, lemosom a sminket, mert vége az előadásnak. Vettem egy doboz óvszert. Hátha meghülyülök Debrecenben. Fő a biztonság. A blokkot lefotóztam és elküldtem Gábornak, na nem rossz indulatból, hanem azért, mert pontokat gyűjt vele. Le lehet vásárolni a neten. Hát ilyen a kapcsolatunk. Baráti. Csak szerintem én még most is őt szeretem. Az isten bassza meg ezt a kurva életet!

Nem is rossz ez a wellness, csak az a baj, holnap már letelik. Míg ideértem, addig volt szar, mert mindig az volt az érzésem, Makóra megyek és vár Gábor. De aztán este már jobb lett, másnap meg teljesen kisimultak az idegeim. Sok tervem volt erre a hosszú hétvégére, nem minden sikerült, majd el kell még egyszer jönnöm. A Déri múzeumot felújítják, a szökőkutak még nem működnek, de a többi dolog, amit láttam, meg fotóztam, az klassz volt. A fészbukot feltöltöttem a fotóimmal. :) Az óvszerre nincs szükség, de nem is bánom, mondtam Gábornak, majd felfújom lufinak. Mert beszélgettünk... Az ő lánya vízibombát szokott belőlük csinálni, ha nála van látogatóban. Mennyire más idők, én apunak még beszélni sem mertem volna ilyesmiről! Közben a twoo-n egy miskolci hapsi mindenáron össze akar jönni velem, mondtam, nős emberrel nem, de azért jól esnek a bókok, meg ami igaz, igaz, jót szórakozom rajta. Megkérdeztem ma is, hány nőt szédít egyszerre? :) Mert jól esik, hogy azt írja, gyönyörű vagyok, de azért hülye nem, hogy elhiggyem, ezt komolyan írja. Van tükröm, meg önkritikám. Igaz, ő meg csak a legjobb képeimből készült válogatást látja. Na, ki is a nagyobb szélhámos??? Azt mondja, Debrecenbe ő is elvitt volna, meg a csúcsra. hihi, hehe, vagy szögediesen höhö. Kell egy kis bolondság.

Érdekes, hazaértem és visszatértek a hülye gondolataim. Közben vitázom magammal és sikerült magam lebeszélni Gáborról, mert akármit is gondolok most róla, meg bármilyen aranyos is, ha beszélgetünk, csak szakítottunk már és nincs értelme foglalkozni a dologgal, mert megint csak zsákutca lenne. Lehet, működne valameddig, de aztán újból kikészülnék. Mert már megint kezdek idegeskedni és annak semmi értelme. Ne én bomoljak már egy hapsi után, bomoljon már az értem!! S olyat kell keresni, aki megfelel ennek a kitételnek.

A kocka el van vetve. Megalkudtam magammal, feladom eddigi elveimet és .... Kevesebbel is beérem, mint a világmindenség. :)

De már nagyon várom azt a "kevesebbet". S ő is várja, az a lényeg. Naa, ennyit erről a dologról, ha jól sikerül majd az első "randi", kiteszem ide a vigyori fejeket, de még várni kell pár napot. S aztán erről a dologról több szó nem esik, mert ahhoz túl bonyolult. Már nem az én részemről. De döntöttem, belevágok.

:) :) :) :) :)

Szóval belevágtam. Normális esetben az embernek van egy 3in1 hapsija. Aki egy személyben barát, lelki társ és szerető. De ilyet szinte lehetetlen találni ennyi évesen. Most nekem van 3. Kettő csak virtuálisan és csak beszélgetős. Gábor szinte felszabadult, mióta tudja, van valakim. Ma is mondom neki, vagyis hát írom, mert inkább csetelünk mint szkájpolunk, hogy milyen furcsa, mennyi mindent meg tudunk beszélni. Kérdezi, miért furcsa? Hát, mondom, mert mások szóba sem állnak egymással a szakítás után. Erre ő, miért, mi nem szakítottunk, csak szex nincs, de attól barátok vagyunk! Hát igen, ez vele a helyzet. Tulajdonképpen mindhárman tudnak egymásról, de nem beszélem ki egyiket a másiknak, csak elmondtam és kész. Az ózdi csetpartneremmel is jó a kapcsolat, vele egész más a témánk, mint Gáborral, de szeretek vele beszélgetni, néha ugratjuk egymást, elmélkedünk mindenféléről. De szigorúan baráti alapon. A harmadik, na ővele nem beszélgetni szoktam. Különböző okok miatt nehéz összejönnünk, de ha sikerül, az tényleg maga a csúcs. Mivel tudom, hogy ismerősök is olvassák, nem részletezem. De ha fiatal koromban sikerült volna egy ilyen hapsit kifognom, merő élvezet lett volna az élet. Na azért most sem panaszkodom. :) Szóval ilyen bonyolult az életem, majd 80 éves szomszéd néni nagyon élvezi ezt a körülöttem lévő "összevisszaságot" és ő a legnagyobb szurkolótáborom. Már megleste a barátomat. A leselkedőn keresztül. :)

Kedves tánckoktél. Azért kíváncsi vagyok a véleményedre.

Szerelmes vagyok, Gáborba. S most mind a ketten szenvedünk a távolságtól, a hóhelyzettől. Ha ez így megy tovább, az a közös wellness nem baráti alapon lesz. Szerintem mindketten megijedtünk attól, hogy elveszítjük a másikat. Itt nem számít már semmi, se tanácsok, se józan ész, csak az érzés. Ez a szerelem. Viszont .... van még valaki, na, már annyira bonyolult, azt hiszem, egy darabig nem is írok ide, még nem rendezem soraimat.

A kurva isten bassza meg a Valentin napot, mindenhol mindenki a szerelemről beszél, teljesen kikészültem, megittam a maradék Unicumot, egy kicsit becsíptem tőle. Annyira, de annyira vágyom Gáborhoz, legszívesebben már a héten elmennék hozzá, de nem erőltethetem rá magamat. Nem a szex, hanem az ember, minden nyűgjével együtt, hiányzik, szexet kapnék a másiktól is, ha nagyon akarnék, de tőle szerintem csak azt, Gábortól mást. Is. Kurvára hiányzik.

Na, vége. Nem mentem. Nyüglődött, végülis mint embert szeret, de mint nőt nem. Ezt nem mondta ki, de ez a lényeg. Azt mondta, ő szívesen találkozna, de az a 3 nap sok.  Na nekem ez már az utolsó csepp volt. Mondtam, akkor nem megyek, mert nincs értelme a kapcsolatnak, ha neki az a 3 nap sok, ami nekem meg kevés. A végén, hosszú csetelés volt, megkérdezte, akkor barátok sem lehetünk? Hát nem. Én tovább akarok lépni, de ha ő ott van a háttérben, nem tudok. Kurva szar érzés, mert mindenről ő jut az eszembe. Nagyon szerettem. De el kell felejtenem.

Közben ismerkedem a neten. Gábor lassan, de felejtődik. Ez a társkeresés is érdekes dolog. Mennyiféle ember, a legtöbb csak szexet szeretne, ki burkoltan, ki nyíltan, ki hízelegve, ki közönségesen adja írásban a tudtodra. Néha elkeseredem, néha röhögök rajtuk. Attól függ, épp milyen a hangulatom. Csaba eltűnt az éterben, szó nélkül, beijedt, amikor meséltem neki, hogy egyik kollégám fia ott dolgozik, ahol ő. Eszem ágában sem volt róla mesélni a kollégámnak, csak feltűnt a dolog, de ő megijedt, nyilván az asszony mellett csak szkájpon leírt erotikus dolgokat engedhetett meg magának. Úgy tűnik, csak a szája nagy típusú férfi. Nagyon szerencsétlen vagyok ezen a téren. Összefutottam egy korban hozzám illő helyi régi ismerősömmel, csak cseteltünk eddig, meg szkájpoltunk, mindenféle témáról, nekem nagyon szimpatikus. Erre ő meg az ország másik végébe udvarol. Most is utazik, gondolom a barátnőjéhez, nem is gondoltam volna, hogy ez olyan szar érzés lesz nekem, már megint elkezdtem kötődni valakihez, pedig nem lenne szabad, s erre őt is elveszítem. Én bennem van a hiba, fel kéne szedni ezt a sok hülye kanos hapsit, levezetni a feszültséget, nem foglalkozni a szeretettel, szerelemmel, de az nem én lennék. Megint kurva szar a hangulatom. Ja, egyébként már március 2-a van, 4 éve kezdtem el írni ezt a blogot.

Tele a sajtó, hogy szétszakadt Sarka Kata mell inplantátuma. Nekem meg a lelkemé. Azzal ki foglalkozik? Már az sem érdekel, ha esetleg ismerősök olvassák röhögve, amit írok, de muszáj kiírni magamból, ha nem akarok beleőrülni a dolgaimba. Szomszéd néni szerint jobb volt, amikor anyu halála után csöndesen éltem. De élet volt az? Munka és haza, munka és haza és ez így ment éveken keresztül. Míg éltek a szüleim, akkor is ugyanez, csak legalább volt kihez hazajönni. Nem találom önmagamat, néha őrültségeket teszek, vagy tennék, de még az sem sikerül. Társkereső oldalakon hirdetem magam, közben úgy érzem, mintha marhavásáron lennék. Vágyom egy társ után, aki szeret, de még a régi emléke is itt van a fejemben, hiányzik az az érzés, amivel siettem hozzá, siratom azt, hogy fiatalnak éreztem magam, hogy volt cél az életemben. Magamat siratom. Valahogy semmi sem akar sikerülni. Összeomoltam és közben egy vadidegenhez fordultam, kétségbe esve kiáltva az éterbe. Volt annyira becsületes, hogy nem használta ki az alkalmat, én sajnálom, hogy nem. Már utálok becsületesnek lenni, semmi értelme. Erre már sikerült rájönnöm. Néha elgondolkozom, aki csak ennyit lát belőlem, amilyen az utóbbi 1 hónapban voltam, mit gondolhat rólam. Megpróbálom összeszedni a lelkem inplantátumát, s újból fiatalnak érezni magam, de már semmi sem lesz a régi. A hétvégén adják át Makón az uszodát. S én már nem leszek ott.

Közben Gábor is szenved, ő is szerelmes, csak nem belém. Tegnap este, meg ma délelőtt én nyújtottam lelkisegélyt neki. Azért egy kicsit szar érzés volt, mennyivel egyszerűbb lenne, ha belém lenne szerelmes. De hát ilyen az élet. A fészbukos beírásait olvasva attól féltem, öngyilkos lesz, azért próbáltam nyugtatni. Még tanácsokat is adtam, én, aki magam is tanácsokra szorulok. Na, mindegy, ez van. Mondtam neki, ha mégis összejönne a szerelmével, nekik adom az üdülési utalványt, ami a kettőnk nevére szól. De nem fogadta el.

Azért estére már vigyorgok is. Szimultán beszélgetéseket folytattam, a fészen Gáborral, szkájpon egy új ismerőssel, ne is mondjam, 40 éves, Gábor csak öttel volt fiatalabb, Csaba 12-vel, közben valaki rámírt az egyik ismerkedős oldalon, mozgalmas virtuális este volt. Közben még Csabával beszélgettem, lefagyott ott az oldal, ezt megírtam Gábornak és nem kiröhögött? Hogy az isten ujja. Mondtam neki, ne röhögjön, mert ő a hibás, még nem ismertem, jól megvoltam egyedül... Erre mondta, vigyázzak magamra, meg bejelentette, holnap csak délután lesz netközelben, meg küldött 2 puszit. Na, ezt hová tegyem?????

Ma lefoglaltam a szállásunkat, remélem nem jön semmi közbe, engem is elenged a főnök, persze neki nem szeretném megmondani, azért kérek szabit, mert az exemmel megyek kikapcsolódni! Már csak hóesés legyen és én mezítláb szaladhassak a hóban. Milyen hülye kívánságaim vannak, ugye? Csaba azóta sem jelentkezett, az az érzésem, még sincs ő válófélben és rajtakapta az asszony, hogy csetelt velem. Remélem kellemes, pihentető pár nap lesz és békében válunk el egymástól. :)

Tegnap este jelentkezett, sokat cseteltünk. Rendes embernek néz ki, egyelőre nem mondtam neki az ex-es pihenést.

Hú, ma 4 órát cseteltünk Csabával, hát mit mondjak, ki lehetett volna tenni a 18-as karikát. Holnap is hív, de mi lesz, ha jövő hét végén is? Nem szeretném elveszíteni, azt hiszem, Gáborral maradok a baráti alapnál az üdülésen.

Közben a hideg miatt lemondtam a szállásfoglalást. Most nem is bánom. Újra és újra elolvasom, amit Csaba írt, hát nem bánnám, ha eljönne, nem tudom, milyen szerető, de amit leír nekem, az alapján valami csodálatos lehet. Még elképzelni is mámorító. Húúúú. Felhívhatna ma este is, bár nemrég érhetett haza munkából. Hiányzik.

Zajlik az élet, igaz, csak virtuális síkon. Ma régi fotót kerestem, makóit, s közben írtam Gábornak, hogy "de jó volt Makón". Erre azt írta, miért, nem biztos, hogy nem leszel még ott?" Lehet, azért hiányzom neki? Most mit csináljak, versenyeztessem őket, ki ér hamarabb célba? Tanácstalan vagyok, az kellene, hogy Csabával személyesen is találkozhassam, hogy lássam, személyesen milyen. Mert Gáborhoz nagyon sok emlék köt, de nem hiszem, hogy jó vége lenne felmelegíteni vele a kapcsolatot, nem akarok megint összeomlani. Na, majd a február mindent eldönt.

Ennek a blognak az a címe, hogy társtalanul. Nagyon jól megvoltam egyedül, míg egy rosszul végződött, de kellemes kapcsolat rá nem döbbentett, jobb, ha van valakid. Azt már tudom, nem szabad messzire keresgélni, mert a távolság megöli még a nagy szerelmeket is, a kicsiről nem is beszélve. Ami kimaradt az életemből fiatal koromban, mert akkor más normák között éltem, azt most kell megtanulnom. A társ keresést. Mégpedig úgy, hogy nem véletlenül találkozol a nagy vagy kis Ő-vel, hanem célirányosan keresed, ki szabad, kivel vagytok egymásnak szimpatikusak.... És ezt türelemmel kell csinálni. Sok értéktelen, már számodra értéktelen ember között kell rátalálnod az igazira, megszerezned és ami a legnehezebb, megtartanod. Mennyivel könnyebb lenne, ha már ismernéd, de az ismerősök között nem merek próbálkozni, mert nem akarok elveszíteni emiatt egy jó barátot. Marad tehát a vadászat. Van egy "oktatóm", akivel szkájpolva beszélünk a társkereső férfiak lelkéről, sok bizalmas dolgot megosztva egymással. Az ő segítségével, többek között, tettem magam túl a lelki válságon, segített rajtam, amikor kétségbe esésemben furcsa dolgokat művelve fordultam hozzá, mint vadidegenhez, a többi maradjon titok.

Jó ez az internet, hisz sok minden kérdésemre választ kerestem és találtam, csak megváltozni nem segít.

Öreg vagyok, csúnya vagyok, kövér vagyok. És mostanában semmi sem sikerül. De eljön még az én időm is, csak győzzem kivárni.

Hát, kezdem összeszedni magam, ha nem tudnám, hogy ismerőseim is olvasnak, hű, miket írhatnék ide. Én, a szolid úrilány, mondhatnám, ha lány lennék, meg úri, de munkáscsaládból származom, ezért inkább csak annyi, hogy egyelőre csak virtuálisan, de bepasizom és ez most, mármint hogy egyelőre csak virtuális, rajtam múlik. De még nem tudtam elfelejteni az előzőt, ha nagyon kérne, újrakezdeném vele, még akkor is, ha tudom, hogy nem fog kérni, meg nem sok jó sülne ki abból a kapcsolatból, mert óriási a távolság és ha fizikailag át is lehet hidalni, lelkileg nagyon nehéz kibírni, hogy a másik nincs ott melletted, amikor szükséged lenne rá. De olyan jó volt hozzátartozni. Most nagyon meg kell változnom, ha végleg össze akarom szedni magam, anyuék biztos nem örülnének annak, amiket a fejemben forgatok, bár lehet, megértenének. És az vesse rám az első követ, aki olyan sokáig magában élt....

Na ennyi elég is, mert még a tőlem is kerekdedebb kollégám kíváncsiságát nagyon felkelti, hogy mi is történik velem. Ugye, NYT? :)))

2012.01.15

Közben sikerült magamban is lezárni a régit. Teljesen nem szakadtunk el egymástól, néha beszélünk pár szót a fészen, lájkoljuk a másik által kitett idézetet, zenét, de ennyi. Már nem fáj, ha rágondolok, vagy Makóra, vagy az utazásokra. Előbb-utóbb emlék lesz minden. De már nem tudnám újrakezdeni. Lassan én is lehiggadok, furcsa dolgokat hozott belőlem elő az év végi idegösszeomlásom, ennek örülök is, meg nem is. Mindenképpen fordulat volt az életemben. Most már nyitott vagyok egy új kapcsolatra, rózsaszín köd nélkül is. Nagyon sokan segítettek, hogy ez sikerüljön, mindenki a maga módján, persze más-más tanácsokkal, de mindegyikből tanultam valamit. Köszönöm mindenkinek, aki jót akart.

...hát elég hülye voltam, ahogy itt visszaolvasom a dolgokat. A hülyeség azért nem halt ki belőlem, de legalább én életben maradtam. Hála lelkes kollégáimnak, rokonaimnak, akik nem hagytak magamra, meg számotokra egy ismeretlen férfinek, aki szkájpon keresztül hozza rendbe lelki világomat. Szerencsére látta, milyen állapotban voltam és ez tartotta vissza attól, hogy kihasználja a helyzetemet, ami elég kihasználható lett volna, ha rajtam múlik. Na, ez olyanra sikeredett, mint az Oscar gála, ahol köszönetet mondanak ennek, annak. Én neki mondok köszönetet, önkéntes lelki rendbetevőmnek. Remélem erről a blogról nem beszéltem neki, mint utóbb kiderült, minden másról. Személyes ismerőseimnek már korábban megköszöntem. puszi nektek, köszi a jó kajákat, amit idehordtatok,bár mint utóbb kiderült, rnéni macskáknak szánt kocsonyamaradékát is megettem. Bocs, annyira abszurd volt ez az utóbbi időszak számomra, hogy csak röhögni tudok rajta.

Olyan szépen indult minden.

december közepén elkéredzkedtem, lerohantam hozzá, öröm, főzés, szex, séta, főzés, szex, minden csodálatos volt. Terveztem, hosszú szünet,biztos ő is örülni fog nekem, hát jöttek a kifogások. (Bocs. a hibákért, tegnap vettem be 30 szem 0,5-ös xanaxot, még a hatása alatt vagyok. ) Aztán kibukott a dolog, szerelmes uncsija nőjébe,nem is viszonzatlanul, az sincs ellene a dolognak, állítólag, szerintem bejátszik még egy harmadik is. Ez ellen mit lehet tenni? Legalább állt volna elém és megbeszéljük, nem hagy kétségek között. 17 év után gyakorlatlan vagyok, az biztos mindent tud. Meghát vannak dolgok, amiknek nem lehet parancsolni. De megbeszélni mindent lehet.

Gyógyszertől kábán irtam a falamra, aki kettőnknek ismerőse,az engem vegyen le. Erre valaki merő jószándékból körüzenetet csinált, ez is rajtam száradt. Szeretnék meghalni, de a gyógyszereimet elvette, elvitte Pepi, rokonaim állandóan telefonálnak, hogy rámhívják a mentőt, a 3. emeletől hiába ugrom ki, legfeljebb nyomorék leszek, akasztani  meg nem tudok. Majd szerzeek megint gyógyszert. Nagyon rossz a szakítás, de még rosszabb a barátom elvesztése.  S az, hogy rámfog mindent, holott ugyanúgy tehet róla, mint én, hogy ide jutottunk.

Fáj mindenem, tegnap este nem volt erőm a xanaxtól, elestem, becsináltam, nem bírtam fel sem kelni, csak húztam magam a földön, de nem is tudom, meddig tartott. Az oldalam piros, mindenem fáj.

És ennek ellenére -jaj, alig tudok ülni, remélem nem tört el a farkcsontom - még hiányzik, szeretném megbeszélni vele a dolgokat, lent nála, Makón,nem lehet 1 évnek ilyen vége, hogy kínunkban kígyót-békát kiabálunk egymásra. É nem ilyen vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! emlékszel még Erzsókára, na az vagyok én.Ez , amilyen most voltam, ez a gyógyszer volt. Jó, soha többet nem mondom, hogy szeretlek, ez lassan ki is halt belőlem.

Lehetünk még barátok, titkosak, néha egy-egy úttal, hisz olyan jó votl, legalábbis nekem, mindenütt veled. Hozzád se érek, ha akarod, de ha épp kedved lesz,kefélhetünk is, én nem tartozom senkinek felelősséggel. Találkozzunk, kérlek, 6-án este..............

Á, még a halálhoz is gyáva vagyok. Pedig úgy szeretnék meghalni, holnap kérek megint receptet, hátha még az idén meglesz. E. élt 52 évet.

Tényleg, semmit sem tudnak rólam, ne pap temessen. Születtem Ózdon, egyszem gyerekként, akit imádtak a szülei. Óvoda után a II-es számú általános iskolában jártam, majd a József Attila Gimnáziumba, orosz tagozatra. 1978-1981 között Kazincbarcikán tanultam a Vegyipari Automatizálási Főiskolai Karon. 1981. szeptemberétől dolgozom, előbb az Ózdi Kohászati Üzemekben,majd az Ó....KFT-nél és jelenleg az E...Gázkereskedő cégnél. Jelenleg? Ugyanmááááár, most már sehol. Amire világéletemben vágytam, a szeretetre. 17 év után akadt valaki, aki végre magához ölelt, akit szerethettem, még ha mint utólag ki is derült, viszonzásra nem talált. Ennyi elégis belőle.Temetésemen a következő szóljon.

https://www.youtube.com/watch?v=JCpUoiPOR08

A macskáimra vigyázzatok.

 GÁBORGÁBORGÁBOR  GYERE EL HOZZÁM, MERT HA NEM MEGHALOK!

Na nem az élettől, ezért kérettetik az ellenőrző telefonokat mellőzni, mert az utóbbi napokban néhány kolléga, barát és nem utolsó sorban rokon hívogatott, nyíltan vagy rejtve kérdezve, hogy vagyok. Gondolom, ha nem veszem fel, még az ajtót is rám törték vona. Na szóval csak ettől a blogtól búcsúzom, mert nem akarom már, hogy szétzilált lelkembe minden ismerős belelásson. Köszönöm, hogy itt voltatok velem, azért lehet, még visszajövök, ha mást nem, olvasgatni.

22-én ellenőrzésre megy és akkor kiderül, mehetek-e hozzá vagy sem. Most már minden a doktornénin múlik. Már nehezen viseljük a távollétet, lassan 2 hónapja, hogy nem találkoztunk. Nekem legalább itt volt közben a török út, a gyorsított munkavégzés az utazás miatt. De már nagyon hiányzik, nem a szex, hanem az összebújás, beszélgetés, szóval szeretethiányom van. Csak az a baj, pénzhiányom is, fogalmam sincs még, hogy megyek, ha mehetek. Nagyon össze kell húzni magam, ebédrendelésnek, colának, de lehet, még az ásványvíznek is vége, kenyér meg macskakaja, ennyit vehetek, majd valamit főzőcskézek a fagyóból. Még van 3 kifizetnivalóm is, de nem érdekel, ha mehetek, akkor megyek, legfeljebb beadok valamit a zaciba. Rég voltam ilyen szar helyzetben, már csak abban reménykedem, hogy nyerek a lottón, vagy sikerül valami könyvet eladni.

Holnap lesz az 52-ik. Még kb.5 és fél óra és a világra jövök. De minek? Ilyen szar születésnapom még nem volt eddig. Ma egész nap, vagyis délután bőgtem, délelőtt azért a munkahelyemen visszatartom magam. Nem tudom, mi lesz holnap. Jópofát vágni az esetleges felköszöntésekhez, amikor legszívesebben magamra zárnám az ajtót. Az a kurva pénz és a távolság. Bevettem egy xanaxot, már elkezdett hatni. Legalább tudok aludni. Annyira hiányzik.

Szerelmem beteg és nem mondja mi baja, mert ő olyan, mindent maga akar megoldani. Én meg olyan vagyok, hogy mindenben segíteni akarok. Már rosszabbnál rosszabb dolgokat képzelek el és ennél szarabb érzés nincs, mint amikor nem tehetsz semmit. Mert nem hagyják. Lehet, hogy kisebb is a baj, mint amire én gondolok. A bizonytalanságot sem bírom, szerelmes idézeteket, dalokat tesz fel a fészre, de sokszor már azon is kételkedem, azok egyáltalán hozzám szólnak-e. Nem tudom, mikor találkozunk, találkozunk-e egyáltalán, jó lenne, ha tiszta lenne minden, mert ha soha többé, akkor hozzá kell szoknom a magányos léthez, mert én akkor soha többé már senkit nem akarok megszeretni. S senkit sem akarok magamhoz közel engedni. Marad megint a magány. Közben meg majdnem megbolondulok érte. Hazajöttem kipihenten, most mér megint depisen bőgök. Mert senki sem várt itthon. Na, hat a xx, mennem kell aludni.

De sok minden történt az utóbbi időben, jó is, rossz is, volt, amit leírtam, de aztán kitöröltem, mert nem tartozik másra, volt, amit le sem írtam. Kisebb, nagyobb és néha nagyon nagy döccenőkkel élünk, a távolság nagy probléma, már rég továbbléptünk volna szerintem, ha közelebb lennénk egymáshoz, de nem is a távolság, inkább az útiköltség nagy akadály. De hát ez van, s akárhogy is van, én többre vágyom és nemigen tudom elképzelni már nélküle az életemet.  Ha együtt vagyunk, nagyon jó, ha elválunk, olyankor azt hiszem, megijed a saját érzéseitől, próbál távolságot tartani, félti az önállóságát, aztán úgysem bírunk elszakadni és megy minden tovább. Majd az idő megoldja.

Az idei év nekem a nagy utazások éve volt. Már februárban hívott Pestre, egy kiállításra, de a hidegre hivatkozva nem mentem. Márciusban Galyatető, még egyedül, szeretett volna jönni, de nagyon drága volt a szállás és azt nem bírta volna. Nekem az gyerekkori álmom volt, pénzem is volt az önkéntes nyugdíjpénztár hozamából, így elmentem. Áprilistól már együtt, előbb Lajosmizse, amit én csak baráti alapon gondoltam először, aztán "kicsit" több lett, májusban Makó, nála, kis szegedi kiruccanással, júniusban Gyula, fesztiváloztunk. Július kimaradt, fogat kellett csináltatnom, rengeteg pénzből, OTP-s és baráti hitelből, köszönet érte fiúbarátomnak :) ezúton is. Augusztus megint Makó, szeptember Bakonybél, egy nyeremény wellness. Ott kaptunk újra egy ajándékutalványt, hóesésben szeretnénk majd ott tölteni pár napot. Szegény bárányhimlős lett, hazafelé úton vettem észre rajta a foltokat, én már voltam benne. Most még aggódom érte, mert hazaérkezés után összeomlott lelkileg, de remélem az ottani barátok segítségével hamarosan talpra áll. Nemsokára Törökországba repülök a kollégáimmal, aztán mindkettőnk születésnapját szeretnénk majd valahol megünnepelni, de hogy hol és mikor, az még kérdéses, neki ilyenkor évek óta állandó baráti programja van, s bár uncsiját személyesen ismerem, én még nem férek be a baráti társaságba és a házba. Nem erőltetem, most kivárok, ahogy lányismerőseim mindig is tanácsolták, de mit csináljak, ha a nagy önállóságomban kicsit nagyon erőszakos és rámenős lettem, pedig tudom, hagyni kell a férfiakat kezdeményezni, de más tudni és más betartani a szabályokat.

Legszívesebben hozzáutaznék ünnepelni, imádok Makón lenni, mintha mindig is ott laktam volna nála, olyan olyankor, nekem jobb, mint egy wellness, főz rám, ha ő jönne, nekem kellene. Nem kényelmesebb így? hehe, ahogy a fészbukon nevetnék. Na, majd meglátjuk, mi lesz.

Mai felfedezésem ez a dal:

www.youtube.com/watch

Ma olyan laposnak érzem magam. Laposnak, azaz üresnek, érzelemmentesnek, fáradtnak. Hosszúak ezek a találkozásmentes hetek, nekem szükségem lenne többre, több megerősítésre, több szeretetre, különben visszasüppedek vénasszonyos önmagamba. Még 2 hét, amíg megint együtt lehetünk, de meddig bírom ezt a távolságot, ezt a bizonytalanságot? 4 alkalom, négyszer pár nap, ennyi volt eddig a miénk, túl sok minden nem alakulhatott még ki, különösen ha mindkét fél küzd a maga démonaival, mindkét fél félti az önállóságát és mindkét felet gúzsba köti a pénztelenség és a távolság. Hullámvölgyben élek, néha repesek az örömtől, a várakozásteli izgalomtól, néha meg lenn vagyok, a mélyben, nem bízom a másik érzéseiben, de hogy is bízhatnék, amikor még a sajátjaimat sem ismerem. Most meg fáj. Fáj a hiánya. Így változik az érzelmi életem napról napra, óráról órára, percről percre. Nagyon fáj a hiánya és nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Ugyanakkor érzem, tudom, nem enged igazán közel magához, bár azt is tudom, hogy senkit sem. Szeretném ezt a burkot letörni róla, hogy segíthessek, mert ezzel magamon is segítenék, de ilyen messziről ez szinte lehetetlen.

Ez a hét nagyon rossz volt. Szerettem volna elmenni hozzá, soron kívül, utolsó pillanatban, egy Republic koncert ürügyén, bár arra a koncertre is vágytam, de igazán a vele való találkozásra, de neki már más programja volt, egy korábban megígért rokoni segítségnyújtás. Bár ő a koncertre el tudott menni, mert az pénteken volt, a segítség meg a hét végén. Megértem, bár én az ő helyében leszartam volna a korábbi ígéretemet, ha hozzám akart volna jönni. Ilyenkor aztán elbizonytalanodom és kétségbe vonom, érez-e irántam valamit és mindez tart a következő találkozásig, s aztán minden kezdődik elölről. Jaj, anyu, ha tudtok, segítsetek onnan fentről, mert én kevés vagyok ehhez.

és utazom hozzá. Készülünk mindketten, hisz olyan régen nem találkoztunk. Annyi mindent tudnék írni, de érdekes, egyre inkább azt érzem, minden csak kettőnkre tartozik.

Nyertem egy 2 éjszakás pihenést, december 20-ig lehet igénybe venni, még azt is meg kell terveznünk. De most otthon leszünk. Én azt szeretem a legjobban. Nála lenni.

www.youtube.com/watch

Ezt tette fel pár napja a falamra a fészen.

Olyan hülye vagyok néha, lehet többen mondják, nem csak néha, szenvedek, sírok, amikor nem is kéne, olyan vagyok, mint egy hisztis kamasz. Pedig csak türelmesebbnek kellene lennem, de az nem az erős oldalam.

Most is nehéz, még egy hónapig nem láthatom őt, sok minden összejött, neki is, nekem is, de augusztus közepére meghívott Makóra. Imádom Makót, már voltunk sok helyen, mindegyik jó volt, de a legjobban nála érzem magam, olyan, mintha otthon lennék. Most lesz valami meglepetés esti program, már nagyon kíváncsi vagyok, próbáltam találgatni, de nem hagyta, hogy kikérdezzem. :)

Közben lassan kész a fogam, egy havi fizetésem ment rá. S emiatt, már a fogatlanság miatt lemaradtam egy jó kis fesztiválozásról, pedig nagyon szerettem volna elmenni. Na mindegy, majdcsak bepótoljuk. G., nagyon hiányzol!!!! Valahogy lejöhetnél hozzám, még főznék is neked. :) De tudom és megértem, hogy .....

"...azt hiszem. Sok voltam az érzelmemmel, a szeretetemmel, a gondoskodni akarásommal. Nincs ehhez szokva. Én sem. De mindegy. Azt tudom, hogy nincs már újabb 17 évem, hogy megint szerelmes legyek. Tanultam ebből a kapcsolatból. A szívemet jól rejtsem el, ne tárjam ki senki előtt az érzéseimet."

Ennyi maradt a tegnapi bejegyzéseimből, mert a többit töröltem. De aztán meggondoltam magam, hadd maradjon itt tanúságul, hátha valaki elkerüli azt a hibát, amit én vétettem. Tudom, megbeszéltük, hogy ebből semmi komoly sem lehet, hisz nagyon messze lakunk egymástól, meg ... sok minden más. Nem gondoltam, hogy szerelmes leszek, hisz olyan sokáig nem voltam. De ha nem vagyok az, akkor is olyan vagyok, amilyen. Aggodalmaskodó, ragaszkodó, néha nyafizó, szeretetre vágyó, gondoskodó, papucsvagdosó, de a legfontosabb, hogy szeretetre vágyó. Odabújó. De úgy látszik, ez másoknak zavaró. Én is szerettem volna könnyen venni az életet, kihasználni az adódó lehetőséget, de nem vagyok az a nő, aki érzelem nélkül kefél, aztán mintha mi sem történt volna, csinálja tovább az életét. Nem tehetek róla, hogy feltörtek az érzelmeim, még ha racionális gondolkodásom állandóan a fülembe is súgta, ne éld bele magad, hisz megmondták, hogy... Nekem kellett a rózsaszín köd ahhoz, csak az volt a baj, azt hittem, a másik is kezd megszeretni. Én nem akarok nyűg lenni senki nyakában. Elég, ha néha az életet érzem annak, de el kell viselni. Mindent. Ezt is.

Éjszaka anyuékkal álmodtam. Már nagyon régen nem. Eljött értem? Nem. Ő olyat nem akarna. Még az álmomban is én búcsúztam el tőle. De jó volt látni, ő volt az utolsó, aki tényleg, igazából szeretett -önmagamért-.

Olyan céltalan lett az életem!!!!

 youtu.be/XiMp0YCs644

Na azt hiszem, ma jól kibőgöm magam. S mérgemben kitöröltem a szkájpról. Aztán elküldte ezt a számot, már napok óta be akarom tenni a linket, de nem sikerült, talán most:

youtu.be/nLF-sSBQzOs

Aztán minden megy tovább... De én már nem tudok megváltozni, nem tudom bevetni a női trükköket, ha kellek így, jó, ha nem, akkor nem tudom mi lesz. De azt tudom, nem szeretném végleg elveszíteni.

Hát igen. Lőttek az újabb fesztiválozásnak. Pedig nagyon klassz lett volna, megint együtt és megint jó programok:

www.gyomaendrod.com/programok/2011/07/15/partnerrock-fesztigyal

De letört egy felépített fogam és kiderült, már nincs más lehetőség, mint 3 húzás, egy új alsó fogsor, még ha nem is teljes és mindez minimum 100.000 Ft-ért. Az első sokk után beindult az agyam, honnan szerezzek 1 héten belül pénzt, több variáció is felmerült, mivel sajnos semmi tartalékom, s úgy néz ki, kedden mehetek húzatni. De a hónap közepére még biztos nem lesz fogam, anélkül meg sehová. Úgyhogy marad egy másik alkalom, másik találkahely, másik fesztivál. De a hapsi ugyanaz. Bocs, hogy hapsinak nevezlek, annál te sokkal több vagy nekem. Csak ne lennél annyira messze!

Hogy micsoda türelem kell hozzám! Olyan hisztis vagyok, mint egy hülye tyúk. Siratom magamat, amikor nincs is rá semmi okom. G-nek óriási türelme van. Én már rég fenékbe billentettem volna magam, ő meg .... Szóval megyünk Gyulára. Nemsokára. Kell a kikapcsolódás, nem volt az véletlen, hogy a régi rendszerben 3 év múlva már nyugdíjba mehettem volna. Sok az idegesség, a kapkodás a melóhelyen és ez is megbosszulja magát. Megpróbálok normálisan viselkedni, felnőtt módjára, mint egy webnyereményes ismerősöm írta: "nőjj már föl!"

Köszönöm a türelmét mindenkinek! Neki is, a kollégámnak is, aki a hétvégén helyettem dolgozott és a rokonaimnak. Szent Isten, úgy csinálok, mintha legalább Oscar-díjat kaptam volna. :)

Azért szép az élet! Csak egészség legyen!!!

Olyan borzasztó ez a nagy csönd. Ilyenkor már beköszönt cseten, tudtuk egymásról, ki mikor mit csinál, bár ez tegnap derült ki, nála azt jelentette, hogy be kell számolni minden percéről :( Nem értem.

A gyógyszer hatása még mindig bennem van, le vagyok lassulva, de közben állandóan a sírás fojtogat. Eszem valamit, mert muszáj, de csak forgatom a számban a falatot. Milyen szépen elképzeltem, örültem ennek a hétvégének és örültem annak, hogy örömöt szerzek valakinek az ottlétemmel és kiderült, csak teher vagyok. "Sétálj, olvass, pakolgass a lakásban", írta, hogy elfelejtsem a gondolataimat. Nálam ez nem így működik. Körülbelül úgy érzem most magam, mint amikor anyu meghalt. Jött a nagy üresség, a fájdalom, a kínzó magány, a tehetetlenség, de azt legalább enyhítette az a tudat, hogy neki már megváltás volt a halál.

Legutóbbi találkozásunk óta is nehéz volt, ha valaki volt szerelmes már közületek, tudja, hogy az ember a másik közelébe vágyik, nálunk ez nem adatik meg a nagy távolság miatt. De tudtam, lesz idő, amikor újra találkozunk és ez enyhítette a kínomat, meg dolgoztam, mint az állat, 2 helyett 3 óráig, szinte minden nap, hogy nyugodt lelkiismerettel utazhassam legközelebb. Aztán a hidegzuhany. Most itt vagyok, várok még egy keveset, 1-2 hónap alatt úgyis kialakul valami, ha kialakul. Már kétszer akartam szakítani, de nem bírom elképzelni, hogy többé sosem lássam.

Ha ma se semmi, se hír, se más, akkor holnap elmegyek Egerbe, búfelejtőnek. Lesz, ami lesz. Aztán folytatom tovább a robotmunkát, ami már lassan kikészít. De valamiből meg kell élnem.

... de nagyon nehéz. Azt hiszem, ez a kapcsolat nem állja, nehezen állja ki a távolság próbáját. Vagy az én idegeim gyengék. Én megértem az ő érveit, nem szakítani akart, csak most nem jó, azt is megértem, igaza van, hogy most miért nem. Mármint hogy most a hétvégén találkozzunk. De én annyira készültem, annyira vártam, annyira reménykedtem, annyira szerelmes voltam. Legközelebbi alkalmas időpont?! Ezt a szabadságot is olyan nehéz volt kialkudni! Tudom nehéz a helyzete, meg most vizsgázik, új munkahely előtt áll, de ha igazán szeretne, mindenre találna megoldást. De azt hiszem, csak tetszettek neki az én érzéseim, s talán valamit érzett, érez? is irántam, de én gyenge vagyok ehhez a bizonytalansághoz. Tegnap is, ma is 2-2 xanax-szal próbálom elviselni a kínomat, mást már ez leverne a lábáról, nekem meg sem kottyan, állandó sírással és dührohammal, felváltva küszködöm, gyűlölöm az egész világot és az egész életet. Még jó, hogy a halálhoz gyáva vagyok.

Nekem nem alkalmi kapcsolatra van szükségem, hisz arra lett volna az elmúlt 17 év alatt bőven jelentkező, akiket hol viccesen, hol a célzásokat figyelembe sem véve, vagy egyáltalán meg sem értve elutasítottam, hanem olyan valakire, aki szeret és akit én is szerethetek. De ma már megint nem tudok bízni senkiben és utálom magamat. Nem a másikat, azt még mindig szeretem, hanem magamat, hogy belementem egy magamat lealacsonyító majdhogynem felajánlkozásba, hogy megyek, mert azt hittem, örömmel várnak, szeretnek, hisz én otthon éreztem magam nála, s nem is sejtettem, hogy zavaró tényező voltam, akit most, a gondok miatt, ki kell iktatni. Az is lehet, nem így volt, nem így van, de cseten nem lehet az ilyesmit megbeszélni és az én önbizalomhiányos lelkem összeroppant most.

Hat a gyógyszer, pedig nem kéne, 10 órakor itthoni számítógépes munkám van, na ott legalább érzem, hogy szükség van rám. Egész héten 1 órával tovább dolgoztam, hogy kész legyek időre, de minek? Sokszor gondolom, legjobb lenne meghalni, de annak sincs értelme, hisz biztos lesznek még szép pillanatok az életben, amiért érdemes élni, egy madárfütty, egy új, ismeretlen táj és majd idővel behegednek a sebeim.

Már csak egy dolog segítene, ha lemondva holnapi és utáni munkáját, eljönne hozzám, de .... Vagy azt mondaná, gyere mégis vasárnap hajnalban és én mennék, lesz, ami lesz.

Most olyat csinálok, amit nem szoktam, kiiszom a hűtőből a több éve ott lévő maradék piámat és csak reménykedem, a xanax már kiürült belőlem és nem lesz kölcsönhatása. Úgy érzem , másképp nincs ma erőm elviselni az életet. Na, a kiivásból két korty borovicka lett, szörnyen szarul esett.

De ha azt mondaná, szeret, hiányzom neki és alig várja, hogy hamarosan lásson, még megbocsátanék. Mert szeretem.

Este 11 óra. Nincs a neten. Lehet, elment a békéscsabai kolbászfesztiválra? Olyan dézsavü érzésem van, mintha mindez már megtörtént volna egyszer. Istenem, bár nem hiszek benned, adj erőt, hogy elviseljem ezt a hétvégét.

Úgy érzi, számon kérem rajta az idejét, hol van, mit csinál. Nemrég még ő maga mondta mindig el. De hisz ez egy természetes dolog lenne, én nem akarom bántani az ő privát szféráját, csak érdekel az élete. Nagyon fáj a lelkem, nem tudom, mikor fog meggyógyulni. De ha egyszer meggyógyul, vagy újból lefagy, mint egy jégcsap, mint akkor, amikor magamra maradtam egy súlyos döntés felelősségével, lassan 25 éve, vagy már több is? akkor soha többet nem engedek senkit magamhoz ilyen közel. Anyu, segíts onnan fentről, hogy szeressen!

...mi bajom. Boldognak kellene lennem és olyan boldogtalannak érzem magam. Most is a sírás környékez. Még fél nyolc sincs és már lefeküdtem, az ágyamból netezek, közben szól valami Bikini szám, ami nem is tetszik igazán. Nem kellett volna már (na pont ezt énekelték, amikor leírtam) belekezdeni semmibe így 50 fölött, különösen, hogy minden félreérthető mondaton, sőt gondolaton is megbántódom. Bár szeretnék, de nem tudok a mának, csak a mának élni, a magam érzéseiben sem vagyok biztos, akkor hogy legyek a másikéban? S akkora a távolság, hogy igazából meg sem tudjuk egymást ismerni, s ha lenne is valami, mi lesz velünk? "Csetelünk, szkájpolunk és 2-3 hetente utazunk?" Valamelyikünknek fel kellene adni az eddigi életét, de elvárhatjuk-e ezt egymástól? S miközben én teljesen átadom magam az érzéseknek, elvárhatom-e ugyanezt egy férfitől? Túl tudok-e lépni a féltékenységen, a másik féltésén és a magam esendőségén. Ugyanakkor, ha meglátom, úgy érzem, nem vagy csak nehezen tudok, tudnék lemondani róla. Hogy miért jár együtt nálam a bánattal a szerelem? Nagyon nehéz most nekem...

Olyan szép számot kaptam Tőle vigasztalásul:

www.youtube.com/watch